Azt, hogy a házasság rejtelmes dolog, nem kell bizonyítani. Erre nézve „bizonyságok fellege” tanúskodik. Emberek ősidők óta keresik a kulcsot a szerelem és a házasság titkának megfejtésére.
Korunk egyre fogyó szentimentalista intellektüeljei a romantika bűvkörében élve, szívesen fordulnak a költők felé. Jó lenne elhinni, hogy a múzsák kinyitják a szezám ajtaját. De a múzsák tanácsa oly sok költőt megcsalt már, s a reájuk épített „csalfa vak remények” a realitások kőszikláján porladnak szét. Petőfi Sándor és Erzsike közösen választott csillaga is kihunyt hamar.
Rohanó életünkbe egyébként is nehéz beletuszkolni a művészetet, a költészetet. A mai többségnek, a „megbízhatatlan költők” nem kellenek. Marad tehát számukra a „megbízható(nak vélt) csillag”. Lehet, hogy a médiumok egy részét a titok iránti kíváncsiság, a rejtély megfejtésének igénye ment meg a tönk széléről? Piacgazdaság van, szabad eszmeáramlás, és versenyszellem. Miért éppen a horoszkópok lennének kivételek? De ha még azok böngészése is időt rabló, hát ott vannak –akár a képernyőn is- a jósok.
Ám nem lehet mindenkit elvarázsolni. Vannak tudományosan gondolkodók is. Nekik látszólag kiutat jelenthet az új pszichológiai diszciplínának, a szexológiának kutatási eredményei.
Vajon szomorúságot okozok-e az olvasónak, ha ezt mondom: sem a múzsáktól, sem az égboltból, sem a szexológustól nem kap olyan választ a házasság titkára vonatkozóan, amely biztosíték lenne arra, hogy nyugodt léptekkel indulhat az anyakönyvvezető felé.
A titok az titok! Ezt a Szentírás is megerősíti. Sőt szerinte „felette nagy”. A legnagyobb. A titkok titka. Csakhogy az itt, az Írásban kijelentetik. Mert Isten ki akarja jelenteni az ember számára.
„.. elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. (Ef 5,31-32)
E versekben található „lebegtetés” maga is a rejtélyt hangsúlyozza. Olvasom, olvasom, és nem tudok nyugvópontra jutni: Mire gondol Pál? Miről állítja az apostol, hogy nagy titok? A házasságról? Vagy Krisztus és az egyház kapcsolatáról? Választani kellene, de nem megy! Maradék erőmmel megpróbálok kiutat találni a „csapdából”: Talán mindkettőről? Igen mindkettőről! Végre megnyugszom. De csak egy ideig.
Újabb nehézség: Lehet-e egy „szintre” hozni a törékeny házasságot és a nagyon is magasztos Krisztus- egyház kapcsolatot? Nem esek-e hibába, hogy túlmagasztosítom az elsőt, és degradálom a másodikat? Vívódom. Némileg bátorít egy különös párhuzam: a házasságnál is és a Krisztus-követésnél (egyház) is, egyaránt el kell hagyni apát, anyát, testvért, házat; vagyis a régi élet kereteit fel kell adni. Mind a két kapcsolat identitás-változást követel.
Igen, már kezdem sejteni a tikot! Szabad egy nevezőre hozni a házasságot és a Krisztus- egyház kapcsolatot! Mért? Mert mindkettőt ugyanaz az erő hozza létre, és mindkettőt ugyanaz az energia élteti: az isteni szeretet, az önzéstől és érdektől mentes, önmagát feláldozni is kész „agapé”. Hogyan? Úgy, hogy mind a házasság, mind az egyház ugyanabból a forrásból merít: A sziklát megnyitó golgotai kereszt forrásából. A felette nagy titok, és a megismerés kulcsa: a KERESZT.
Ugyanaz az erő, amely Krisztus testét, az egyházat a Fővel egységben tartja, képes és kész arra is, hogy megteremtse a házastársak teljes életre kiható egységét. „Lesznek ketten egy testté”, lesz a „két” életből „egy” élet.
A „kereszt” által vesz fel a házasság, (s majd a család) gyülekezetjelleget, a gyülekezet pedig házasság- illetve családjelleget. („Krisztus menyasszonya”, „Isten gyermekei”)
Végleg megnyugszom. Felette nagy titok, de most már…, most már kezdem érteni.
