A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: „Miért beszélsz nekik példázatokban?”
Ő így válaszolt: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, de azoknak nem adatott meg.
Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.
Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek.
Beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! [Ézs 6,9-10]
Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall.
Bizony, mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amit láttok, de nem látták, és hallani, amit hallotok, de nem hallották.
Ti tehát halljátok meg a magvető példázatát!
Ezt az epizódot sokszor olvastam már. Megvallom, hogy soha nem tudtam könnyedén átmenni rajta. Újra és újra meggondolásra késztetett és késztet a mai napig is. Nyilván azért, mert valamilyen rejtett és nagyon mély üzenetet hordoz. Nem csak Máté, de Márk és Lukács is feljegyezte. Így hát méltán gondolhatjuk, hogy itt egy olyan súlyos jézusi gondolattal és önvallomással találkozunk, amelynek feldolgozása nélkül aligha érthetjük meg az Ő személyét, történetét, tanítását, végső soron egész művét. Próbálkozzunk hát megbirkózni ezzel az Igével!
Epizódot mondtam, mert ez a felolvasott szakasz olyan eseményt tár elénk, amely szervesen kapcsolódik mind az előzményekhez, mind pedig a folytatáshoz. Az eseménysorban való történeti beágyazottsága fontos tényező az üzenet megértéséhez
Az előzmények: Jézus azokban a napokban a Genezéreti tónál tanít. Ezen a napon is tömeg verődik össze a parton. Ő hajóba száll, és onnan jól látható és hallható módon folytatja tanítását. Tanításának középpontjában az Isten-uralom, vagy ahogyan akkor a zsidók mondták: a Mennyek országa áll. A szünetben (talám ebédszünet)- Jézus a partra száll. Ekkor köréje gyűlnek a tanítványok -valószínűleg nemcsak a 12, de mindenesetre egy viszonylag szűk kör- abból a célból, hogy egy bennük felmerülő dilemmát tisztázhassanak.
A kérdés Jézus felé így hangzik: „Miért beszélsz nekik példázatokban?” Három szempontból vizsgáljuk meg ezt a kérdést.
Először azt nézzük meg, hogy vajon milyen indítékból teszik fel ezt a kérdést a tanítványok? Ők ott voltak a parton és közelről érzékelték a tömeg reakcióját Jézus tanítására. Ezzel nem voltak elégedettek. A Mestertől közérthetőbb prédikációt, és egyben jobb hatást vártak. Kérdésükkel igyekeznének segíteni Jézusnak a kommunikációs nehézségek leküzdésében, hogy a Mester megtalálja a helyes retorikai formát, hogy az egész tömeg a megértés nyugalmával, az igazság belátásával, Jézus elismerésével örömujjongásba törjön ki. Egy szép „szentbeszédet” várnak tőle. Javaslatuk tehát kimondatlanul is az, hogy Jézus hagyjon fel a nagyon is profán és nagyon is bizonytalanul értelmezhető példázatokkal és képes beszéddel.
A tanítványok a kérdést úgy teszik fel, mintha kizárólag csak a többiek érdekeire lennének tekintettel, és személyesen nekik semmilyen problémájuk nem lenne. Jézus azonban beléjük lát és tudja, hagy a tanítványok éppen úgy nem értik üzeneteit, mint a tömeg. Ez abból tudható, hogy a textusunkat követően Jézus a tanítványoknak -és csak nekik- magyarázatot fűz az utolsó példázathoz („magvető”) (ha Márk tudósítását figyelembe vesszük, akkor több példázathoz is -„konkoly a búza között”).
Másodszor azt nézzük meg, hogy voltaképpen mi lehet a baj a példázatokkal? Mert annyiban igazuk van a tanítványoknak -és ezt Jézus is elismeri-, hogy a példázatokkal probléma van. De nem úgy, ahogyan azt a tanítványok gondolják. A megértést nem a hallgatók irodalmi műveltségének, vagy asszociációs képességének hiánya akadályozza, hiszen az ókori Palesztinában a képes beszédek és példázatok széleskörű alkalmazásával találkozunk, mind az Ószövetségben, mint a rabbinusi irodalomban, mind pedig a köznyelvben. Mondhatni: a hallgatók füle és értelme „ráállt” már erre a műfajra. De úgy, hogy azt mindig csak emberi viszonylatokban alkalmazták, jellemábrázolásra, erkölcsi kérdések, helyzetek érzékeltetésére.
