Istenről csak azt tudjuk, amit róla a Szentírás mond. A Szentírás kijelentései Istenről nagyon különböznek azoktól a képzetektől, amelyeket az ember önmaga alkotott róla. A természeti embernek sem Isten szentségéről, sem igazságosságáról, sem szeretetéről nincsenek helyes képzetei, még kevésbé képes arra, hogy Isten tulajdonságait összhangba hozza egymással.
ISTEN LÉNYEGE
A Szentírás megkülönbözteti Isten lényegét az Ő tulajdonságaitól. Isten hármas lényegű: Lélek (ruach, pneuma); szeretet (agapé) és világosság (phós). Isten tulajdonságai az Ő lényegének kisugárzásai, amelyek nyilvánvalóvá teszik viszonyulását hozzánk és a világhoz.
1) Isten Lélek (Jn. 4:24 vö. 2Kor. 3:17).
Őt nem köti tér és az idő, elhatol a legnagyobb mélységbe is, tiszta erő és élet, Ő az aki „egyedül halhatatlan” (1Tim. 6:16). Isten tökéletes szabadsággal szerzi tanácsvégzéseit és terveit, és határozza meg azok végrehajtásának eszközét és útját. Ő uralkodik minden teremtetten isteni, tökéletes hatalmával. Isten lényegének e részéből következnek ezek a tulajdonságai: örökkévalóság, mindenhatóság, mindenütt jelenvalóság, mindentudás, tökéletes bölcsesség és mindenre elégségesség.
2) Isten szeretet (1Jn. 4:16).
Isten önmagát közli, megáld, jót cselekszik, üdvözít. A szeretet az „én” vágyódása a „te” után. Isten „te” szava a Fiú (Jn. 5:20). Amint Isten szeretet, úgy a Fiú is örökké az. A szeretet éppen úgy teljes önátadás az Ő szeretete tárgyának, mint teljes igénybevétele is annak, azaz féltőn szeretés, amely szeretete tárgyának birtoklását nem osztja meg mással (2Móz. 20:5; 5Móz. 6:5; Péld. 23:26; Hós. 2:10; Jak. 4:5). Isten szeretetéből következő tulajdonságai: kegyelem, könyörületesség barátság, jóság és türelem.
3) Isten világosság (1Jn 1:5).
Ő a „világosság Atyja” (Jak 1:17). „Isten olyan világosságban lakozik, ahová senki el nem juthat” (1Tim. 6:16). Szinte az evangélium egész prédikációját János így foglalja össze: „Isten világosság és benne nincs semmi sötétség”. Ide tartozik Mt. 5:48 is: ”Isten tökéletes”, és Mt. 19:17: ”Senki sem jó, csak egyedül az Isten.” Hasonló Jakab gondolata: ”Istentől jön minden jó adomány és minden tökéletes ajándék.” A világ üdvösségének az alapja az, hogy Isten lénye a sötétséggel, a gonoszsággal, a bűnnel teljesen ellenkezik. Isten teremtéséből el kell oszlani minden sötétségnek (Jel. 21:25). Hogy Isten egész valója, minden tette és beszéde világosság, ez főként ezekben a tulajdonságokban nyilvánul meg: igazlelkűség, hűség, igazságosság és szentség.
ISTEN TULAJDONSÁGAI
a) Isten örökkévalósága
A Szentírásban először 1Móz. 21:33 hangsúlyozza. „Ábrahám szólt az Úrnak az örökkévaló Istennek nevéről”. (Továbbá: Zsolt. 90:1k; 102:27; És. 40:28; 44:6; 48:12; Mal. 3:6; Rm. 1:23; 1Tim. 6:16; Zsid. 1:11k) „Istennek, az örökkévaló Királynak, a múlhatatlannak, az egyedüli bölcsnek legyen dicséret és magasztalás örökké” (1Tim. 1:17).
Az örökkévalóság, mint Isten tulajdonsága, ellentéte az idő fogalmának, a változandóságnak, átalakulásnak, lét és nemlétnek. De több ez, mint a korszakok végtelen összege. Idő és változás egyet jelent a nyugtalansággal és tökéletlenséggel. Isten a tökéletes nyugalom, fény, életteljesség, megmérhetetlenség, mindenre elégségesség. Isten örökkévalóságán alapul reménységünk az örök élet felől. „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13:8).
Vitás, hogy az örökkévalóság végtelenbe nyúló idő, vagy pedig az idő tagadása, ellentétes az idővel. Nekünk elég tudnunk, hogy Isten – velünk ellentétben – feltétlen ura az időnek is, és ezzel egyedüli menedékünk a múló idő, a halál világában. Isten örökkévalósága, időfelettisége nem zárja ki, hogy üdvözítésünkre reálisan belépjen az időbe, és annak egy szakaszában különlegesen jelen legyen (az „idők teljessége”).
b) Isten mindenhatósága
„Megteremtheti, amit akar” (Zsolt. 115:3). „Mindent, amit az Úr akar, megcselekszik” (Zsolt. 135:6). Isten az Ő működésének más alapját, más határát nem ismeri, mint saját akaratát, jó tetszését, tanácsvégzését (Zsolt. 33:9; És. 40:26). Nála semmi sem lehetetlen (Lk. 1:37). Istennel minden lehetséges (Mt. 19:26, vö. 1Móz. 18:14; Zak. 8:6). Amit Isten megígér, azt megcselekszi (Rm. 4:21).
Isten mindenhatósága azt jelenti, hogy hatalma és ereje korlátlan. Nincs akadály, amit le ne győzhetne, mert akarata véghezviteléhez rendelkezik minden elképzelhető és elképzelhetetlen úttal és móddal. Ő munkál és cselekszik a természet és a történelem világában egyaránt, bár ez nem meríti ki mindenhatóságát. Isten nem tesz semmi olyant, - noha tehetne – ami nincs összhangban lényével és szándékával. Isten mindenhatósága főként a teremtésből tűnik elénk. („Hiszek az Istenben, az Atyában, a Mindenhatóban, ég és föld teremtőjében..”). De megnyilatkozik minden csodában, a természetes renddel ellenkezőkben éppen úgy, mint a gondviselés csodáiban, amikor események és körülmények csodálatosan találkoznak meghatározott célok eléréséért (2Móz. 34:10; Jóel 3:3; Jn. 15:24; Apcs. 5:19kk; 12:7-11; 8:26kk; 10:17kk). Gondoljunk Mózes, József vagy Dávid történetére, Eszter és Mardochai esetére, Jézus születésének körülményeire.
c) Isten mindenütt jelenvalósága
Isten nincs korlátozva a világegyetem bármely részéhez vagy részletéhez, hanem jelen van hatalma teljességével minden helyen (Zsolt. 139:5-12; Apcs. 17:27kk; 7:48k). „Én nem töltöm be az eget és a földet?” (Jer. 23:23k) Isten jelenléte nélkül egyáltalán semmi sem állhat fenn (Jób 34:14k). Ennek a bibliai tannak torzított képe a panteizmus, amely szerint a világmindenség Isten megtestesülése. Isten természetesen jelen van a világban (Mt. 5:45). De az Ő népe között Isten szellemileg van jelen, ami hit által tapasztalható meg. Isten mindenütt jelenléte a bűnösnek rettenetes ítélet, a hívőknek Krisztusban felemelő vigasztalás és öröm (Zsolt. 4:9; 124:1k; És. 43:5; Mt. 18:20; Jn. 14:18k). Isten mindenütt jelenléte nem zárja ki, hogy emellett üdvözítésünkre különlegesen egy bizonyos helyen is jelen lehessen. Így Jézus Krisztusban, a testté lett Igében, vagy az Írásban.
d) Isten mindentudása.
(Zsolt. 139:1-4; 1Kir. 8:39; Jer. 17:10; Zsid. 4:13; Mt. 6:8; 10:30; Rm. 8:27; Jel. 2:9kk; 20:12, stb)
Isten mindentudása határtalan, felöleli a tér és az idő teljességét, eget és földet, múltat, jelent és jövőt, a teremtettség legkisebb eseményét és az emberi szív legelrejtettebb gondolatát, gondját, kívánságát, elhatározását. Isten előtt a történés keresztmetszetében minden külső és belső esemény, legrejtettebb gondolat vagy érzés is egészen nyilvánvaló. Előtte már az örökkévalóságban a történés egész folyamata előre nézve is nyilvánvaló. Világosan tanúsítja a Szentírás Istennek előretudását (És. 41:22kk; 42:8k; 43:9; Apcs. 15:18; 23:11). Isten előretudásának annyi a tanúja, ahány próféta van. Minden jövendölés a Bibliában Isten mindentudásának bizonyítéka.
Két kérdés merül fel Isten előretudásával kapcsolatban:
1) Isten előretudása eldönt-e előre eseményeket, vagy azok következését befolyásolhatja-e? A szabad döntések benne foglaltatnak Isten tervében. Minden döntést előre ismer, de ez nem jelenti azt, hogy előre el is rendelte azokat.
2) Tudja-e Isten előre teremtménye szabad választását, ha nem állapítja azt meg előre? Isten előre tudja a választásokat is.
e) Isten mindenek felett álló bölcsessége
Kitűnik már a világteremtés és a világ kormányzásában abból, hogy mindent a legnagyobb célszerűséggel rendez el (Péld. 3:19kk; 8-9 fejezetek; Jób 12:13kk; 38-42 fejezetek; Zsolt. 104:24kk). De Isten bölcsessége leginkább megmutatkozik az emberi nemzetség megmentésére irányuló üdvtervében, eszközeiben és útjaiban, amelyeket úgy választott ki, hogy terve ebben a világban és az ember szívében megvalósuljon. (Rm. 11:35k; Ef. 3:9kk; 1Kor. 1:20k; 2:6kk)
Egyetlen ember sincs abban a helyzetben, hogy Isten bölcsességét teljesen megismerje. Isten vezetése gyakran érthetetlen számunkra (És. 50:10; 55:8k). De belsőleg minél inkább megszentelődik a keresztyén, és az istenismeretben gyarapodik, annál inkább lehetővé válik számára Isten bölcsességének megismerése is (Mt. 5:8).
Az igazság az, hogy egyedül Isten bölcs (1Tim. 1:17; Rm. 16:27). Isten bölcsességének kiváló bizonyságai: Izrael népének nevelése, az üdvösség előkészítése Krisztusban, Isten országának útja a földön egészében és részleteiben.
f) Istennek mindenre elégségessége
Ez kettős vonatkozású: Isten önmagának elég, és az ember számára elég. Nem függ senkitől és semmitől, nincs szüksége az emberre, se szolgálatára, mert ég és föld övé, és rendelkezésére áll. (Apcs. 17:24; És. 1:14k; Zsolt. 50:10kk). Ezért mindenek tőle függenek. Az ember nem nélkülözheti Istent. Csak abból él, amit Isten ad neki (Jn. 3:27; Mt. 4:4). Isten nélkül semmit sem cselekedhet, semmire sem képes és alkalmas (2Kor. 3:5). Ez először is az Isten országában való szolgálatra áll, de érvényes a természeti életben is, mert Isten korlátlan Ura életnek és halálnak, egészségnek és betegségnek. És akié az Isten, az elégedett (Zsolt. 73:25kk), akié a Krisztus, annak mindene van (Rm. 8:23). „Elég néked az én kegyelmem” – mondja Isten Pálnak a súlyos próbában (2Kor. 12:9). Isten az élet tökéletes teljessége. Ő, aki önmagában az élet, tett élővé mindeneket, ő a „boldog” és a boldoggá tevő (1Tim. 6:15; Rm. 11:33). Ennek bizonyítékai: Izráel 40 évig a pusztában, József Egyiptomban, Illés a Kerith pataknál és a Hóreb hegyén, Dániel az oroszlánok vermében, és három barátja a tüzes kemencében. (vö. Jn. 4:14; Rm. 4:17kk; 2Kor. 12:9; Fil. 3:7).
g) Isten kegyelme és könyörületessége
Isten kegyelme és könyörületessége az Ő szeretetének megnyilvánulásai két irányban:
A kegyelem: a semmik, a kicsik, a lenézettek, méltatlanul halálba és romlásba jutottak iránti szeretet (2Móz. 34:6; Jer. 33:11; Zsolt. 32:5,10; Lk. 15:2kk; Ef. 2:7kk). Isten kegyelmének bizonyítéka a paradicsom evangéliuma (1Móz. 3:15), amikor Isten az elbukott ember után kinyújtotta kezét, nehogy áldozatul essen az örök kárhozatnak. Továbbá az Ószövetségben az ígéretek egész sora, az áldozat, az istentisztelet, az ünnepek, a próféták szolgálata. Végül pedig az üdvösség megjelenése Jézus Krisztusban (Tit. 2:11kk). Isten kegyelme egyúttal önmagát megalázó szeretetnek bizonyul. Isten szent magasságból letekint és meglátja az alacsonyt égen és földön (Zsolt. 113:5kk). Lehajlik és megkeresi a lenézettet, és jótetszése szerint kivált azoknál lakozik, akik megtört szívűek és alázatos lelkek (Zsolt. 8; Lk. 1:48; 1Kor. 1:26kk; És. 57:15). Tehát a kegyelem: meg nem érdemelt szeretet (5Móz. 9:6; Mt. 20:14k).
A könyörületesség: a nyomorultak, magukra hagyottak, elveszettek szeretete. Isten könyörületességéről beszél a 2Móz. 34:6k. Mózes így imádkozik Jahvéhoz: „Engedd látnom a te dicsőségedet!” Majd az Úr válasza után: „Jahve, Jahve , könyörületes és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra és gazdag kegyelemben és hűségben!” Ezek a szavak gyakran fordulnak elő a szentek imádságaiban (Zsolt. 103:8,13; 145:8; Dán. 9:9; Jn. 4:2; 2Krón. 5:13; Sir. 5:22k; Jak. 5:11. stb.). Isten könyörületességének bizonysága az özvegyekről, árvákról és idegenekről való gondoskodás a törvényben (2Móz. 22:20kk; 5Móz. 10:18k; 14:29; 27:19, stb.), de kiváltképpen Jézus beteggyógyításai és jóltartó csodái.
h) Isten jósága és barátságossága
Ez az a szeretet, amely minden embernek, sőt minden teremtménynek kész nyújtani áldását, szolgálja az életfenntartás és az életöröm céljait, és a legkülönbözőbb módon barátságosan, szívesen érintkezik az emberekkel (Zsolt. 33:5; 34:9;36:6,9; 118:1; Tit. 3:4).
Semmi különbséget sem ismer Isten e téren az istentelenek és az igazak között (Mt. 5:45). A kegyesek nehezen értik meg ezt, készek olykor az istentelenek boldogságán megbotránkozni (Zsolt. 73). Hogy Isten jóságának valódi célját megtudjuk, így foglalja össze Rm. 2:4:”Hát nem tudod, hogy téged Isten jósága bűnbánatra indít?! (vö. Jak. 1:17)
Isten barátságosságának és jóságának bizonyságai: szövetség Noéval (1Móz. 8:22; 9:9kk), a „jó föld”, amelyet Isten Izrael népének adott örökségül, Jézus barátságossága Kánában, Názáretben stb. (Jn. 2:1kk; 4:3kk; 6:5kk; Lk. 4:18kk).
i) Isten türelme és elnézése
Isten teret és időt enged a bűnösnek a bűnbánatra és megtérésre (Neh. 9:17; Zsolt. 103:8) Istennek türelme tart meg minket az üdvösségre. Ha nem akarná komolyan a mi üdvösségünket, már régen leszámolt volna velünk, és elvetett volna minket. A föld népével, az egész emberiséggel szemben ugyanezen okból türelmes. Hogy időt engedjen az embernek, a világtörténelem és Isten országának története lassan halad előre. Mindennek meg kell érnie, és az ítélet napján teljesen beérik minden (Rm. 3:25; 9:22k; 1Pét. 3:20; 2Pét. 3:9,15; Lk. 13:6kk).
Isten türelmének példái: várakozás a kanaáni emoreusok feletti ítélettel (1Móz. 15:16); Ninive megkímélése Jónás fellépése után; az a negyven év, amelyet Isten még engedett népének Krisztus megfeszítése után, mielőtt Jeruzsálem felett megtörtént az ítélet; Isten útja Pállal (1Tim. 1:16)
j) Isten igazlelkűsége és hűsége
Isten töretlenül állja szavát és ígéreteit. Az embernek minden tévelygése, elidegenedése, istentelensége ellenére is az Ő szeretete változatlanul megmarad (Mik. 7:20; 1Kor. 10:13; 1Thess. 5:24; 1Jn. 1:9; 2Tim. 2:13). Istennél nem képzelhető el az „első szeretet elhagyása”.
