(9) „És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. (10) És hatalmas hangon kiáltották: „Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” (11) Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiknek meg kell öletniük, amint ők is megölettek.”
Jelenések könyve 6. fejezetének 9. versét gyakran hozzák indoklásként a lélek halhatatlanságának igazolására. Ez azonban nem állja meg a helyét. Teljes félreértés ezt a szakaszt annak alátámasztására használni, hogy a holtak lelkei a feltámadás előtt tudatos létben élveznék a mennyei világot.
Néhány érv:
1) A kép (vízió) nem azonos a valósággal, de segít megragadni a spirituális igazságokat. (Pld. János apostol lát egy képet a halálos sebeit hordozó bárányról (Jel 5,6), de a valóság az, hogy Jézus nem négylábú állatként van jelen a mennyben, hanem Ő olyan valaki, aki az áldozati bárány szerepkörét töltötte be értünk emberekért.)
2) A János által látott kép (vízió) azt hangsúlyozza, hogy Isten számontart minden olyan embert, aki keresztyén hite miatt vállal szenvedéseket, akár mártírhalált is. Az is lényeges, hogy a mártírium Isten tervében szerepel nemcsak a múltra nézve, de a jövőre nézve is, és ezt a folyamatot Ő a kezében tartja.
3) A mártírok ábrázolása a vízióban testhez kötött, hiszen „fehér ruha adatott nekik” és láthatóak.
4) János a mártírok pszüchéjét látja. A pszühé ezen az íráshelyen is - mint annyi sok más helyen - az egész embert, az emberi életet jelenti.
5) Úgy jut el a mártírok életének, sorsának „beszéde” Istenhez, ahogyan Ábel vére (sorsa) is az égre kiált. (A mi magyar kultúránkban is szoktuk mondani: „égbe kiáltó bűn”)
