Bevezetés
Mintegy fél évszázada a magyar keresztyén szóhasználatban beszivárgott, megjelent a Szent Szellem megnevezés. Ideje van már, hogy reagáljunk erre a jelenségre!
Az eltelt idő tapasztalataiból a következő megállapításokat tehetjük:
a) Az új szóhasználat nem hozott átütő változást a magyar keresztyén palettán. A történeti múlttal rendelkező felekezetek továbbra is ragaszkodnak a hagyományos „Lélek” megnevezéshez.
b) Az új szóhasználat főként a nemzetközi „ernyőszervezetek” alá strukturált pünkösdi jellegű karizmatikus közösségekben tört utat magának.
c) Az új terminológiát a Magyarországi Pünkösdi Egyház nem vette át. A hivatalosan elérhető hitelveikben következetesen a Szentlélek kifejezést használják.
d) A Szent Szellem esetében olyan kifejezésről van szó, amit Jehova Tanúi már régebb óta (a szekta alapításától) használnak szent szellem formában.
e) A tudományos igényű teológiai kutatás nem tűzte napirendre a címben megfogalmazott dilemma tisztázását. Nem ismert egyetlen olyan – a teológia tudományban jelentős publikációval rendelkező - magyar teológus sem, aki az Isten 3. személyének megjelölésénél a „Szellem” szót részesítené előnyben.
f) Az az állítás, hogy a magyar nyelvű Bibliákban a „Lélek” fordítási hiba, nem vehető komolyan! E nézet képviselői nem képesek meggyőző indoklást adni arra a kérdésre, hogy miért. Ugyanakkor nem életszerű, hogy különböző korokban élő és különböző felekezeti háttérrel rendelkező számottevő fordítók és fordítói csoportok mind tévedtek volna. *
A fentiek miatt érdemes újra meggondolás tárgyává tenni a címben felvetett dilemmát, mégpedig nyelvi és teológiai nézőpontból.
I. Nyelvi – filológiai alapvetés
Az emberi beszéd célja - leírt és kimondott formájában egyaránt - a gondolatok átadása. A hallgatónak, olvasónak meg kell értenie a közlő személy gondolatait. A gondolat megértése mélyebb intellektust igényel, mint a beszélő ajkát elhagyó szavak jelentésének ismerete. Fontos ezt hangsúlyozni ma, amikor nő az un. funkcionális analfabéták száma. Az ilyen ember tud olvasni, ismer minden betűt és szót, de mégsem érti pontosan azt, amit olvas vagy hall, nem érti meg a gondolatot.
A fordításoknál a kihívás még nagyobb: más nyelvi és kulturális közegben kell átadni az eredeti gondolatot. Nézzünk egy példát: 1Móz. 2,18b versben szó szerint ezt olvassuk a héberben: „szerzek neki segítőt, vele szemben állót”. A „szemben állni” kifejezés a héberben azt jelenti, hogy két ember viszonyát az határozza meg, hogy mindkettő a látószögében tartja a másikat, és egymást azonos méltóságúnak tekintik. A kifejezés a héberben a felelősség és hűség megfogalmazása. Nem így a görög nyelvi kultúrában, ahol éppen az ellentétét(!), azaz ellenségeskedést jelent. Ezért helyes magyarul a „hozzáillő segítőtárs” kifejezés, amint azt a magyar bibliafordításokban olvassuk.
További nehézséget jelent a fordító számára az az eset, amikor nincs azonos jelentéstartalommal bíró szókészlet a két nyelvi kultúrában. A fordítónak mégis meg kell találnia azt a kifejezési formát, amely az eredeti tartalmat a legjobban megközelíti. Minél emelkedettebb szövegről van szó, annál nehezebb a tartalom átadása. A közbeszédhez képest ugyanis kevesebb a pontosan fordítható (ekvivalens) szó, és több a tartalmilag csupán közelítő, jelölő szókép (ideogramm). Nézzünk erre néhány példát:
1) A héber seol-nak a görög hadész nem egyenértékű megfelelője (ekvivalense), hanem csak ideogrammja, mivel egészen más gondolati képet jelenít meg a sémita emberben a seol, mint a görög emberben a hadész. A héber ember számára a seol a halált, mint abszolút passzivitást, vagyis az élet ellentétét jeleníti meg. A görög ember ezzel szemben a hadész-en a holtak aktív öntudatos és tudatos túlvilági létének helyét érti. (pld. a mitológiai Orpheus leszáll a hades-be, ott kalandos utazást tesz Eurüdiké kiszabadításáért). Ezért az Úsz-ben a hadész csak jelölő szóképe a héber seol-nak, mivel nincsen azzal azonos jelentéssel bíró görög szó.
2) Az akkád eredetű éden a sémita ember számára mást jelent, mint a görögök számára az óperzsa eredetű paradicsom. Az éden képében domináns a víz (mint éltető elem) jelenléte és a dús vegetáció; a paradicsom képében pedig az uralkodói díszkert, mint esztétikum jelenik meg. A két fogalom nem ekvivalens, hanem egymás ideogrammjai csupán.
3) Az ebed a héberben cselédet jelent, akit megillet a sabbat nyugalma, míg a doulos a görög-római világban a bármikor agyonüthető rabszolgát. Tehát a két szó nem ekvivalens, csupán egymás ideogrammja.
4) Az elohim a héber ember számára az egyetlen Istent jelenti, aki szavával teremtette meg a mindenséget, a theos a görög ember számára az isten-pantheon valamely tagját, az istenek között leginkább a főistent, Zeuszt jelenti. Vagyis a görög theos nem ekvivalense az elohim-nek, hanem csak ideogrammja.
Közelebb lépve témánkhoz, ugyanezt mondhatjuk el a héber ruach és a görög pneuma viszonyáról is.
A ruach kifejezetten Istenhez (Jahvéhoz) kötött fogalom, mivel egyedül Ő a teremtő, az életnek forrása, fenntartója és lezárója. Az embernek nincs ruach-ja, mert az ember teremtmény. Csupán arról lehet szó, hogy az ember az isteni ruach hatása alá kerülhet, Istennek való engedelmessége folytán. Ilyenkor prófétai szóval közölheti Isten szavát és akaratát, vagy nagy tetteket vihet végbe az Ószövetség tanulsága szerint.
A hellenista görögség Szókratész és Platón nyomán (Kr.e. V-IV. sz.) a pneuma alatt mást ért: olyan isteni lényeget, amely ugyanakkor az ember egyik szubsztanciája (alkotórésze) is, amely a halál után – kiszabadulva a test „börtönéből” - tovább él. A görög ember a testetlen állapotban, az anyagtalan létben véli a maga beteljesült üdvösséges állapotát, szemben a Biblia tanításával, ahol az üdvösség a testi mivoltban történő feltámadás által teljesedik be.
Leszögezhetjük tehát, hogy a pneuma nem ekvivalense a ruach-nak, csupán annak ideogrammja.
Pál apostol, aki sémita kultúrában nőtt fel, maga is zsidó lévén, különös figyelmet szentelt a fogalmak tisztázásának, mivel az evangéliumot pogányok felé is vitte. A héber kultúrában megszólaló isteni kijelentések hiteles átmentése az általánossá váló hellén kultúrába igencsak erőt próbáló feladat volt. Ez a törekvése olykor komoly nehézségekbe is ütközött. Az Apcs 17,15-33 szakaszban elénk tárt athéni fellépése a bizonyíték erre.
II. Teológiai meggondolás
Jézus nemcsak az üdvösségtörténetben, de a kijelentés-történetben is fordulatot hozott. A régiekhez (atyákhoz) szóló prófétai üzenetnél a Fiú többet mond el Istenről és az igazságról. Ő minden elmondhatót közöl. A keresztyénségnek az Ő szava ad végérvényes mértéket (Zsid. 1,1). Ő áttöri és új tartalommal tölti meg a ruah-ról szóló ószövetségi narratívát (értelmezést).
Jézus narratívája:
A ruach több mint isteni hatás, a ruach isteni személy! Mégpedig az Atyától és a Fiútól megkülönböztetendő, de az Atyával és a Fiúval lényegi egységben lévő isteni személy.
- Jézus a ruach-ról úgy beszél, mint „aki”, és nem úgy, mint „ami” (Jn. 14. és 16. fejezet).
- Jézusnál a ruah az a „valaki (személy), aki” vigasztal, pártfogol, meggyőz, megfedd, újjászül.
- Jézus missziói parancsa szerint az új tanítványokat az Atya és a Fiú mellett a ruach (pneuma) nevében is kell keresztelni, mert a ruach éppen úgy isteni személy, mint az Atya és a Fiú.
Az apostoli tanítás - Jézus nyomán - további személyi jellemzőket említ a ruach-al (pneumával) kapcsolatban: Ő vezet, leleplez, szabadít, megszentel, hitelesít, képesít, felhatalmaz, ajándékoz.
