Az evangéliumok a Keresztrefeszített 7 szaváról tudósítanak. Egyet találunk Márknál, ugyanezt Máténál, három másikat Lukácsnál, és ismét három másikat Jánosnál. A korabeli bizonyságok szerint a megfeszítettet a vesztőhelyen gyakran körülvették hozzátartozói, barátai és ellenségei, és a fájdalommal teljes órákban halálukig még mondtak néhány mondatot. Jézus is mindazokat a szavakat elmondta, amelyeket a keresztre feszítésről szóló négy tudósítás tőle nekünk átad. Feltehetően még sokkal többet is mondott. Figyelő tanúkban, - akik a szavakat hallhatták és továbbadhatták - nem volt hiány. Az evangélisták azonban nem törekedtek teljességre, hanem azokat a mondatokat őrizték meg, amelyek számukra különösen fontosak voltak, és ezeket a mondatokat is kulcsszószerű rövidítéssel. Ezt különösen figyelembe kell vennünk ott, ahol ótestamentumi vagy liturgikus szövegekről van szó, mert az ózsidó szerzők szokása, hogy ezeket a szövegeket a kezdő szavakkal idézik, és az avatott olvasóra bízzák a szöveg reintegrációját ott is, ahol a hangsúly a szöveg későbbi szavain van.
Jézus 1. szava
"Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." (Lk 23:34)
Ez egy közbenjáró imádság Mt 5:44 szellemében. István és Igazságos Jakab utolsó közbenjáró mondataiként is elhangzik. De különbözik azokétól a megszólításban: "Atyám". Jézus teljesen személyes megszólítással fordul az "ő" Atyjához, és mások bűnéért, a népért imádkozik, amely felett még az imént az apokaliptikus jajkiáltást hirdette (Lk 23:29); Kajafásért, aki őt keresztre vitte, aki most előtte áll, hogy bűnvallását meghallgassa és őt végül Isten kegyelmébe ajánlja.
Jézus 2. szava
A nép hangos gúnyolódással válaszol a klérussal az élén (Lk 23:29kk). Csak a lator fog fel valamit annak az elrejtett nagyságából, aki megosztja vele a rablóvégzetet: "Jézus emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodban" (Lk 23:42). Ha ez a mondás az ősgyülekezet dogmatikájának produktuma volna, akkor itt messiási megszólítás lenne. Azonban egyszerűen "Jézus" megszólítás áll. Ugyanakkor a lator úgy szólítja meg Jézust, mint ahogy a liturgikus formanyelvben magát Istent szólítják meg: "Emlékezz meg rólam". És Jézus megígéri a rablógyilkosnak a helyet a paradicsomban, feltétel nélkül, mint ahogyan csak Isten tudja megígérni: "még ma".
„Bizony mondom neked ma, velem leszel a paradicsomban” (Lk23:43)
Jézus 3. szava
Nemcsak gúnyolódók álltak a kereszt alatt, hanem János apostol és Jézus néhány női követője is Galileából, közöttük Jézus édesanyja (Mk 15:40; Jn 19:25). Máriának megjelenése a Golgotán hitvalló cselekedet volt. Megvallotta ezzel az "átkozott" gyülekezetéhez való tartozását. Ez elszakadást jelentett Jakabtól és testvéreitől, akik még távol tartották magukat Jézustól. Egy asszonynak Palesztinában otthontalanságot és védtelenséget jelentett, ha férje után azt a fiát is elveszítette, akivel különösen össze volt kötve. Jézus tudta ezt. Egy megfeszítettet megilletett az a jog, hogy a keresztről még végrendeleti akaratát elmondja. Jézus él ezzel a joggal, és a zsidó családjog hivatalos formanyelvén János apostol védelme alá helyezi édesanyját:
"Asszony, imhol a te fiad. Imhol a te anyád" (Jn 19:26k).
Minden evangéliumban valamiféle cezúrát találunk itt. Jézus szótlanul függ a kereszten, talán egy ideig öntudatlanul. A főpapok és a szenátorok eltűnnek, és a golgotai tudósításban többé nem említtetnek. Felzárkózva mennek az istentiszteletre.
A városfalon kívül a kivégzőhelyen 13 óra tájban elcsendesedtek. Csak a kivégzés elkerülhetetlen tanúi állnak a keresztek között, és a látványosságkereső zsidók egy csoportja, akiknek még van idejük a páskaevés kezdetéig, továbbá néhány asszony és barát. Az őrök kockáznak. A centurió hosszú estére számított. A keresztre feszítettek haldoklása hosszú órákig eltart.
