Máté evangéliuménak 23. fejezete Jézusnak a farizeusokhoz intézett kemény beszédét tárja elénk. Magatartásuk és lelkületük jellemzője és következménye, hogy elállják azt az utat, bezárják azt a kaput, amelyen keresztül az emberek az Isten országába juthatnak. „Útonállókról”, „eltorlaszolókról”, „kapubezárókról” van tehát szó. (13.v.)
Vajon a mostani karantén-körülményeink segíthetnek-e minket abban, hogy jobban megértsük Jézus szavait? Nagyon is! Mindannyiunknak ismerős tapasztalat a „bezárt kapu”. A minket bezáró, másoktól elzáró kapukra gondolok. Most átérezhetjük, ha ez a szükséghelyzet véglegessé válna mivé lenne az élet: sehova nem megyünk, és senki nem jön hozzánk. Helyzetünk tehát taníthat a közösségek, a személyes kapcsolatok megbecsülésére, a nyitott kapuk áldásaira, a kapunyitás szükségességére.
Jézus szavai arra bátorítsanak minket, hogy vegyük észre és számoljunk le mindazzal, ami személyes életünkben az evangélium ill. az Isten országa útjába állnak mások számára.
Ezzel szemben áll a világ csalárd szellemének törekvése. És mi keresztyének is kezdjük elhinni, hogy személyes jelenlét nélkül is lehet közösséget alkotni. Hogy az emberi fejlődés útja: a bezárt ajtók mögé bezúduló feldolgozhatatlan információáradat és kommentdömping.
Higgyünk Istenben és Istennek! A „nyitott ajtók” Istenének!
„Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből, Istentől szállt alá. () Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig ott nem lesz,” (Jel 21:10.25)
