Napjaink intézményesen szervezett nyugati keresztyén világát szemlélve azt látom, hogy az elmúlt korok keresztyén kultúráját inkább becsüli, mint Jézus Krisztust. Gyönyörködünk Bach, Handel, Mendelssohn zenéjében, a képzőművészet ezer meg ezer remekében, a bazilikák, katedrálisok építészeti csodáiban, az egyház társadalmat szervező, gazdaságot fellendítő, nemzetet összefogó erejében. Ez így rendben is lenne. Ellenben a baj az, hogy nem gyönyörködünk Jézus Krisztusban. Az ember és műve felmagasztaltatik, s a felmagasztalt ember nem képes leborulni Krisztus mindenek felett álló dicsősége előtt. A magunktól való eltelés pedig felér a bálványimádással.
Az önmagától eltelt keresztyénség könnyen hódolt és hódol be hamis szellemi áramlatoknak, vagy politikai érdekeknek. Telik az idő, s közben – mint aki rosszul begombolt kabátban jár-, egyre nevetségesebbé, szinte már karikatúrává válunk. Újragombolásra nem mutatkozik kurázsi még az elgondolkodtató történelmi jelenségek (migráció, iszlám szélsőség agresszív előretörése) láttán sem. Még a reformáció 500 éves jubileumához közeledve sem. Sóvárog a lelkem: “hol van az, aki összetöri az “aranyborjút”, és Krisztus dicsőségére irányítja a nép tekintetét?”
A vezetők felelőssége megkerülhetetlen. Valakinek ki kell végre határozottan mondani a tekintélyek közül: “mi keresztyének, amíg világ a világ, azt tartjuk bűnnek, amit az Isten kinyilatkoztatása bűnnek mond”. Jézus egykor elmondott egy nagyon kemény harci beszédet (Jn. 10,1-18)*. Ezzel ugyan saját korának zsidó vallási anomáliáira mutatott rá első renden, de beszédéből prófétikus erővel tör elő napjaink valósága, keresztyénségünk aszténiája és annak gyökere, a vallási vezetők hűtlensége. Figyeljük meg, hogyan ábrázolja a "béres" alakjában a félresiklott vezetői mentalitást és annak következményét a jézusi képes beszéd: - A béres az, aki önző kényelemszeretetből zárt karámba tartja a nyájat, s így az - legelő (táplálék) hiányában - elhull. - A béres az, aki gyávaságból kiszolgáltatottá teszi a nyájat banditával vagy farkassal szemben, s azok alkalomról alkalomra megtizedelhetik.
Van-e megoldás a súlyos helyzetben levő nyugati keresztyénség számára? Igen van! Jézus beszédében ezt is megragadhatjuk: ha külön-külön képesek vagyunk megismerni és felismerni az egyetlen jó Pásztor hangját, és őt követve, faképnél hagyjuk a “bérest”. Egyedül Jézus tud ajtót szakítani a bezárt kerítésen, csak ő tud valódi táplálékot adni számunkra, csak Ő képes védelmet biztosítani nekünk tolvajjal és farkassal szemben. Egyedül Ő, aki önfeláldozó szeretetét a kereszten bizonyította, hatalmát pedig az üresen hagyott sírral.
*Jézus formanyelve Jn. 10. fejezetben megegyezik az ósz-i próféták kemény szavaival, amelyekkel koruk hűtlen "pásztorait" (vezetőit) intik. Jézus esetében is ugyanaz a fájdalmas valóság, mint amit Ez. 34 és Zak. 11. fejezetek tárnak elénk: a vezetők (Kajafás főpap és a Nagy szinedrium) nem viselik gondját a nyájnak, hanem a nyáj rovására a maguk érdekét nézik. Ennek a mentalitásnak legplasztikusabb képe a "karámba zárt életre kárhoztatott nyáj". A nyájnak természetes élettere a legelő. (lásd. "rideg állattartás) és nem a karám. A karám elsősorban az emberért, a pásztorért van, hogy kipihenhesse magát. A karám nem a nyáj szükséglete. Bár nem szükségtelen a pásztor miatt, de ha a pásztor, a nyáj természetes élettereként értelmezi a karámot, s szinte fogolyként tartja ott a juhokat, akkor az bűn. Bűn az, ha így gondolkodik: kedvteléseimnek élhetek ("magamat hizlalhatom"), ha az ajtóra kinyithatatlan zárat teszek, ezzel "biztonságba helyezem" a nyájat; így el tudok velük számolni mind egy szálig. Az ilyen nyáj elpusztul, mert nem lát legelőt. Egymás piszkát eszik egy ideig, majd éhen halnak. Jézus azért mondja magáról, hogy ő az "ajtó", mert Izrael vezetői által karáméletre kárhoztatott nép számára letörte a zárat és ajtót nyitott a legelőre.
Tehát: nem a legelő és a karám van szembeállítva a képes beszédben, hanem a "legelői nyájtartás" a pásztor által, és a "karámbazárt állattartás" a béres által. (A címben nem lehet hosszasan magyarázni, röviden kell fogalmazni, s talán ez zavaró lehet)
