HTML

Hitkérdés

Lázár Attila vagyok. Ez a blog a keresztény élet elméleti és gyakorlati kérdéseiről szól. Remélem Isten megáld ezen keresztül sokakat.

Friss topikok

Linkblog

A menny öröme

2016.01.18. 14:33 :: Lázár Attila

„Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk.2,14). A karácsonyi angyalok himnusza arról tanúskodik, hogy a menny nem tudta (nem akarta) „falai” közé szorítani, magába fojtani azt a kitörő örömöt, amit Jézus Krisztus emberré létele okozott számára. Isten örök tervének megfelelően, azon az estén - a nyilvánosság által is tapasztalható módon - elkezdődött az üdvözítés „kivitelezése” is. Ma már nem a kezdetnél tartunk, hanem a döntő fázisokon, (kereszthalál, feltámadás, mennybemenetel, a Szentlélek kitöltése) is túl, ezért korunk embere még sokkal inkább osztozhat a menny örömében, mint akkor ott a betlehemi pásztorokkal történt. Nemcsak néhány napos ünnep keretében és formálisan, ahogyan mi azt tesszük évenként, hanem folyamatosan és valóságosan. Mert ha akarunk részesedni a menny öröméből, akkor lesz szívünkben és az emberi kapcsolatainkban maradandó békesség, akár templomba vagy gyülekezetbe járók vagyunk, akár nem. Akkor kerülhetünk arra a pályára, amelyet Isten gondolt ki számunkra abból a célból, hogy az önazonosság legmélyebb és legtisztább tudatát átélve meg tudjunk kapaszkodni a létben; nem 70-80 évre csupán, hanem véglegesen.

Milyen a menny öröme? A Biblia tud olyan esetekről, hogy hús-vér emberek betekinthettek a mennybe, s ha a betekintésekről szóló tudósítások túlnyomó részt képek és szimbólumok nyelvén hangzanak is felénk, a látomásokban megszólaló himnuszok üzenetei világosak és megragadók. Mi okoz örömöt a mennyben? Isten szentsége, mindenhatósága, teremtő akarata és tette, bölcsessége, uralkodása, hatalma, ereje, igazságos ítéletalkotása, igazságos ítéletvégrehajtása (És. 6,1-3; Jel. 4,8.10-11; Jel. 7,11-12; Jel. 11,16-18; Jel. 15,2-4; Jel.19,1-8). Jézus Krisztus önfeláldozó szeretete a kiengesztelés és megváltás művében (Jel. 5,9-14). Az ember megtérése; hitbeli győzelme; tiszta élete (Mt. 25,20-23; Lk. 15,6.9.32; Lk. 15,7).

Hogyan örül a menny? A fenti igeszakaszok választ adnak erre a kérdésre is. Ez az öröm, himnuszokat zengő öröm (szeráfok, 4 élőlény, angyalok, üdvözültek, mártírok). Ez az öröm leboruló öröm (24 vén), ez az öröm az öndicsőségről lemondó öröm (24 vén). Összefoglalhatjuk-e egyetlen fogalomban azt, hogy milyen hát a mennyei öröm, amelyből részesedhet az ember már most is, itt a földön is? Igen! Jézusnak két példázata segít ebben. Olyan, mint a napszámosé, aki szántóföldben elrejtett kincsre bukkan (Mt.13,44); olyan, mint a kereskedőé, aki egy értékes igazgyöngyre lel (Mt. 13,45-46). A látvány lenyűgözi őket. Örömük a lenyűgözöttség öröme. Ez vett erőt rajtuk, hogy habozás nélkül, mindenféle „racionális átgondolás és fontolgatás” nélkül, azonnal elmennek és eladják mindenüket, hogy övék legyen az a lehetőség, amely „véletlenszerűen” tárulkozott fel számukra. Minden addigi értéküktől képesek megválni, hiszen egy egészen új élet lehetősége nyílott meg előttük. Ezt az örömöt minden olyan ember átélte már és ismeri, aki átment igazi megtérésen és tapasztalta a Szentlélek általi újonnan születést (Lk. 19,6).

Miért laposodik el hát sok keresztyén testvér hitbeli élete? Miért fáradnak el sokan és adják fel? Miért marad el a békesség, amit a karácsonyi angyalok himnusza ígér? Miért cserélik le a mennyei örömet olyan örömre, amely nem mennyei? Miért tévesztik össze a mennyeit az e-világival még a szolgáló atyafiak közül is sokan? Talán az istenit eltakarja az emberi, mert az ember nem akar leborulni. Megelégszik heti 2 óra közösségi élménnyel. Talán a XXI. századi igehirdetés és tanítás sem arról szól, amiről kellene. Gondoljátok meg: a mennyben az öröm nem cél, hanem következmény!

Pál apostol, amikor a gyülekezet tagjai elszomorodtak az ő fogsága miatt, ezt írja: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek” (Fil. 4,4). Ő tudja, hogy a mennyei örömöt semmiféle földi esemény nem törheti meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hitkerdes.blog.hu/api/trackback/id/tr798283070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása