Az ezredforduló óta egyre erősödő pogány inváziónak talán legszembetűnőbb bizonysága a könyvesboltokban látható, mégpedig az „ezotéria” feliratú standon. De jelen van a sajtóban és az egyéb médiában, naptárakon, ékszereken, ajándék csecsebecséken, éttermekben, sportban, a gyógyászatban, a humánerő gazdálkodásban és még ki tudja, hány helyen. Ennek a heterogén gondolatrendszer(telenség)nek egyetlen eleme sem új vagy eredeti, minden egyes összetevője az emberi történelem korábbi időszakaiban már élt, hatott és rombolt. Ami mégis új, hogy eddig soha nem látott szervezettséggel és stratégiai tudatossággal lépnek fel - a „new age” - gondolat összetartó abroncsával megerősítve és felbátorítva - a kereszténység ellen. Úgy is mondhatjuk: páratlan céltudatossággal lázadnak a Biblia élő Istene ellen.
E helyütt nem kívánok leltárt készíteni arról, hogy milyen hadrendjei vannak a pogány inváziónak, nem is akarok kiragadni egyetlen hadosztályt sem, hogy azt ismertessem. Jelen írásomnak az a célja, hogy az Isten elleni lázadás mibenlétére mutassak rá nem kisebb okból, minthogy mi magunk, gyermekeink, és unokáink időben felismerhessük és leleplezhessük hazugságait, s hogy részegítő italából egy kortyot se igyunk. Mert felismerés és leleplezés nélkül védtelenek vagyunk. Szeretnék rámutatni az intézményes egyházak felelősségére és a teológia mulasztásaira is, mert bizony, ha azok mindenkor a helyükön lettek volna, valószínűleg nem lenne most ennyi gondunk.
„a kígyó ezt mondta: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.”
Az első ördögi hazugság: „Nem haltok meg!”
Isten nyomatékkal felhívja a figyelmet: az ember önmagában halandó, s ezt a halandóságot az engedetlenség radikálisan nyilvánvalóvá teszi. A halál totális jellegű, amit komolyan kell venni.
A kígyó - Istennel szemben - az ember tudatában a halhatatlanság hamis gondolatát hinti el. Ezzel a halálnak az Isten által adott súlyát kioltja. Az eszmetörténet folyamán ez úgy valósult meg, hogy a halált csak részlegesként ismeri el (csak a test hal meg). Azonban:
- A Biblia szerint a halál az élet ellentéte. Hogy értendő ez? Az élet - teljes (testi-lelki-szellemi) aktivitás, a halál - totális (testi-lelki-szellemi) passzivitás. Ez utóbbi jelentéstartalmat hordozza az ószövetségi héber „seol” ill. ennek görög jelölője (ideogramja) a „hadész”.
- A Biblia nem tanítja a test és lélek (szellem) szétválását. Az ember csak Isten éltető leheletét (erejét) bíró testi-lelki egységben élő lény.
- Az ember egy és oszthatatlan egységét vallja meg a feltámadáshit is. Nevezetesen az, hogy a hívő ember reménysége teljesen abba kapaszkodik, hogy Isten teremtői hatalmával testiképpen (emberi kategóriát megtartva) hívja elő a „porból” (élettelenből) új életre az embert, mégpedig nyilvántartása szerint („élet könyve”). A garancia: Jézus Krisztus feltámadása. Jób hitvallása ennek a reménységnek gyönyörű ószövetségi példája: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” (Jób 19:25-27)
- Az élők felől nézve - (csak erre kell tekintettel lennünk, hiszen a Biblia az élőkhöz szól, ezért ehhez a dimenzióhoz kötődő fogalomkészlettel fogalmaz) - a holtak feltámadása jövőben végbemenő üdvtörténeti esemény, mert Krisztus visszajövetele is jövőben végbemenő egyszeri üdvtörténeti esemény. Az "igazak" feltámasztása és a Krisztusban élők elváltozása Jézus második eljöveteléhez van "szinkronizálva". Ez az elragadtatás. (2Thess 4:13-18)
- Megkapó, hogy a Jelenések könyvében János - éppen az ember jelen felfogóképességéhez alkalmazkodva - az általunk ismert és tapasztalt fogalmak negációjával fogalmazza meg az új feltámadt élet jellemzőit: nem lesz fájdalom, nem lesz sírás, nem lesz betegség, nem lesz gyász, nem lesz éhezés, nem lesz félelem, s egyáltalán semmi olyan, ami a jelenvaló életet megrontja. Idő(kényszer), idő(zavar), kapkodás, vagy éppen unalom és tétlenség sem lesz, hanem mindenre bőségesen lesz mód és lehetőség. (Nem vitatom az "idő" filozófiai értelmét sem az „idő többé nem lesz” kijelentéssel kapcsolatban, de a sémita gondolkodás gyakorlatiasságának tükröződése nem hagyható figyelmen kívül.) A jánosi fogalmazásmód az új feltámadott élet „testben” való karakterét nyomatékosítja.
