A Bibliában mindössze három helyen (Mt. 12,31-32; Mk. 3,28-29; Lk. 12,10) olvashatunk a Szentlélek káromlásának bűnéről. Mindhárom helyen Jézus szavaként áll előttünk.
Mindhárom igehely történeti kontextusa is azonos: Jézus már sok csodát tett, s ezeknek ellenőrzésére, ill. hitelesítése céljából a Nagy Szinedrium farizeusokból és írástudókból álló bizottságot küld Jeruzsálemből Galileába. Máté egy konkrét gyógyítási történethez (vak és néma ördöngős meggyógyítása) kapcsolja azt a vitát, melynek során az ominózus gondolat elhangzik. Lukácsnál pedig Jézus először a tanítványainak említi a Szentlélek káromlásának bűnét abban a beszédben, amelyben óvja őket a farizeusok kovászától.
A „Szentlélek káromlása” tehát az a bűn, amit a bizottság magatartása tükröz: A bizottság Jézus csodáinak tényét kénytelen elismerni, de csodái eredetét Isten helyett Sátánnak tulajdonították. Isten Lelkének munkáját ördöginek mondták.
Kik követték el ezt a bűnt? Tudatlanságban élő, ismeretek híjával lévő, vallásos dolgokban járatlan, Isten kinyilatkoztatásait nem ismerő emberek? Nem, hanem az Írásokban jártas szakemberek. Jézus Krisztus megátalkodott ellenségei, akik a Messiás eljövetelekor a kétségbevonhatatlan csodák láttán, igyekeznek mindenképpen tagadni azt, hogy Jézus a Messiás, és Jézus Krisztuson keresztül Isten Lelkének ereje nyilatkozik meg. Nem tévedésből mondták, amit mondtak, hanem tudatosan. Tudták, hogy valótlanságot mondanak. Indítékaik: Féltékenység, gőg, hatalomféltés, gyűlölet.