De mi a botránkozás oka? Jézus hallatlan merész lépést tett azzal, hogy ezt a műfajt Istenre, Isten uralmára szélesíti ki, szabadítja fel. Ez a skandalum! Hiszen az Isten-uralom a hallgatók számára teológiailag már tisztázott és lezárt kérdés. A Tóra Isten kinyilatkoztatásának végső, lezárt kodifikációja. Isten uralma a Tórával, a törvényekkel determinált jogi fogalom. Ott, akkor, és annyiban van jelen Isten uralma, ahol, amikor, és amennyiben a törvény érvényre jut. Előbb a rend, s majd uralkodik az Isten. Az embernek, a népnek előbb meg kell teremtenie a harmóniát, s majd Isten ebbe a készen kapott rendbe beül és uralkodni fog, és természetesen sok-sok ajándékot és áldást oszt.
Jézus ezt a rögzült teológiát tudatosan verte szét példázataival akkor, amikor hasonlítási elemként nem a Törvénnyel kapcsolatos terminológiát, hanem a mindennapi élet tapasztalatait és legtermészetesebb jelenségeit használja. Ez önmagában olyan erős üzenet, amely mellett a hallgatók közül senki sem mehetett el közönyösen. Dönteni kellett. Nemcsak arról, hogy igaz-e vagy sem mindaz, amit Jézus mond, hanem magáról Jézus személyéről is. Igaz lehet-e az az ember, aki a zsidó dogmatikából csúfot űz, aki törvényt tekintélyét degradálja, aki az ősi vallást semmibe veszi?
Harmadszor azt nézzük meg, hogy miként hatnak Jézus példázatai a hallgatóságra.
Vannak olyanok a tömegben, akiket a jeruzsálemi vallási vezetők küldtek: provokátorok, besúgók, csapdába ejtő tanúk. Ők eddig is tudták, hogy Jézus eretnek. Most újabb bejegyzéseket tehetnek noteszükbe, amit majd Jézus elleni vád során terhelő adatként fognak idézni. Ők Jézust elvetik, és személyével szemben a legkeményebb ellenállást tanúsítják. Mindezt vallási kötelességből teszik, hiszen vallástörvényi előírások értelmében kötelesek mindent megtenni egy eretnek félreállítása érdekében, s ez istentiszteletnek minősül. Ők most abban érdekeltek, hogy a helyszínen zavart keltsenek és Jézus ellen hangolják a tömeget.
Vannak a tömegben olyanok, akik bizonytalanok Jézus személyét illetően. Ide tartozhatnak a nyitottabb farizeusok, valamint Keresztelő János tanítványai közül azok, akik mesterük halála után, most Jézus mozgalmában próbálnának szerencsét. Mind a két csoport tud arról, hogy másfél évvel korábban Jézus a jeruzsálemi templomban keményen lépett fel a törvénysértés ellen. Mind a két csoport ezt nagyra is értékelte. De arról is tudnak, hogy Jézus részt vett Kánában egy parasztlakodalmon és azonosult a "kicsapongókkal". Ezt pedig mind a két csoport elítélte. Melyik hát az igazi Jézus, a törvényféltő vagy a kicsapongó? Ráadásul itt van a bethesdai eset is. Meggyógyítja a legreménytelenebb bénát szombaton, ez -tekintettel a betegség súlyosságára- még rendben is lenne, a benne működő isteni erőt sem lehet kétségbe vonni. De azután demonstratív parancsot ad a gyógyultnak, hogy a szent napon vigye haza az ágyát. Ez pedig törvénysértés. Melyik hát az igazi Jézus? Van még két további probléma is. Az egyik: Jézus tanításaiból hiányzik a „fejsze, amely már a fák gyökerén van” gondolat, az Isten büntető ítéletének radikális meghirdetése. A másik: a bűnbánathoz kapcsolódó keresztelési gyakorlat. Másfél évvel ezelőtt még gyakorolta ezeket az akkori tanítványaival. Miért hagyott fel ezzel? A mostani tanítás itt a Genezáret tónál abban erősíti meg őket, hogy Jézus inkább eretnek.