- A lélek halhatatlansága és a holtak feltámadása egymással összeegyeztethetetlen, egymást kizáró hitgondolat. Ebbe az antagonizmusba enged betekintést Pál athéni vitája. Az eszmecsere akkor feneklett meg, amikor az apostol a feltámadásról kezdett tanítani. „Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, akik közül egyesek ezt kérdezték: „Mit akarhat ez a fecsegő mondani?” Mások ezt mondták: „Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője”, mivel Jézust és a feltámadást hirdette. ….. Amikor a halottak feltámadásáról hallottak, egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: „Majd meghallgatunk erről máskor is.” (Apcs 17:18,32)
Sajnos az apostoli tanítás világos vonalvezetését az egyház a konstantinuszi fordulattól kezdve nem tudta követni. Sőt a platónizmus reneszanszával (neo-platonizmus) a lélek halhatatlanságának eszméjét beengedte a keresztény gondolkodásába. A teológia pedig a mai napig nem volt képes olyan markáns választ adni, hogy megtörte volna e tan egyeduralmát a népi kegyességben. Itt lenne az idő! Arra is, hogy teológiai „maszatolás” ne történjen csaknem minden sírgödörnél. (biztató jel, hogy az új protestáns fordítás Jób 19:25 versen javítani bátorkodott Károli szövegéhez képest.)
Kimondhatjuk, minden spekuláció, amely az embernek a halál utáni tudatos és öntudatos tovább egzisztálásáról szól, ördögi gondolat. (figyelem: a „klinikai halál” még nem a halál!)
A második ördögi hazugság: olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.”
Eleddig e szövegnek jobbára csak morális hangsúlyt adtak. Az embernél a morális ítélőképesség - tekintve, hogy személyiség - Isten teremtői akarata, emberi lényünk része még akkor is, ha a bűn azt eltorzította. Jobb magyarázat az, hogy itt a kígyó az embernek az erkölcsi törvényadó (jogalkotó) szerepkört ajánlja fel. Azonban az igazi nagy hazugság a kígyó részéről az, hogy olyan lehetőséget ígér, amely valóban egyedül csak Isten képessége: az előre tudás. Hogy ti. Ő minden jövőben bekövetkező folyamatot, - jót és rosszat egyaránt - már tud. Ennek a hamis ígéretnek igazságként való elfogadása mutatkozik meg minden olyan emberi törekvésben, amely a jövő „birtokbavételére” törekszik, legyen az a jóslás bármely formája.
Van azonban a jövőbe tekintésnek egy legitim formája: a prófétai kijelentés. Ezt Isten adja egészen váratlan és szuverén módon. Nem így az ezotéria, ahol az ember maga idézheti elő a (vélt) jövőbelátást. De nem csak a kezdeményezés tekintetében van különbség, hanem a cél vonatkozásában is. A jóslás célja: valamilyen előnyszerzés, és ez általában amorális magatartásra ösztönöz. A prófécia célja: hit-erkölcsi szempontból helyes döntésre segítés a jelenben. (pld. jól dönt József a látomás nyomán, vagy az ősegyház Agabus próféciáját követően) Különbség van hatás, ill. az eredmény tekintetében is: A jóslás eredménye lelki rabság, félelem, vagy felelőtlen, vakmerő magatartás. A prófécia eredménye - ha hittel fogadják: szabadság (szabadulás), bátorság, bizalom és nyitottság a jövő felé. (pld. Ninive megtartatik)
Összegzés:
Meglátásom szerint e két ősi hazugságra épül fel az egész ezoterikus rendszer. Ezért olyan utálatos Isten szemében. Ezért figyelmezteti Ő ilyen nyomatékosan népét: „Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az ÚR előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket is Istened, az ÚR.” (5Móz 18:10-12) Ámen! Úgy legyen!
*A címet Chuck Smith-től kölcsönöztem, aki ezen a címen film-sorozatot készített.
