Hitkérdés

Magyarország új Alaptörvénye nagy visszhangot váltott ki a protestáns, főleg a neoprotestáns egyházak körében. Vannak, akik csapdát vélnek benne, és valóságos összeesküvés-elméletet kreálnak maguknak. Sőt másokban is félelmet, bizalmatlanságot keltenek. Szükséges tehát néhány szót ejteni arról a problémáról, amely a Szent Korona kapcsán vetődött fel. Hadd idézzem hát ide a Nemzeti Hitvallásnak azt az egyetlen egy olyan mondatát, amely a Szent Koronát említi:

„Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”

Világosan kitűnik, hogy itt nem a „szent korona tanról” van szó, hanem kifejezetten a „Szent Koronáról”, vagyis egy tárgyról, amely szimbolikusan emlékeztet bennünket a Magyar államtörténet egy szakaszára. Ennyi, és nem több! A magyar államforma deklaráltan: köztársaság! Éppen ezért az Alaptörvény jogi törzsszövegében egyetlen egyszer sem említtetik a Korona. A Koronának eszmei „kisugárzása” csak azok között beszédtéma, akik kifejezetten hisznek a hozzá kapcsolt misztikus tanban, akik erre a tanra felesküsznek, méghozzá ceremoniális körülmények között. A kormányzó erők ezzel a jelenséggel határozottan szemben álltak, és állnak.

Sajnos azonban beszédtéma lett most közöttünk protestáns keresztyének között is, s némileg meg is oszt minket, hiszen a vita teológiai divergencián alapul.

A biblikus keresztyén ember vallja, hogy Krisztus minden hatalom felett áll. Aki keresztyén létére tart és fél tárgyak „kisugárzásától”, az a páli terminológia szerint: „hitben erőtlen testvér”. Az apostol saját szavaival tökéletesen összhangban mutatja be a felnőtt hit szabadságát: Athénban végigjárja az Akropoliszt, s a  pogány szentélyeket. Nem „rezelt be”, nem volt lelkiismereti problémája, nem is esett neki vésővel és kalapáccsal Zeusznak, Jupiternek és a többi görög pogány istenszobornak. Sőt prédikációjából még az is kiderül, hogy kifejezetten tanulmányozta a görög hitvilágot, kultúrát, irodalmat. Neki Krisztus mindenek felett való Kürios, ezért ő semmitől sem fél, tökéletesen szabad. Belőle a teljes szeretet kiűzte a félelmet. Azt is tudja, hogy Jézus nevére az istenellenes erők is térdet fognak hajtani.

Ha már Pál személyénél tartunk, érdemes megemlíteni: Ő soha nem hallgatja el inkvizítori múltját, sokszor hivatkozik is arra, mert az is ő volt. Elhallgatás helyett inkább kritikailag értékeli életének korábbi szakaszát, de nem negligálja. És ez egy nagy tanulság. Egy népnek sem szabad elhallgatnia múltját, és a népnek is megvan a lehetősége és felelőssége abban, hogy kritikailag értékelje azt.

A kritikák azonban szubjektívek. Van aki történelmünket átkozottnak látja. Mások pedig éppen azon ámulnak el, hogy egy kicsiny nép, ilyen geopolitikailag fontos helyen, a maga különös, semmi máshoz nem hasonlítható nyelvével germán és szláv tömegektől övezve, még mindig önállóan él, felállva minden történelmi katasztrófa után. Nem olvadt be más népekbe, nem szóratott szét, mint Izrael. És ha igaz, - márpedig igaz - hogy Isten a történelemnek is Ura, akkor ebben az Ő gondviselését is meg lehet látni. Az én véleményem az, hogy a történeti múltunk értékelése arról is árulkodik, hogy ki-ki hogyan viszonyul a nemzethez: utálja vagy pedig szereti azt.

Testvéreim! Én inkább arra szeretnélek kérni benneteket, hogy imádkozzunk azért, hogy tehessen Isten minket alkalmassá arra, hogy eszközei lehessünk az evangélium hirdetésében népünk javára. Ha csak fele annyira lennénk ebben állhatatosak, mint amennyire a kormány elkötelezett az ország jövőjéért a maga „területén”, itt megváltozhatna minden. Az evangélium hiteles hirdetéséhez szeretni is kell azt, akihez szólni szeretnénk. Itt most a nemzetet. Az Újszövetség nem ad arra példát, hogy a keresztyén ember tüntetne, tiltakozna, sztrájkolna a világi felsőbbség ellen, de arra igen, hogy tiszteletben tartja azt és imádkozik vezetőiért, s a nép jólétéért.