Az Újszövetség arról is szól, hogy az ember - akár pozitívan, akár negatív módon, akár tudatosan, akár nem tudatosan - úgy viszonyul a ruach-hoz (pneumához), ahogyan csak személyhez lehet viszonyulni: az ember befogadja, tanúságot tesz mellette, ellenáll neki, elutasítja, megszomorítja, elhallgattatja, sőt káromolja.
A kérdés ez: Jézus ajkán megszólaló kijelentést, amely a ruach (pneuma) isteni személy voltának kinyilatkoztatásában ölt testet, melyik magyar szó ragadja meg jobban: a „lélek” vagy a „szellem”?
III. A magyar nyelvi kultúra mire használja a szellem és mire a lélek szót?
A szellem szó a magyar nyelvhasználatban (eltekintve a spiritiszta terminológiától) mentalitást, intellektust, intellektuális hagyatékot, kisugárzást, vagyis HATÁST jelent. Néhány példa:
- „Ellenségeinkkel jézusi szellemben cselekszünk” = Ellenségeinkhez Jézus mentalitásával viszonyulunk (nem átkozzuk, hanem áldjuk az ellenségeinket).
- „A zeneoktatás Kodály szellemében folyik”. Kodály Zoltán természetesen már nem él, személyesen nincs jelen, de intellektuális hagyatékát, hatását, örökségként, megbecsüljük;
- „Petőfi szellemében …” Petőfi nem él, de intellektuális hatása (forradalmisága) tovább hat;
- „Lajos szellemi foglalkozást űz” = Lajos nem kétkezi, hanem intellektuális tevékenységet igénylő munkával tartja el magát.
- A „szellemi fogyatékos” „értelmi fogyatékost” jelent.
A lélek szó a magyar nyelvi kultúrában alkalmas a SZEMÉLY kifejezésére. Nézzünk néhány példát:
- „Ez az imaház 120 lélek befogadására alkalmas” = Ez egy 120 személyes imaterem /de értelmetlen így: „Ez az imaház 120 szellem befogadására alkalmas”/.
- „Pista egy drága lélek” = ”Pista egy értékes személy” /de értelmetlen így: „Pista egy drága szellem”/.
- „Mondja lelkem …” = Kérem, mondja meg …” /így értelmetlen: „Mondja szellemem..”/
- A „lélekvesztő” = könnyű, labilis evezős vízi jármű. A benne ülők vihar esetén életveszélyes helyzetbe kerülhetnek, elpusztulhatnak /értelmetlen így: „szellemvesztő”/.
- A „lelkipásztor” = olyan ember, aki egy keresztyén közösség tagjait (személyeit) a hit erőforrásait felhasználva gondozza /de értelmetlen így: „szellemi pásztor”/.
Konklúzió:
A „szellem” szó alkalmazása Isten vonatkozásában visszalépés az Újszövetségből Ószövetség keretébe, s ez elhomályosítja a Szentháromság-tudatot.
IV. Tehát: Szent Szellem vagy Szentlélek? Ne kerüljük ki a választ!
Az Isten harmadik személye örökkévaló Isten, akinek személyes valósága a jelenben is dinamikus realitás. Neki nincs „hagyatéka”, ő mérhetetlenül több mint intellektus és hatás, Ő élő személy; „Aki” és nem „ami”! A magyar nyelv a személy fogalmát a lélek szóval tudja kifejezni.
Az elmondottak alapján a „Szent Lélek”, a „Szentlélek”, a „Lélek”, az „Isten Lelke” és az „Úrnak Lelke” kifejezéseket kell előnyben részesíteni. Ezeket a formulákat a közös keresztyén hitkincsként kell megőrizni és ezután is ragaszkodni hozzá.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Megjegyzés:
*Az alábbi magyar nyelvű bibliafordításokat egyesek(!) - tárgyunkat illetően - hibásnak minősítenek
- Károli Gáspár bibliafordítása
- Protestáns Média Alapítvány: Revidiált Károli Biblia (2011)
- Magyar Bibliatanács Bibliafordító Szakbizottsága által készített bibliafordítás
- Szent István Társulat által kiadott bibliafordítás
- Káldi György bibliafordítása
- Dr Budai Gergely újszövetségi fordítása (1967)
- Békés Gellért, Dalos Patrik: újszövetségi fordítása (1951)
- Misztótfalusi Kis Miklós bibliafordítása (Aranyos Biblia)
- Czeglédy Sándor újszövetségi fordítása (1924)
- Dr Masznyik Endre újszövetségi fordítása (1925)