13.30 órakor megkezdődik a templomban a naponkénti esti liturgia, ma korábban, mint egyébként, mert ezen a napon a páska előkészületi napja a szombat előkészületi napjával egybeesik (Mk 15:42; Jn 19:14), és a szombati nyugalom (l8 óra) kezdetéig hosszú rituális programnak kell lezajlania:
Először a naponkénti esti áldozati báránynak kell megöletnie a templomban. Azután megkezdődik a páska előkészületi napjának engesztelő-rituáléja. Összegyülekezik a papi rendek 24 legidősebbje, akik a három nagy zarándokünnepre jelennek meg a szent városban. Számtalan páskabárányt vágnak le, és a papok ráhintik az engesztelő páskavért az oltárra. Eközben a templomi harsonák jelzik az imádság idejét, és az egész várost az esti imádságra hívják. A páskavágás folytatódik. A léviták pengetik a hárfát és éneklik a Halélt: "Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úr tetteit" (Zsolt 118:17); "A kő, amelyet az építők elvetettek, szegeletkővé lett" (Zsolt 118:22). Harsonazengések és kürtjelek hirdetik messzire hallhatóan a nagy eseményt, hogy Isten a vérrel hintett oltárnál engesztelést és békességet köt az ő népével.
Azután elhagyja az ünnepi tömeg a Templom-hegyet a levágott bárányokkal. A páskabárányokat a házakban megsütik és még 18 óra előtt megkezdik a családapák a páskalakomát, ma a szombatkiddussal, amely a teremtés 7. napjára emlékeztet.
Jézus 4. szava
"És 9 óra tájt [14-15 óra] Jézus így kiáltott:
„Elohi, elohi, lama sabaktani, azaz Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem." (Mt 27:46; Mk 15:34)
A Megfeszített a 22. zsoltárt imádkozza. Márk a zsidó idéző szokás szerint csak a zsoltár kezdő versét jegyzi fel. Jézus ahhoz az Istenhez szólt, akit senki sem ismert, csak ő (Mt 11:27). Ez az „én” Istenem, az az Isten, akiben „én” hiszek, az az Isten, aki titeket az „én” szavam által hív. Ezt az istenhitet és ezt az isteni igényt vallotta meg az ő népének legmagasabb szellemi törvényszéke előtt a legmerészebb módon (Mk 14:62). Ezért ítélték halálra (Mk 14:64). Vajon az Isten, akit Jézus hirdetett, ki fogja-e jelenteni magát Jézus bíráinak füle hallatára és szeme láttára? Vajon Jézus mellé áll-e? Semmi ilyen nem történik. Jézus Istene elhagyta az ő Fiát. Nyilvánosan cserben hagyta. Teljesen egyedül hagyta. Maga Jézus mondja ezt. Egyetlen ember sem volt olyan Istentől elhagyott, mint a Golgotán megfeszített eretnek.
De az Istentől való elhagyatottság állapotában sem hagyja el Jézus az istenhitét. Nem átkozza meg Istent. Erősen ragaszkodik az "ő" Istenéhez, hívja őt: "Én Istenem, én Istenem". Jézus Istene elhagyta az ő Fiát, de Jézus nem hagyja el az ő Istenét. Jézus hite panaszkodik, de nem ingadozik egy pillanatig sem.
A zsidó tanúk megrettennek. Ez nem a szakadár-prédikátor meghátráló kiáltása, amelyre vártak, nem is egy csődbe jutott ember kétségbeesett kiáltása. Szenvedő zsoltárt hallanak, amelynek a zsidóság Messiás-teológiájában és messiás-váradalmában Jézus napjaiban döntő szerepe van. Az írástudó dogmatika előtt nem egyéb, mint a legborzalmasabb istenkáromlás, ha egy elkárhozott az átok fáján a szenvedő zsoltárt imádkozza. De senki sem meri többé ruháját megszaggatni az istenkáromló elleni tüntetésként. Egyszerűen nem akarják igaznak elfogadni, és érvényesnek venni, amit hallanak. Már az első szavakat is elcsavarják: „Illést hívja” (Mk 15:35). Sportot űznek az ő szomjúságával, és a Megfeszítettet ecettel itatják (Mk 15:36; Jn 19:29). Valójában azonban Jézus zsidó ellenségei pontosan megértették, mit mondott Jézus és mi volt a szándéka. Ez abban lepleződik le, hogy a következő időkben a 22. zsoltárt, nemzeti hősnőjüknek, Eszternek a szájába adják.
