HTML

Hitkérdés

Lázár Attila vagyok. Ez a blog a keresztény élet elméleti és gyakorlati kérdéseiről szól. Remélem Isten megáld ezen keresztül sokakat.

Friss topikok

Linkblog

Keresztény szemmel egy mai problémáról

2021.02.15. 20:57 :: Lázár Attila

Mivel már sokan vállalkoztak arra, hogy a XXI. század egyik legnagyobb vihart kavaró témájában véleményt alkossanak, jónak láttam én is, hogy evangéliumi keresztény perspektívából megfogalmazzam álláspontomat a gender kérdésében. 

1) Vallom, hogy a teljes Biblia, egészében (kánoni teljességében) és szövegi kontextuális részleteiben egyaránt Istentől ihletet mű, amelyben az Úr kinyilatkoztatta az ember számára a maga tökéletes jellemét; feltárta teremtői, gondviselői, megváltói, üdvözítői tervét és művét abból a célból, hogy szövetségre hívja a vele közösségalkotásra képes teremtményét, az embert.

2) Vallom, hogy az isteni ihletettség köréből nem vonhatók ki azok a bibliai szakaszok sem, melyek az ember nemi identitásának ill. szexuális beállítottságának témáját érintik. (1Móz 1,27-28;  1Móz 2,18-25;  1Móz19 fej.;  3Móz 18,22-30;  3Móz 20,13-16; Bír 19. fejezet; Énekek;  Mt 19,3-6;  Rm 1,26-27; 1Kor 6,9-11; Ef 5,21-26)

3) Vallom, hogy minden ember a biológiai nemének megfelelően heteroszexuális princípiummal születik. Tagadom a queer-teológia azon állítását, mely szerint a Biblia a homoszexuális identitást is Isten teremtői akaratának körébe sorolja.

4) Vallom, hogy a homoszexualitás és a transzneműség olyan külső környezeti hatás okozta torzulás az ember önképében, amelyet Isten-, ember-és élet-ellenes erők idéznek elő az emberi tudatban. Ezáltal az ember ellentmondásba kerül önmagával. Ezt az állapotot a Biblia egyértelműen eltévelyedettségnek ítéli, amely megakadályozza az ilyen embert abban, hogy életét a közösségben /családban, társadalomban/ életalkotó módon harmonikus és boldog személyiségként bontakoztassa ki. Ehhez az állapothoz való ragaszkodás ítéletes következményekkel jár.

5) Tagadom annak a feltételezésnek jogosultságát, hogy a Szentírásban foglalt történetek bármely pozitív szereplője homoszexuális lett volna. (Pld. Dávid-Jonathán /2Sám 1,26/; Ruth-Naomi /Ruth/)

6) Vallom, hogy a gender-ideológia inspirálója és munkálója tudatos, személyes szellemi hatalom, aki az emberi tudatban (is) a rosszat munkálja; aki Isten akaratát igyekszik meghiúsítani; aki eredményessége érdekében a „világosság angyalává” képes álcázni magát (2Kor 11,14); aki kezdettől fogva embergyilkos, aki maga a hazugság, a hazugság forrása (Jn 8,44).

7) Vallom, hogy minden embert – a homoszexuálist és transzneműt is -, mint teremtett emberi lényt egyforma méltóság illet meg. Ezért együttérzéssel, imádságos felelősséggel és segítő készséggel fordulok feléjük, de nem hallgathatom el, hogy kiszolgáltatott helyzetük miatt segítségre van szükségük, és kész vagyok hirdetni számukra a szabadulás lehetőségét a Krisztusba vetett hit által (1Jn 3,8).

 

Szólj hozzá!

Címkék: gender

Betlehemi csillag

2020.12.28. 18:27 :: Lázár Attila

 

Máté híradása szerint a keleti bölcsek a bolygó pályájának kezdetét, a "felkeltét" figyelték meg, és erre építették asztronómiai és asztrológiai prognózisukat. Ennek megfelelően indultak el Palesztinába, és ott tapasztalták a döntő csillagjelenséget (Mt 2:9k). 

Asztronómia

Kepler a betlehemi csillagról szóló Mt. szöveget a Jupiter bolygó ante 7-ben megtett különleges pályájára vonatkoztatta. Abban az évben, nyáron és ősszel, a Jupiter és a Saturnus többrendben találkozott a "hal" jegyében. Ez a jelenség csak 794 évenként következik be. 

A korabeli csillagászati tudomány tudta, hogy mi várható, és feszült figyelemmel nézett különösen az ante 7 év jelensége elé. Már akkor évtizedekre előre ki tudták számítani a csillagok állását. Három konkrét dokumentum:

1) Berlini Bolygótáblázat Ante 17-ben állították össze, és post 10-ig terjed.

2) Sippuri csillagászati naptár Az Eufrátesz mentén, a Sippuri csillagvizsgálóban állították össze ante 8. év végén. Cseréptáblára ékírással írt prognosztikus bolygónaptár. Az ante 7. év minden lényeges mozgása, találkozása napra pontosan ki van számítva. A Jupiter-Saturnus "hal" jegyében való együttállása 5-ször van előjegyezve egzakt dátummal.