Amikor az emberek hálátlansággal és engedetlenséggel vétkeznek ellene, haragja és féltékenysége akkor is csak hűségéből ered. Isten a tőle elpártoló embert sem engedi át egykönnyen idegen befolyásnak és hatalmasságoknak. Isten haragja csak szeretetének megnyilatkozása a bekövetkező szerencsétlenség előidézőivel és okozóival szemben.
Isten hűségének példái: Izsák születése 25 évi várakozás után; Izráel népének elvezetése az ígéret földjére 450 évvel az Ábrahámnak tett ígéret után; a zsidók visszatérése a babilóniai fogságból; az üdvösség megjelenése Krisztusban sok évvel az első ígéret után; Izráel népének megtartása a többi nép között.
k) Isten igazságossága
Megnyilvánul a személyes élet és a világkormányzás minden területén (Zsolt. 145:17; Jel. 16:5). Isten igaz minden ítéletében (1Móz. 18:25; 2Móz.9:27;34:7; Ezsd. 9:15; Dán. 9:14; Zsid. 10:30k). Igaz az Ő pártatlanságában (5Móz. 10:17; Apcs. 10:34; Rm. 2:6-11; 1Pét. 1:17). Igazságos abban, ahogyan az egyes embereket kezeli. „Megszabadítja a nyomorultakat”. „Igazságos Isten, hogy titeket, akik szomorúságot szenvedtek, nyugalommal jutalmaz” (2Thess. 1:6k). Innen van az, hogy Isten népe előtt Isten igazságossága gyakran azonos jelentésű az üdvösséggel, a megszabadítással, a váltsággal (És. 46:13; 51:5kk; 59:17; Jer. 33:16; Hós. 2:21; Zsolt. 103:17; 36:11) „Igaz Isten, hogy megbocsátja a bűnöket” (1Jn. 1:9).
A hit Isten igazságosságát legvilágosabban abban a két eseményben látja, amelyben az emberiség története és ezzel Isten kinyilatkoztatásának története csúcspontjára érkezett, nevezetesen Krisztus kereszthalálában és az egyetemes utolsó világítéletben. Mindkettő arról szól, hogyan viszonyul Isten a bűnhöz. Nincs bűnbocsánat jogerős engesztelés nélkül. Ezt az engesztelést pedig Krisztus teljesítette. Ő bizonyította be az isteni igazságosságot a kereszten (Rm. 3:25k; 4:5,7). Minden bűnre, amely nem ezen az úton, azaz nem Krisztus vérébe vetett hit által nyer megoldást, nem vár egyéb, mint a kárhozat ítélete. „Aki hisz, nem ítéltetik meg, aki nem hisz, már megítéltetett” (1Jn. 1:9). Üdvösség és kárhozat egyaránt Isten igazságosságát dicséri. Isten igazságosságában két összetevő van: 1) Nem nézi tétlenül a bűnös nyomorát, lehajol hozzá kegyelmével Jézus Krisztusban. 2) De kinyilvánítja haragját a bűnnel szemben.
l) Isten szentsége
A Szentírásban Isten szentsége a sötétség, a beszennyezettség, a halál ellentéte, tehát azonos a tökéletes tisztaság, világosság, élet fogalmával (3Móz. 19:2; Zsolt. 104:2). Ezért van Isten világosságban és tűzben, (sőt emésztő tűzben) lakozónak ábrázolva (2Móz. 3:2; 5Móz. 33:2; És. 33:14; 1Tim. 6:16; Jak. 1:17; Zsid. 12:29; 1Jn 1:5), vö. a pusztában tűzoszlopban (2Móz. 33:5). Isten a sötétséggel és gonoszsággal semmi érintkezésben nincs (Jak. 1:13; 1Jn. 1:5). Egész működése az emberen és az emberek között oda hat ki, hogy megszabadítsa őket a sötétségből és a bűnből (Mal. 3:3; És. 6:7; 3Móz. 11:44k; Ez. 28:22k; 1Pét. 1:15; 2:9). Az Ő akarata a mi megszenteltetésünk (1Thess. 4:3kk; Jn. 17:17). Ezt a megszenteltetést maga Isten végzi (2Móz. 31:13; 1Thess. 5:23; Zsid. 13:12). A gyökeres megtisztítás az óembernek fájdalmas, de a hívő egyetért ezzel a munkával és minél inkább hajlik Isten szentségéhez, annál inkább tapasztalja meg az Ő szeretetét.
