Az Újszövetségben a nyelveken szólásról három vonatkozásban értesülünk:

 1) Pünkösdi nyelveken szólás

 Az első pünkösdi eseményeknél (Apcs. 2. fejezet) a Lélektől inspirált glosszolália a hallgatóság, mégpedig a heterogén anyanyelvű hallgatóság számára együttesen is értelmes beszédként hatott. A Lélek ilyen módon segítette az evangélium terjedését, a missziót. Ilyen típusú glosszoláliával azonban többé nem találkozunk. Valószínűleg azért, mert ez a jelenség a Szentlélek eljöveteléhez, mint Jóel által is megjövendölt egyszeri üdvtörténeti eseményhez kötött jel.

 A pünkösdkor Isten hatályba lépteti a Jézus vérén szerzett új szövetséget, és egyúttal lezárja a régi (sínai) szövetség üdvtörténeti hatályát. Amint a Sínai-hegyi szövetségkötésnél teofánia jelenségekről olvasunk (szél, villámlás, dörgés, füst), úgy az új szövetség hatályba léptetésekor is teofánia jelenségek jelzik a szövetségre hívó Isten jelenlétét. A régi szövetség csak egyetlen népnek (egyetlen nyelvnek), Izraelnek szólt, az új szövetség viszont minden népnek, minden nyelvnek. Ezt a többletet artikulálja az egyszeri pünkösdi nyelvcsoda.

 A régi kor a „Bábel” jegye alatt folyt: az ember „megistenülni” akarása a nyelvek differenciálódásához vezetett, aminek következménye az emberi közösség felbomlása, az egymás közötti értetlenség. A pünkösd jegye alatti „új emberiség” a Lélek által lehetőséget kap arra, hogy a különböző nyelvek és kultúrák ellenére is megértse egymást, és Krisztusban egy közösséggé (eklézsia) formálódjon.

2) A nyelveken szólás a pogányok megtérésekor

 Néhány esetben olvasunk arról az Apostolok Cselekedetiben (10,46; 19,6), hogy a Krisztushoz megtért ember-csoportok a megtérés élményében együtt nyelveken dicsőítik az Istent. Ezekről kifejezetten a pogányok közül megtértek esetében olvasunk, és az új élet feletti öröm természetes kifejeződéseként értékelhetjük. Semmi jel nem mutat arra, hogy náluk a későbbiekben rendszeres gyakorlattá lett volna.

 3) Korinthusi nyelveken szólás

A korinthusi nyelveken szólásnak sincs semmilyen kinyilatkoztató jellege. Mint jelenség számos ponton szemben áll a pünkösdi glosszoláliával, hiszen a hallgatóság számára érthetetlen, a nyelveken szóló nem a gyülekezetet, hanem magát építi /hizlalja/ (1Kor. 14,4), azaz individualista. Éppen ezért a korinthusi glosszolália logikai értelemben nem is tartozik a karizmák közé, mert azoknak közös ismertetőjele: a gyülekezet /és nem az egyén/ építésére adatnak. Pál kemény szavai tehát érthetőek. Az apostol ezt a korinthusi jelenséget szigorú mederbe terelte. A magyarázó szükségességét kötelezővé tette, e nélkül azonban gyülekezeti használatát nem engedélyezte. Ez pedig a gyülekezet létét és egységét féltő pásztori szívéből fakad, amely ez esetben felülírja teológiai meggyőződését.

 A levelek tanúsága szerint ugyanis a korinthusi gyülekezet számos bűnt tűr meg: paráznaság (vérfertőzés), a feltámadás tagadása, az úrvacsora profanizálása, pártoskodások stb. A tragédia az, hogy mindezeket a bűnöket a gyülekezet megkísérli a Lélek természetfeletti művének beállított nyelveken szólás favorizálásával kompenzálni, sőt elfedni.

 Nem véletlen, hogy az Újszövetség iratai közül ez a típusú nyelveken szólás csak egyetlen, mégpedig egy ilyen súlyos helyzetben lévő gyülekezettel kapcsolatban kerül említésre. Nem véletlen az sem, hogy csak egyetlen apostol beszél róla, s ő is csak a korinthusi karizmalistán szerepelteti. Nem véletlen, hogy sem a Rm. 12,6-8-ban, sem pedig az Ef. 4,11-12-ben nem említi az apostol a nyelveken szólást a karizmák között! Mindezekből látható, hogy a korinthusi nyelveken szólás esetében egy negatív kuriózumról van szó, amely az ősegyházban nem volt általános jelenség, és nem is volt az apostoli tanítás tárgya. Tehát korunkban sem tehető „hitvallássá” vagy keresztyén dogmatikai tanítás tételévé. Az az álláspont pedig, mely szerint a nyelveken szólás a Szentlélekkel való betöltöttség kötelező hitelesítő jele lenne, egészen antikrisztusi. Szemben áll ugyanis Jézus kijelentésével, mely szerint a „gyümölcsök” (életvitel, etika) hitelesítik a „fát”. A Szentlélek jelenléte az emberben megújult életmódot, Krisztusi jellemet munkál. Kizárólag erről ismerhető fel a Lélek!

Fontos megjegyzés: Mk 16,9-20 terjedő szakasz, amely egyebek mellett a nyelveken szólás ígéretét „Jézus szájába adja”, a korai kéziratokból hiányzik, és kétséget kizáróan késői betoldás!