Már az elején szeretném leszögezni: nem azt a kérdést kívánom felvetni, hogy az egyetlen élő igaz Isten, a Biblia Istene rendelkezik-e az időfölöttiség, a halhatatlanság képességével vagy sem. A válasz ugyanis evidens. Azt a kérdést sem teszem fel, hogy az Biblia Istene az egyetlen élő igaz Isten rendelkezik-e az uralkodás képességével és hatalmával vagy sem. A válasz ugyanis evidens. Az sem szándékom, hogy véleményt alkossak arról, hogy a két képesség (tulajdonság) közül melyik a dominánsabb. Ez a kérdés ugyanis megválaszolhatatlanul értelmetlen.
A célom az, hogy tisztázzam: a címben szereplő két kifejezés közül melyik hordozza azt a jelentést, amit a héber ószövetségi szöveg tetragrammatonja (JHVH) akar kifejezni Isten lényével kapcsolatban.
Ez a tisztázás azért is fontossá vált számomra, mert a magyar keresztyén körökben a közelmúltban került forgalomba egy új biblia-kiadvány „Egyszerű Fordítás” (EFO) megjelöléssel. Ennek megalkotói elhatárolódnak a magyar keresztyén tradíciótól annyiban, hogy a héber Ószövetség tetragrammatonjának (JHVH) nem a megszokott „Úr”-at, hanem „Örökkévaló”-t feleltetik meg.
Ennyi bevezetés után hadd vágjak bele mindjárt a téma közepébe.
Nyelvi, filológiai megközelítés
A JHVH mind a mai napig etimologiailag feltáratlan. Annyi azonban bizonyos, hogy a „létezés”, az „élet” fogalmaival nem hozható kapcsolatba. A szó jelentéséről tehát csak közvetett módon kaphatunk információt. Nincs más út, meg kell vizsgálnunk, hogy a korai fordításokban (arám /Targum/; görög /LXX/; Latin /Vetus Latina/) maguk a korabeli zsidók milyen szóval váltották ki tetragrammatont. Ez mutatja meg azt, hogy az ószövetség népe az ősidőkben hogyan értelmezte a négy mássalhangzóból álló rejtélyes szót. E fordítások közül is kiemelkedik a Septuaginta (LXX) görög fordítás, amely Krisztus előtti 3. században készült. Különös jelentősége abban van, hogy nyelvi rokonságban van az Újszövetséggel. Az evangélisták és az apostolok ezen a nyelven fogalmazzák meg gondolataikat és ezen a nyelven idézik számtalan esetben az Ószövetség egyes részleteit.
- Az első, amit le kell szögeznünk: A Septuaginta következetesen „kyrios”-t ír ott, ahol a héber szövegben JHVH áll. A „kyrios” jelentése: úr, uralkodó, tulajdonos. A hagyományos magyar nyelvű Bibliákban ezeken a helyeken „Úr” („ÚR”) áll. Gyakran nyomatékosító szókapcsolatban is olvashatjuk: Ahol a hébeben „JHVH Elohim” szerepel ott a Septuaginta „kyrios ho theos”-t ír. A hagyományos magyar nyelvű Bibliákban e helyeken az „Úristen” (ÚRisten) kifejezés áll.
- A héber Ószövetségben az „örökkévalóság” fogalmát, mint jelzőt az „ólám” fejezi ki. A LXX-ben ezeken a helyeken az „aiónios” áll. Mind a héber, mind a görög szöveg ezt főnévként Isten megjelölésére soha nem alkalmazza, pusztán színező jelzőként néhány esetben, pld. 1Móz 21,33-ban: „JHVH él-ólám” = „kyriou theos aiónios”. Magyarul: „az Úr, az örökkévaló Isten”. Látható itt is, hogy nem a JHVH fejezi ki az örökkévalóság fogalmát, hanem az „örökkévaló” (ólám) az elohím (él) ill. theos (tulajdonság)jelzője.
- A masszoréták, akik a rendelkezésükre álló mássalhangzós héber szöveget magánhangzójelölő punktációval egészítették ki, a tetragrammatonhoz az „adonáj” (jelentése: uram) magánhangzóit helyezték. Ezáltal őrizték meg, ill. hagyományozták tovább a tetragrammaton „Úr” jelentéstartalmát.