Annak számára, aki nem akar megszentelődni, a világosság megemésztő tűz (5Móz. 4:24; És. 33:14; Zsid. 12:29). A bűnös ember Isten szentségét erőteljes ellenhatásnak tapasztalja meg a bűnnel szemben, tehát szent haragnak és szent felindulásnak (5Móz. 29:19; 22:26k; Zsolt. 79:5; 90:7; És. 59:17kk; 2Móz. 20:5; 4Móz. 25:11; 2Kir. 19:31; Sof. 1:18; 3:8). Akit Isten szeret, az megtapasztalja, hogy az Ő szeretete szent féltékenység is, amely szeretete tárgyának birtoklását nem osztja meg mással (Jak. 4:5).
A megváltott gyülekezet is, mihelyt Istent meglátja, az lesz az első túláradó benyomása, mint amely betölti a menny lakóit: „Szent, szent, szent a seregek Ura, a Mindenható” (És. 6:3; Jel. 4:8). Isten szentségének másik oldala az Ő dicsősége és felsége. Ez Istennek hasonlíthatatlan szépsége és imádásra méltó volta, ami oly sokféle alakban jelenik meg előttünk (2Móz. 24:10; 33:18kk; Zsolt. 104:1kk; 17:15; Ez. 1; És. 6; Jn. 17:5, 24; Jel. 4:3; 21:23).
Csak egy Isten van (5Móz. 6:4). Az emberek istenei „nem istenek” (Jer. 2:11). „Semmik”, minden reális lét nélküliek (1Kor. 8:4). Istent illet minden imádat (2Móz. 20:3). Ez az Isten az emberi istenektől abban különbözik, hogy személyes Isten. Ez alatt azt értjük, beszélő, halló, magát kinyilatkoztató, élő Isten (Józs. 3:10; 1Thess. 1:9). Mindezeket Isten neveiben nyilatkoztatja ki, amelyekben bemutatja és megismerteti magát:
Elochim - Teremtő Isten /többesszámú alak/ (1Móz. 1:1, 1Kor. 8:5-6); Él - Egy és igaz Isten - (1Móz. 46:3); El-Roj - Mindenható Isten (1Móz. 16:13); El-Schaddáj - Rettenetes (félelmetes) Isten (lMóz. 17:1); Él-Eljon - Magasságos (fenséges) Isten (Zsolt. 91:1); ÉL-Ólám - Örökkévaló Isten (1Móz. 21:33); JAHVE (JHVH) - a Létező (a régi és mindig ugyanaz) Isten (2Móz. 3:14); JAHVE-Cöbaót - mennyei Seregek Ura, aki a harcban győz (1Sám. 1:3); Adon (Adonáj) - az Úr (1Móz. 18:30); Atya - ez Isten legfenségesebb neve (Mal. 2:10, Mt. 6:9; Jn. 17:6).
Magától értendő, hogy Isten tulajdonságai nem választhatók el egymástól. Csak teljes összhangjukban és egyensúlyukban adnak Istenről képet. Igazságosság és barátság között ellentét Istenben nem lehet. Isten nem könyörületes szentsége árán. Ezért nem fordulhatunk Isten valamelyik tulajdonsága felé úgy, hogy a másikat figyelmen kívül hagyjuk. Például egyetlen bűnös sem nyerhet kegyelmet más úton, mint a Krisztusban lett kiengesztelődés Istentől rendelt szent és jogszerű útján. Csak egy Isten van, és aki Hozzá akar tartozni, az Ő összes tulajdonságaihoz alkalmazkodnia kell.
Isten szentsége és szeretete is összhangot képez. Mivel Ő szeret, ezért nem veheti könnyen vesztünkbe-rohanásunkat. Korlátokat állít elénk a büntetés formájában. Ezzel is maga felé akar terelni (Zsid. 12:6). Értelmünk nem tudja felfogni, de mégis igaz, hogy a bűnbocsánatot ugyanaz a szent Isten adja, aki a bűnökért megbüntet. Az én magatartásom dönti el, hogy bűnbocsánattal vagy büntetéssel fordul felém.