Vannak a tömegben olyanok, akik Jézusnak hazája iránti elkötelezettségét és vezetői képességét figyelik. Ők az Isten Országát Izrael országával azonosítják. Beköszönt majd egy társadalmi-politikai aranykor. Hallottak arról, hogy Jézus tömegeket vonz. Vajon van-e elég karizmája ahhoz, hogy egy Róma ellenes szabadságharc élére álljon? Ez a kérdés az ellenállási harcairól és vakmerő gerillaharcosairól híres Galileában minden olyan személlyel kapcsolatban felmerült, aki gyorsan ismertté vált. Jézus esetében is. Ámde tanításából ítélve nincs olyan lángoló hazaszeretet benne, hogy reá számítani lehetne. A kezdeti lelkesedés után rá kellet jönniük, hogy Jézus mégsem úgy érti az Isten országát, ahogyan ők. Előbb Is rájöhettek volna, hiszen Jézus -a szokástól eltérően- nem viselt kardot. Ők csalódtak.
Vannak a tömegben olyanok, akik csak egyszerűen kíváncsiak. Vajon lesz-e csoda? Itt most nem volt. Lehet, hogy a Jézus csodáiról, gyógyításairól szóló hírek alaptalanok, vagy legalábbis túlzóak? Ők is csalódtak.
Végül vannak a tömegben olyanok, akik csüngnek szavain. Ők azok a lenézettek, akik eddig roskadoztak a törvény súlya alatt, és állandóan szembesültek környezetük ítéletével: „Nem vagy elég vallásos, mindig csak a munkáddal, a halászattal foglalkozol, nem zarándokolsz az ünnepek idején Jeruzsálembe, nem tiszteled sem a törvényt sem a hagyományokat! Mit vársz akkor Istentől? Ne várj semmit! Úgyse tekint rád. Pontosan ezért ilyen nyavalyás az életed, nem jutsz ötről a hatra. Nos ezeket az embereket Jézus felszabadítja. Mert Jézus szerint az Isten országa független a vallástól, hagyományoktól, törvénytől, a zsinagógáktól, még a templomtól is. Jézus szerint az Isten országa előttük is nyitva áll. Ezeknek a perifériára szorult embereknek a bizalma egyre nő Jézus példázatait hallva. Ugyan ők sem értik még pontosan, de tapasztalják, hogy azok az falak, amelyek beépültek lelkükbe, példázatról-példázatra bomlanak le. Soha eddig ilyent nem éltek át. Számukra Jézus egyre hitelesebb. Ők Jézus választják és elindulnak mögötte egy olyan úton, amelyhez a korabeli viszonyok között bátorság kell. A hit bátorsága. Ők alkotják a tanítványok szűkebb és tágabb körét.
Nekik adatik az Isten Országa titkának ismerete. Miért? Hiszen ők sem értették meg a példázatokat. Nekik is meg kellett magyarázni. Nem egyszer és nem kétszer. Azért adatik nekik a titok megértése, mert ők -ha kicsit szégyenlősen is- de kérdéseikkel, kételyeikkel Jézushoz mennek. Jézust nem skatulyázzák be. S ezekben a találkozásokban megépül a bizalom felé. Egészen odáig, hogy megtudják és megvallják: Isten Uralmának, a Mennyek Országának titka (misztériuma): maga JÉZUS. Isten uralma bennük mindentől függetlenül már megszületett abban a pillanatban, amikor szívükben a titokra fény derült: Az Isten-uralom nem törvényhez, hanem Jézushoz kötött.