- Az a tény, hogy a zsidók a héber Ószövetség felolvasásakor a JHVH nem mondták ki, hanem helyette adonájt (jelentése: „uram”) mondtak, szintén azt erősíti, hogy a JHVH-ban, ebben a „kimondhatatlanul szent” szóban is az „Úr” fogalma húzódik meg.
- Érdekes szókapcsolat az „adonáj JHVH”, aminek megfelelője a LXX-ban a „despota kyrie”. A „despota” a görögben „korlátlan uralkodót” jelent. A szókapcsolat azt hangsúlyozza, hogy Isten az Ő hatalmát a mindennapokban gyakorolja is rajtunk, s az Ő "Úr" volta, nem pusztán felettes tekintély, méltóság.
- latin fordításokban a héber Ószövetség tetragrammatonja, ill. a görög Septuaginta „kyrios”-a helyén következetesen a „dominus” áll, ami úgyszintén urat, uralkodót, tulajdonost jelent.
A fenti tények arra mutatnak, hogy az ószövetséges kor zsidósága a JHVH-val azt az Istent nevezte meg, aki mindenben az első, aki az egész teremtettség tulajdonosa, azaz abszolút ÚR.
Teológiai megközelítés
Az egész Ószövetség azt a gondolatot hordozza, hogy Isten abszolút Úr:
A Tórában: Isten (1) minden kezdet elindítója, aki Úr a teremtettség felett; -(2) az emberi együtt élés elveinek törvényadója (Ura), mind erkölcsi, mind jogi, mind higiénés, mind pedig kultikus vonatkozásban, kezdve a házassági közösségtől, a családi, nemzetségi, törzsi, nemzeti-társadalmi közösségi szintig.
Történeti könyvekben: Isten a történelmi folyamatok felett is Úr.
Prófétai könyvekben: Isten a spirituális élet meghatározója, aki a hamisság leleplezésében és az igazság feltárásában egyedül tévedhetetlen Úr.
Bölcsességi könyvekben: Isten a bölcsesség forrása és Ura.
Dániel könyvében (apokaliptika): Isten Úr a végső események felett.
Látható, hogy az „örökkévaló” megnevezés elhomályosítja az egész Ószövetség alapvető kinyilatkoztatását, viszont az „Úr” megnevezés erősíti azt.
Lélektani megközelítés
Isten a bukott embert szövetségébe hívja. Ebben a szövetségben Isten és az ember nem egyenrangú fél. Isten, mint „erősebb” fél fel akarja emelni a gyengét, az embert. Az Ő szövetségigényének célja csak abban az esetben valósul meg, ha az ember lemond a maga dicsőségkereséséről, és leborul Isten egyedüli dicsősége előtt, kapitulál, azaz Urának ismeri el. Az Isten-ember kapcsolat síkján az „Örökkévaló” megnevezés semmitmondó. Egy távoli, elérhetetlen, rideg lényre utal ez a filozófikus kifejezés, amely közvetve az ember mulandóságának gondolatát idézi meg, és nem hordoz olyan jelentéstartalmat, amely Isten és az ember közötti személyes, bensőséges lelki, bizalmi kapcsolatra mutatna. Ezzel szemben az „Úr” megnevezés igen, mert Isten az ő végtelen hatalmát a szövetséges társ javára gyakorolja. Gondolhatunk itt Pálra, aki a maga „rabszolga státuszában” is örvendezik az „Urához” fűződő, tapasztalatokkal alátámasztott bizalmi viszonyban. De már a zsoltárosok lelkületében is jelen van ez az alá-fölé rendeltség talajából kinövő bensőséges viszony.
Az EFO Újszövetsége
Az EFO az Újszövetség szövegében is önkényes változtatásokat tesz. Nem veszi figyelembe azt, hogy az apostolok és evangélisták görög nyelven írtak, és az ószövetségi vett idézeteikben a Septuaginta szövegét használják. Az EFO minden olyan idézett ószövetségi szakaszban, ahol a „kyrios” szerepel, ott minden esetben „Örökkévalót” ír „Úr” helyett. Ez végső soron azt mutatja, hogy a kiadvány szerkesztői nem képviselik azt az alapvető keresztyén hitbeli meggyőződést, hogy az evangélisták Jézus szavait hitelesen adják vissza, és azt sem, hogy az apostolok Jézus szellemében értelmezik az Ószövetséget. Az Újszövetség eredeti szövegét felülbírálják.
