Az érettségi vizsgára már éjszakai láncdohányosként készültem. Anyám minden reggel elképedt, amikor meglátta az éjszakai „termést” a hamutartóban. Így ment ez a főiskola éveiben is. Első munkahelyemen - egy négyszemélyes tervezőirodában - mindenki dohányzott. „Agyban” eljutottam odáig, hogy le kellene szokni. Látványosan fogadalmakat és fogadásokat tettem. A csúcs mindössze 2 nap volt. És akkor röhögtek rajtam.
Amikor Isten megszólított és én behívtam az életembe, már 10 év dohányzás állt mögöttem. Csodálatos volt az új élet, amelyet Fiának, Jézus Krisztusnak érdeméből felkínált számomra is. Az evangélium igazságát szivacsként kezdtem magamba szívni. Átrendeződött a gondolkodásmódom, az életfelfogásom, és az isteni szeretet, amely átölelt, valósággal lenyűgözött. A dohányzás azonban még néhány hétig maradt.
Egy keresztyén ifjúsági közösségbe kezdtem járni. A heti alkalmakon olyanok vettek részt, akik hozzám hasonlóan Krisztuséi lettek, no meg olyanok, akik erre vágytak. Itt vallásoskodásról szó sem lehetett. Azon a csütörtökön is, amikor megszabadultam a dohányzás függőségéből, a szokásos módon szólt az Ige. Nem képzett teológus vagy lelkész hirdette. Csak közülünk egy olyan fiú, akit Isten új élettel ajándékozott meg. Egyetlen szó sem hangzott el a dohányzással kapcsolatban. Csak Jézusnak a kereszten véghezvitt művéről volt szó. Azután sokan imádkoztak hangosan egymás után. Örömmel. És sokat énekeltünk. Szívünkből és felszabadultan, egy ócska gitár kíséretével. És közben Isten Lelke rám terhelt egy érzést: „tisztátalan vagyok”. Megundorodtam magamtól. Hazafelé menet benyúltam a zsebembe. Benne volt egy fél doboz „fecske”. És akkor vettem magamon észre, hogy már egyáltalán nem kívánom, sőt undort éreztem iránta. Eldobtam hát egy szemetes kosárba.
Pár héttel később, egy ünnepi ebéd után, valaki megkínált cigarettával. Ez a Gonosz utolsó és elkeseredett kísérlete volt. Megálltam. És többé már nem volt gondom a cigarettával. 35 év távlatából mondom ezt. Mert „akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad”!
