A korszellem megítélése szubjektív, hiszen az ember élete mind időben, mind térben behatárolt. A közvélemény-kutatás sem adhat megbízható választ, mivel sokfélék vagyunk; igaz a mondás: „a megtett út tesz egyedivé”. Ugyanazt a dolgot szinte annyiféleképpen éljük meg, ahányan vagyunk.
A keresztyéneknek megkönnyíti a dolgát az, hogy az Isten Kinyilatkoztatása perspektívát nyit az emberiség történetére és szellemtörténetére, feltárva ok-okozati összefüggéseket, indítékokat és mozgató rugókat. Érdemes tehát figyelmünket a szubjektív érzésektől a Biblia felé fordítanunk.
A Szentírás az emberi szellemtörténetet gyengülő, romló, dekadens folyamatnak láttatja. Ez összefügg azzal, hogy a bűn az Édentől kezdve, mint egyre dagadó lavina gördül át az emberi történelmen. Tegyünk egy rövid áttekintést:
Dániel próféta megfejtette Nabukodonozor álmát, amelyben az egyes birodalmak (korok) egyre értéktelenebb sorrendben, - arany, ezüst, bronz és vas - követik egymást. A végidőt pedig úgy éri meg az emberiség, mint vas-cserép keveréke. Nabukodonozor álombeli szobrát egy kis kő ledönti vas-cserép lábáról. (Dán 2. fejezet)
János apostol, a patmoszi látnok pedig már csak a negyedik, a „vas-birodalom” idői keretében írja le, hogy az emberiség miként értéktelenedik tovább, s érik meg az ítéletre, ill. a történelem lezárására, hogy átvegye annak helyét az Isten Országa.
Jézus így beszél az utolsó időkről tanítványainak:
„Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 24,9-13)
Pál apostol ezt írja Timótheusnak, szeretett tanítványának:
„() az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket. Mert közülük valók azok, akik betolakodnak a házakba, és megnyernek maguknak olyan nőket, akiket bűnök terhelnek s mindenféle vágyak hajtanak, akik mindig csak tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak.” (2Tim 3:1-7)
Korunk embere próbálja fejlődésben láttatni az emberiség életét. A tudományt és a technika vívmányait véli olyan pozitív fejlődésnek, ami majd mindent megold. A keresztyén embernek látnia kell, hogy ezt a XXI. század embere csupán álcaként tartja maga elé, hogy belső üressége, erkölcsi lecsúszása, érzelmi szegénysége, mentális kisiklása, identitásának válsága, vagyis személyiségének "mezítelensége" ne legyen látható.
Mi tudjuk, hogy az ember életminőségét az határozza meg, ami a szívében van, és nem az, amit külsőleg birtokol.
