Hitkérdés

Az 1Pt 3,18-20 nem könnyen érthető bibliai szakasz. Tárgyalása kapcsán találkoztam olyan érveléssel, amely Jézusnak egy mitológiai színezetű utazását (lásd. Orpheusz) próbálta alátámasztani. Az érvelés valahogy így hangzott:

Mivel a Krisztus előtt élő emberiségnek nem volt módja a keresztről szóló evangéliumot hallani, ezért nem volt módjuk életükben dönteni Jézus mellett, ezért ebből a hátrányos helyzetükből csak úgy jöhettek ki, és csak úgy üdvözülhetnek, hogy Jézus elment közéjük és prédikációjával bepótolja azt, amiben nem részesülhettek, s ezáltal számukra is megnyílt az út az üdvösségre.

1) Miért hibás a fenti érvelés?   

Isten nem igazságtalan. Jézus Krisztus műve olyan értelemben is univerzális, hogy időben előre és visszahatóan is érvényes. Az Ószövetség „szentjei” is éppen úgy üdvözülnek Krisztus érdeme által, mint a Krisztus után élő hívők. „miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása (Rm 5,18).

Kiindulópontnak azt érdemes megemlíteni, hogy minden isteni tett, a Szentháromság Isten tette. Nem úgy kell elképzelni, hogy amikor az egyik személy aktív, a másik kettő passzív, hanem hogy mindenben tökéletes összhangban együtt cselekednek.

Krisztus is aktív a teremtés művénél: „Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, () mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek” (Kol 1,16); ott van a pusztai vándorlásnál, mint „pneumatikus szikla”, aki követte a népet (1Kor 10,4); jelen van az emberi történelem minden szakaszában (megtestesülése előtt is, földi élete idején is, és mennybemenetele után is), mint „Világosság”. János evangéliumának prológusa elmondja az Igének (Jézus Krisztusnak) a munkálkodását kronológikus rendben: 1) „örök Ige”; 2) „teremtő Ige”; 3) embervilágot „megvilágosító Ige”; 4) „testté lett Ige” (Jn 1,1-18).*

Az üdvösség feltétele minden korban ugyanaz: befogadni az életet jelentő megvilágosító Igét (világosságot). Ábrahám, Dávid, Mózes, és a többiek befogadták azt. „Akik pedig befogadták, azok felhatalmazást kaptak arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek”, függetlenül attól, hogy időszámítás előtt, vagy időszámítás után éltek. Az Ószövetség hitbeli nagyjai és keresztyén hívők együtt és egyenrangúan alkotják az üdvözültek seregét.

A megvilágosító Ige megjelenési módja azonban korszakonként különböző: Az édenben: közvetlen Isteni parancs (1Móz 2,15-17); Noénál: Isten megértett akaratának való demonstratív (hirdető) engedelmesség, mint prófétai cselekedet; a pátriarkáknál: istentapasztalatok; Mózes korában: a törvény elfogadásában és az áldozati rendtartás spirituális megértésében megnyilvánuló szövetségi hűség; a Királyság korában: (az előbbi érvénye mellett) az elhangzó prófétai szó. Ez mind a Szentháromság munkája, így Krisztus munkája is.

Az Újszövetség népe, a keresztyének az emberré lett Krisztusban teljes világosságot kaptak, mert az Úr, tanításával, cselekedeteivel és áldozati halálával az Isten szívét tökéletesen kinyilatkoztatta. A testté lett Ige, az emberré lett Krisztus így vall: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ nem járhat sötétségben”

Látjuk, hogy a mai ember mélyebb kinyilatkoztatással rendelkezik, mint a régiek. De a felelősség most is és akkor is ez: hogyan viszonyulunk a kijelentett világossághoz. Noé generációja rosszul viszonyult: gúnyolódva továbbment a megvilágosító Ige mellett, amit Noé - Krisztus Lelke által - demonstratívan hirdetett meg. Mi keresztyének az emberré lett Krisztus által több világosságot kaptunk a régieknél, ám ez nagyobb a felelősséggel is jár, mert aki többet kapott, attól több követeltetik meg.

Figyelemre érdemes e témában egy gyakran félreértett példázat. Ebben egy ószövetségi személy, az üdvözült Ábrahám mondja ki (a gazdagnak): "Van Mózesük és prófétáik, hallgassák azokat. () Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad” (Lk 16,29.31).

* 1)     Jn 1,1    Kezdetben már megvolt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige.

   2)     Jn 1,3    Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.

   3)     Jn 1,4    Ő benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága;

   4)     Jn 1,14  És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét ().

2)  Az 1Pt 3,18-20 magyarázata 

(18) Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. (19) Így ment el a börtönben levő lelkekhez (en fulaké pneumaszin) is, és prédikált azoknak, (20) akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban a bárka készítésekor. ()

Nyelvi-filológiai meggondolások:

fulaké (börtön) az Újszövetségben:

Ált. jelentés: - börtön, -őrzés, -őrizet;  -őrség(váltás), mint időmeghatározás konkrét földi értelemben.