Az eddigieket átgondolva könnyen belátható, hogy az Egyszerű Fordítás szóhasználata hibás. A továbbiakban arról lesz szó, hogy nemcsak hibás, hanem veszélyes is, mivel az eltérő terminológia megosztja a keresztyénséget, szektásodás felé készteti a jámbor olvasóit, s végső soron elgyengítheti Krisztus egyházát.
Van-e szellemtörténeti előzménye ennek az önkényes szócserének?
Igen van. dr. Hertz J. H. a Brit Birodalom főrabbija szerkesztésében készült műnek magyar adoptációja, amit az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat 1939-ben jelentetett meg Mózes öt könyve és a Haftárák címen. (szerkesztők: Dr. Hevesi Simon, a Pesti Izraelita hitkösség főrabbija; Dr. Dr. Guttmann Mihály, a Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet igazgatója; Dr. Löwinger Sámuel, Dr. Guttmann Henrik rabbiképző-intézeti tanárok) Ebben a műben ugyanis a Tóra a haftárák héber szövegében szereplő JHVH helyén kivétel nélkül „Örökkévaló” áll.
Zsidó nézőpontból az önkényes cserét meg lehet érteni és meg lehet magyarázni. Hiszen a keresztyének az Újszövetségi kinyilatkoztatás „többlete” alapján a „háromszemélyes Isten” személyeit külön-külön is kyrios-nak (Úrnak) vallják. A zsidóknak elfogadhatatlan, hogy a Názáreti Jézust, mint kyriost, ugyanaz a méltóság illesse meg, mint az ószövetségi JHVH-t. Számukra Jézus mind a mai napig nem más, mint hamispróféta, álmessiás és varázsló, aki Izrael népét félrevezette. Ez az antikrisztusi értékítélet vezetett oda, hogy Jézustól való elhatárolódás kifejezésére a „maguk Istenét” átnevezték „Örökkévalónak”.
Az Egyszerű Fordításról tehát joggal feltételezhető, hogy a magyarországi izraelita körök befolyása alatt áll.
Hadd tegyek még két kritikus észrevételt.
Az „Egyszerű Fordítás” megnevezés megtévesztő. Hiszen szó sincs eredetiből való fordításról. Ezt az Amerikai szervezet magyarországi referense egy szakkonferencián maga ismerte el. Az EFO különböző, főleg angol és magyar nemzeti fordításokból összeszerkesztett mű. Arról van szó, hogy a nemzeti fordítások szövegei közül mindig a saját teológiai felfogásukhoz legközelebb állókat választották ki és szerkesztették össze a mai magyar köznyelvhez illeszkedően. Ez azt jelenti, hogy az objektivitás, amely az eredeti bibliai nyelvek fordítása esetén többé-kevésbé fennáll, itt kárt szenved.
Szellemi alkotás lévén, különös az a rejtőzködés, hogy nevével senki nem vállal felelősséget a tartalomért. A borítóterv készítőinek nevét ismerhetjük, de a felelős szerkesztőét nem. Még az előszóhoz sem kapcsolódik személyes aláírás. A szerzői jogokat a World Bible Translation Center, a Bible League International egyik részlege gyakorolja egy intézmény személytelenségével, „arctalanságával”. Őszintén szólva én még ilyent az irodalmi életben nem tapasztaltam, számomra ez példátlan.
Ezt az írást kifejezetten apologetikus indíttatásból készítettem. Válasz kell tehát adnom a címben feltett kérdésre: „Örökkévaló” vagy „Úr”? Az én válaszom: „Úr”!
Kedves Olvasó! Bizonyára tetszik Neked az EFO köznapi stílusa. Szíved rajta. Engem viszont nem zavar az, ha Isten Igéjét a köznapinál emelkedettebb stílusban olvashatom. Mert emelkedettebb gondolatokról szól, mint az „utca” gondolatisága. Hogy nem adok az EFO-ért egy fabatkát sem, az mégsem ezért van. Annak oka az , hogy keresztyén ruhába öltözve mégis antikrisztusi motívumot hordoz.
.