Nekik már csak két dologra kell vigyázni: egyrészről megtisztítani a szívet, másrészről pedig nem engedni, hogy az élet gondjai elfojtsák a bizalmat. A textusunkat körülölelő példázat formanyelvén fogalmazva: a talajt a mag növekedésének útjában álló kövektől megtisztítani, és a tövist rendszeresen visszanyírni. Jézusnak pedig semmi sem kedvesebb annál, mint hogy ebben a programban tanítványai segítségére legyen.
Erre a kis maradékra mondja Ésaiás, hogy a „kivágott fa élő gyökeréből kihajtott szent új hajtás”, és mondja most Jézus: „látó szemű és halló fülű boldogok”. Ha a tömegre igaz is Ésaiásnál olvasott keserű isteni megállapítás: „az én gondolataim nem a ti gondolataitok, az én utaim nem a ti utaitok” a maradékra nézve Isten keserűsége örömre fordul, és megállapíthatja: „a ti gondolataitok az én gondolataim is, a ti utaitok az én utaim is!” Hát nem ez a legfőbb imakérésünk a zsoltárossal együtt: „Uram! Taníts meg engem a Te utaidra. Nekik tehát van, ezért adatik hozzá.
Egyetlen kérdést szeretnék még felvetni: ha csak egy kis maradékról beszélhetünk, miért teszi ki magát Jézus a tömeg értetlenségének és indulatának. Miért pazarolja energiáját. Miért nem csak a keveseknek szervez extra hitmélyítő programot, miért nem szervez valamilyen exkluzív közösséget, gyülekezetet, esetleg valamiféle „föld alatti” mozgalmat?
A válasz erre: Jézus Istent képviseli, Ő az Isten képmása. Isten jósága szinte már pazarlóan bőkezű: „esőt ad igaznak és gonosznak a földjére, felhozza napját igazra és gonoszra egyaránt". Jézus sem tesz másként. Szinte már pazarló bőkezűséggel szórja az életadó Igét. A magból még az útfélre is jut. Pedig tudja, hogy ott soha nem nő ki. A madarak felszedik. Ilyen bőkezű és ilyen tág keblű Jézus.
Az Isten Országa nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Jézus ezt világosan látja. Isten uralma mindig is az Igén keresztül fejti ki ki hatását az emberben. Krízist idéz elő. Válaszolni, dönteni kell. A döntéssel megvalósul a szétválasztás az ember döntési szabadságának korlátozása nélkül: vak, süket keményszívű gyógyíthatatlan meg nem tértekre, és látó, halló, meggyógyult boldog megtértekre. Így uralkodott az Isten Ésaiás idején, Jézus idején is, és mindenkor a történelemben, ma is, most is. Ilyen az Isten Országa: önkéntes!
Kérdések:
1) Akarod-e megtalálni helyedet a tömegben? Tudod-e már, hogy melyik csoportba tartozol?
2) Nem helyezed-e előnybe Jézussal szemben a törvényt, a szokást, a hagyományt, az egyházat, a teológiát, a kultúrát, a hazát és nemzetet. Jézus és az egyház esetleges konfliktusában hogyan döntesz?
3) Nincs-e benned Istennel szemben csalódottság amiatt, hogy az életed, a karriered nem úgy alakult, ahogyan azt régen álmodtad?
4) Nem vársz te is valamilyen igazoló csodajelre?
5) Van-e annyi hit és bizalom benned Jézus felé, hogy értetlenségeddel, kételyeiddel Őt keressed meg?
6) Boldog vagy-e? Keresed-e Isten gondolatát és útját?
7) Jézus személye ma is megoszt. Tisztában vagy-e ezzel, amikor hallgatod az Igét, és akkor is amikor szolgálsz vele?
Megjegyzés: A Targumban (az Ószövetség arám nyelvű fordításában, amely korábbi, mint a rendelkezésünkre álló héber szöveg a 15. versben foglalt És. 6,10 idézet így hangzik (az eltérés kiemelve):
"Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hacsak meg nem térnek és meg nem gyógyítom őket."