3 kivétel:      -Jel. 18,2  - a nagy Babilon, ördögök, tisztátalan lelkek, utálatosság lakhelye

                   -Jel. 20,7  - a Sátán helye és állapota 1000 esztendeig

                   -1Pt. 3,19 - Noé generációja, akik a vízözön előtt éltek

Megállapítható:

• az Újszövetség nem használjaa fulaké-t halott emberek általános „hely”- megjelölésére.
• „en fulaké pneumaszin” kifejezetten a vízözön előtti korra utaló mitologikus terminológia. A kifejezés olyan kereszténység előtti apokrif apokaliptikus tradícióból származik, amely 1Pt. keletkezési idején befolyást gyakorolt a zsidóság gondolkodására, s azon keresztül a kereszténységet is veszélyeztette.
• Ez a tradíció az ie. 200 körül keletkezett Énok nevének tekintélye alatt írt apokrif iratra épül. Befolyását mutatja, hogy Júdás könyve hivatkozik rá (Júd.14.), sőt magyarázatot is ad: „bukott” angyalok, akik örökkévaló bilincsekben, sötétségben vannak fogva tartva (Júd 6).

Konklúzió:

• 1Pét. 3,18-19 üzenetét csak Énok könyve ismeretében érthetjük jól!**
• Péter apostol úgy száll szembe Énok könyve hamis tanításával, hogy használja közismert terminológiájukat (en fulaké pneumaszin)

Énok könyve szerint: 

• A vízözön előtti generáció idején 200 angyal megkívánja az emberek lányait, összeszervezkednek és elhagyják mennyei őrhelyeiket, bemocskolják magukat és az emberek lányait, s a szexuális kapcsolatból utódok születnek, ezek az óriások, akiken át a további leszármazottakra is átöröklődik a bűn. Az angyalok mennyei titkot árulnak el az embereknek, és megtanítják őket minden gonoszságra. A gonoszság előhívja Isten kettős ítéletét: - (1) vízözön - Noé családját kivéve - elpusztítja az emberiséget, - (2) a gonosz erőket különböző tömlöcökbe (fulaké) zárja.
• A bűn eredete és elterjedésének oka a mennyei őrhelyüket elhagyó angyalok. (fővezérük Szemjasza; egyik vezetőjük a megtévesztő Azázel). A vízözön előtti generációnak nincs módja arra, hogy ellenálljon a bukott angyaloknak, mert ebben a korban nem volt eligazító szellemi világosság, ezért felelősség sem terheli. Pál apostol azt írja: „egy ember által jött be a világba a bűn”; Énok könyve azt mondja: A „bukott angyalok” által jött be a világba a bűn.

Péter apostol apologetikát folytat az Énok-tradícióval szemben! Határozottan állítja, hogy a teremtés kezdetétől fogva, minden korra kiterjedt Istennek figyelmeztető és mentő útmutatása, minden kor számára küldött „világosságot”. Isten a teremtés előtti örök tanácsvégzésében a teljes emberi nemre figyelemmel hozta meg döntését a megváltás útját illetően. Ez a világosság, nem más, mint Jézus Krisztus (Jn. 1,4-5), aki „szellem szerinti” létformájában (inkarnáció előtti, és a mennybemenetel utáni létforma) a vízözön előtti korban is jelen volt és „prédikált”, Noé bizonyságtevő életén keresztül is. (Az ószövetségi próféták Krisztus Lelke által prófétáltak (1Pt 1,10-11); a pusztában vándorló népet követte Krisztus, mint „pneumatikus szikla” (1Kor 10,4)).

Fontos látni:

1. A 18/b szövege nem azt mondja, hogy Jézusnak a teste meghalt, a lelke (pneuma) pedig tovább élve missziózik. (A szövegben nincs birtokviszony!) A pneuma vonatkozásában nem továbbéléséről van szó (platoni értelemben), hanem életre kelésről (dzóopoieó).
2. Ez a vers Jézus Krisztus kétféle létformájáról beszél: a test szerinti, azaz a testi világban való létforma, ill. a szellem szerinti, azaz a szellemi világban való létforma. Az elsőben teljes lénye meghalt, a másodikra nézve pedig a teljes lénye életre kelt. Ennek semmi köze a lélek lényegi halhatatlanságának platoni képzetéhez.
3. Jézus Krisztus szellem szerinti létformában nem a tömlöcökbe ment el, hanem ahhoz a generációhoz, amelyet Énok könyve „tömlöcbe zártaknak” képzel.
4. Valamennyi evangélium és az apostoli bizonyságtételek is Jézus Krisztus „útját” egyértelműen a következő „állomásokkal” rajzolja meg: (1) testtélétel; -(2) szenvedés-halál; -(3) eltemetés; -(4) feltámadás; -(5) megjelenések; -(6) mennybemenetel; - (7) uralkodás az Atya jobbján; -(8) parúzia /második eljövetel/.

Az Újszövetség tagadja, hogy Jézus Krisztus egy „mitológikus természetű utazást tett volna az alvilágba”

--------------------------------------------

** Énok könyve megtalálható: Ókeresztény írók sorozat (szerkesztette Vanyó László); II. kötet (Apokrifek), 38-60 old.; fordította Baán  István. Kiadó: Szent István Társulat 1980