Tapasztalatom szerint ez a példázat egyike azoknak a példázatoknak, amelyek leggyakrabban esnek az allegorizálás áldozatául. Különösen ott, ahol az eschatológikus váradalom felfokozódik. Még az Isten Lelkével áthatott ébredési mozgalmakban is megfigyelhető az allegorikus magyarázatok előretörése. Lélektanilag magyarázható is ez a jelenség, hiszen a véghez közeledve a menyegzőről senki sem akar kizárva lenni, minden keresztyén az okos szüzekhez szeretne hasonlítani. Érthető a kérdés: mi kell ahhoz, hogy vágyam beteljesedett legyen? Mit jelképez az olaj, és mennyi belőle az elég? A válasz egyszerűnek tűnik: az olaj a Szentlelket jelenti, az „elég” pedig a Szentlélekkel betöltekezett állapot. A karizmatikus mozgalmak prédikátorai még hozzá teszik ehhez: a Szentlélek keresztség (mint „második élmény”) nélkül a betöltekezett állapot eleve el sem képzelhető. Sőt közülük egyesek azt is megjegyzik: a betöltöttség legbiztosabb jele a nyelveken szólás (glosszolália).
De vajon Jézus ezt akarta-e mondani a példázattal? Vajon egy ilyen gondolatot megértett volna-e hallgatósága, - beleértve a tanítványi kört is? Valószínűleg nem! Miért nem?
Először is azért, mert Jézusnak soha nem volt szándéka, hogy az igazság megismeréséből kódolt beszéddel bárkit is kizárjon. Másodszor azért, mert Jézus képes beszédeinek műfaja a másál (héb.), aminek megértése teljesen más intellektust igényelt, mint a hellenizmus „kódolt” mitológia-megfejtő módszere, az allegória. Harmadszor ezért, mert a Szentlélek üdvrendjéről a hallgatóság semmit sem tudhatott még. Jézusnak a búcsúbeszédben foglalt kinyilatkoztatása a Szentlélekről (Jn. 14 és 16. fejezetek) jóval később hangzott el. Arra is kell gondolnunk, hogy Jézus hallgatóinak nemcsak elméleti ismerete hiányos, de pünkösdi tapasztalattal sem rendelkeznek.
Miért érhette meg Jézus hallgatósága mégis ezt a példázatot? Azért, mert a képanyag számukra egyértelmű és saját tapasztalattal többszörösen igazolt. Jézus szavai nyomán a hallgatók képzeletében a korabeli zsidó menyegzői folklór elevenedik meg, s ebben az üzenet megértésének kulcsát kapták meg, és kapjuk meg mi is. Vizsgáljuk meg ezt konkrétan.
A napot eltöltötték tánccal és egyéb szórakozással. Beállt az este, megkezdődött a menyegzői lakoma. Fáklyafény mellet kísérik a menyasszonyt a vőlegény (apjának) házába. Követ jelzi a vőlegény érkezését (esetleg több ízben is a feszültség növelése érdekében), aki addig házon kívül tartózkodott. A koszorúslányok (szüzek) egyedül hagyják a menyasszonyt és fáklyákkal mennek a vőlegény elébe, aki végül barátai élén jelenik meg. Így kísérik be a házba.
A vőlegény a menyasszony szülői házából érkezik. Az itt töltött idő egy különös „alkuval” telik. Meg kell egyezniük a menyasszony legközelebbi hozzátartozóit megillető ajándékok tekintetében. Ha a menyasszony az apa részéről olcsón átadható, akkor az alku rövid, és ez azt jelentené, hogy leánya az ő számára nem fontos, keveset ér. Ha viszont az apa számára a leány fontos (értékes), akkor nem egykönnyen mond le róla, akkor mindent megtesz, hogy lányát magánál tartsa. Olyan követelményt próbál szabni a vőlegény számára, amit az vélhetően nem könnyen tud teljesíteni. Ha a vőlegény ragaszkodik menyasszonyához, akkor az alku folytatódik, és annál jobban elhúzódik, minél értékesebb számára is a menyasszony.
A koszorúslányok (szüzek) és a vendégek a vőlegény házában várakoznak, számítva arra, hogy az érkezés az elhúzódó alku miatt hosszú is lehet, s az ünnepi vacsorára jóval később kerül sor a szokásos étkezési időnél.
No de azért éjfélig nem szokták várakoztatni a vendégeket. Ez a túlzás Jézus ajkán a példázatban különös hangsúllyal bír. A menyasszony a vőlegény számára minden emberi elképzelésnél értékesebb. A vőlegény minden emberi elképzelésnél jobban ragaszkodik a menyasszonyhoz, érte minden áldozatot meghoz.
A bolond szüzek balgasága, hogy azt hitték, az alku nem tart sokáig; azaz alul értékelték a vőlegényt és a menyasszonyt is.
A példázat ma az egyház számára tesz fel alapvető kérdéseket. Megbecsüljük-e Jézus Krisztust és az ő művét? Életünk sugározza-e ezt megbecsülést? Semmi sem igazolja a megbecsülést jobban, mint a szolgáló, boldog várakozás és vágyakozás az Ő megérkezésére. A személyes szövetség alapján megélt személyes bizalom építheti csak meg élő reménységünket az Ő „késői” érkezésére. A lelkiismeret „vészkijáratára” használt üres vallásos élet nem más, mint önbecsapás. Élet-halál kérdése ez, melynek megválaszolása nem tűr halasztást, mert Jézus második eljövetele egyben a végérvényes szétválasztás alkalma is. A szelekció elve nem morális, hanem spirituális! Mit jelent számodra Jézus? Mennyit ér számodra Jézus? Ér e számodra annyit, hogy szívedbe fogadd? Kitartasz-e mellette végsőkig, megvallva Nevét, és vállalva Őt a látható és láthatatlan világ előtt?
Most már kilépve a képi világból elmondhatjuk, a történelem részben igazolta ezt a fennkölt kapcsolatot. A vőlegény alakjában Jézus Krisztus személye, jelleme és műve rajzolódik ki, hiszen a legtöbbet, az életét is képes volt feláldozni a Golgotán menyasszonyáért, az új szövetséges népért. A menyasszony (Krisztus lelki egyháza) pedig megtapasztalja „Jézus Krisztus minden értelmet meghaladó szeretetét”. Ezért érezzük úgy, hogy késik. De nem marad el!