Eszter könyvében egy háromnapos böjtről van szó, amelyet a zsidók szorultságukban tartanak (Eszt 4:16). Ezt a három böjti napot a rabbinus hagyományban nisán 14-15-16-ra datálták, azaz a páskavágás napjára és az azt követő két napra. A páskavágás napja azonban Jézus megfeszítésének a napja. Ezen a napon is imádkozta Eszter a 22. zsoltárt. Amikor a királyi palota termein keresztülment, halálos félelmében így kiáltott: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem" (Zsolt 22:2). De Hámán fiai kigúnyolták (Zsolt 22:8) és így szóltak: "Holnap keresztre feszítik őket, a zsidókat". Eszter azonban szükségében az Úrnak panaszkodott: "Nyelvem az ínyemhez tapadt és a halál porába fektetsz engem. Átlyukasztották kezeimet és lábaimat" (Zsolt 22:16k). Zsolt 22:19 is eszerint teljesedett be, mert Hámán gyermekei Esztert már elveszettnek tartották, szétosztották ruháit és ékszereit egymás között, és bíborköntösére sorsot vetettek. Eszter azonban Istenhez kiáltott: "De te Uram, ne légy messze tőlem; erősségem, siess segítségemre!" (Zsolt 22:20). És az imádsága nem szégyenült meg: "Amikor Eszter hangosan kiáltott (!): Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem - azonnal meghallgattatott." Kegyelmet talált a király szemében és népének megmentőjévé lett. Izrael ellenségeit pedig keresztre verték.
Itt Jézus elleni polémia munkálkodik. A rabbik Eszter képét egy felemelő passióképpé, a golgotai Crucifixus képének konkurens képévé formálják. Eszter ugyanazon a napon szenved, mint Jézus, ugyanazt a szenvedő zsoltárt imádkozza. De anélkül szenved, hogy meghalna, nem a kereszten imádkozik, hanem csak a kereszt „árnyékában”. Mert Isten meghallgatja az ő imádságát, és kimenti őt és népét minden szükségéből.
Jézus 5. szava
Jézus feltehetőleg a 22. zsoltár egészét imádkozza, mindenesetre eljut a szomjúságról szóló panaszig:
„Szomjazom!” (Jn 19:28)
Jézus 6. szava
Jézus a szombat-kiddust imádkozza: "Eképpen végeztetett el az ég és a föld és minden seregük. Amikor elvégezte Isten a hetedik napon a maga munkáját, amelyet alkotott, a hetedik napon megszűnt minden munkájától, amelyet Logosa által teremtett."
Úgy imádkozza, ahogyan egy félholt imádkozik, szaggatottan, félhangosan. János evangélista ebből az imádságból csak egy szót ragadott meg, talán csak egy szót hallott világosan, a döntő szót:
„Elvégeztetett" (Jn 19:30)
Ez Krisztus teljes művének foglalata és végszava: Amit Isten a Logos által kezdett el a teremtés napjaiban (Jn 1:3), azt Isten a Logos által végezte el a megváltás napjaiban (Jn 19:28). Nem a Sionon ment végbe ezekben a páskaórákban az engesztelés műve, hanem a Golgotán! Jézus visszanéz életének művére: "Elvégeztetett".
Jézus 7. szava
15 órakor végigzendül a városon a templomi harsonák hangja. A Crucifixus is hallja ezt. Elérkezett az esti imádság órája. Egész Izrael imádkozik ebben az órában:
"A te kezedben van az élőknek és a holtaknak lelke. A te kezedbe teszem lelkemet, te váltasz meg engem Uram, te a hűség Istene... Az Úr, az Izrael Istenének nevében: az én jobbomon Michaél, a balomon Gabriél, előttem Uriél, mögöttem Raphael és fejem fölött Isten jelenléte."
Jézus azonban az esti imádságot abban a formában mondja, ahogyan azt gyermekkorában megtanulta:
"Abba kezedbe ajánlom lelkemet." (Lk 23:46)
Hangosan kiáltja ezt, ahogyan a szokás ezt megkívánja. Édesanyja, aki így tanította meg egykor imádkozni, nem messzire áll, és hallja ezt. Jézus e szavak után meghalt.
----------------------------------------------------------
Felhasznált irodalom: Ethelbert Stauffer: Jesus-Geschicte und Gestalt