3) Philai Augustus-felirat: A Nílus szigetén, Philaiban, Isis templomában állította fel ante 7 év március 8-án egy előkelő alexandriai ember. Augustus császárt Zeus Eleutherios-ként /Irgalmas Zeusz/, és a görög világ csillagaként dicsőítette.

A korabeli /keleti és nyugati/ asztrológia értelmezései:

..............................................................................................................................................................

Kelet      - Jupiter                 - világ uralkodójának csillaga                         Palesztinában ebben az évben a

              - Saturnus              - Palesztina csillaga                                     végidők uralkodója fog megjelenni.

              - "Hal" jegye           - végidő jele                                                 (mágusok váradalma Mt 2:2)

................................................................................................................................................................

Nyugat   - Jupiter                 - ultima aetos uralkodója                                 Augustus császár életútjának

              - Saturnus              - aranykorszak szimbóluma                            ragyogó csúcspontja

                                                                                                              (római imperium váradalma)

...............................................................................................................................................................

Konklúzió:

 A betlehemi csillag:     - Történelmi tény

                                   - Keresztény hitünk szerint: - Jézusnak, a mi megváltónknak érkezését jelzi!

                                                    (nem Augusztus császár uralkodásával megvalósult aranykort)

                                                        

Szólj hozzá!

Vágyódás vagy csüggedés?

2020.10.04. 19:12 :: Lázár Attila

A 42. Zsoltár megértéséhez szeretnék néhány, a Biblia által is rögzített háttér információt adni:

1) A zsoltár Kórah fiainak tanítása. 'Kórah fiai' ősi lévita család, amely a jeruzsálemi templomban (továbbiakban: Templom) az ének-zenei szolgálatot látták el.

2) Kórah fiai egy csodálatos Isten-tapasztalaton mentek keresztül Josafát, júdai király idejében a harcmezőn, amelyről 2Krón 20. fejezetében olvashatunk részletesen. A leírásból egy részlet:

"A kehátiak és a kórahiak fiai közül való léviták pedig fölálltak, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy fennszóval dicsérjék. () És amint elkezdték az éneklést és a dicséretet, az Úr ellenségeskedést szerzett az Ammón fiai és a Móábiak és a Széír hegyén lakók között, akik Júda ellen jöttek, és vereséget szenvedtek. Mert az Ammón és Móáb fiai a Széír hegyén lakók ellen támadtak, hogy levágják és elveszítsék őket. És miután a Széír hegyén lakókat mind elpusztították, egymás pusztulását segítették elő. () Azután Júda és Jeruzsálem egész népe fejedelmükkel, Jósáfáttal együtt visszatért Jeruzsálembe nagy örömmel, mert örömet szerzett nekik az Úr ellenségeik fölött. Lantokkal, citerákkal és kürtökkel vonultak be Jeruzsálembe, az Úr házához." (2Krón 20,19. 22-23. 27-28)

3) Történelmi fordulat és következménye a Templomi kultuszra:

Josafát júdai király idején az északi országrész (Izrael) uralkodója Aháb volt. Aháb a pogány (Tiruszi) király leányát, Jezabelt vette feleségül. Az erőszakos királyné Izraelben (északon) - férjét is leuralva – elterjesztette Baál kultuszát. (lásd.: Illés-történetek). A Déli országrészben Josafát halála után fia Jótám lett a király, aki feleségül vette Aháb és Jezabel gyermekét, Atalját. Ezzel a Baál kultusz a déli országrészben, Judában, Jeruzsálemben is elterjedt. Ataljá, anyjához, Jezabelhez hasonlóan erőszakosan elkötelezett volt a Baál vallás meghonosításában. Gyilkosságoktól sem riadt vissza. A Templomban, az egyetlen legitim kultuszhelyen, Baál istentiszteletet honosított meg, a templom kincseit Baál kultuszára fordította. A papokat és a lévitákat a templomtól messzire elüldözte; északra a Hermon hegyhez, a Jordán forrásvidékéhez. Itt volt a Baál-kultusznak ősi centruma. Az internálás valószínűleg az „átnevelés” célját is szolgálta volna. Ilyen helyzetbe kerültek Kórah fiai is, akik átélték korábban Jahve csodás szabadítását. Most a Baál-hívek cinikus megnyilvánulásait kellett elszenvedniük minden nap.

4) A zsoltáros lelki állapota

A zsoltáros (Kórah fiai) Isten ügyéért aggódik. Számára az a  legfontosabb, arra vágyódik, arra szomjazik, hogy az Úr vonuljon vissza a Templomba, hogy ott újra találkozni lehessen Vele, s ahol úgy zenghet majd a dicsőítő ének az ajkokon, mint a régi szép időkben. Ezt az életérzést tükrözi a 42. Zsoltár

Egy személyes kérdés: Te mit tennél, ha, például azt kellene megélned, hogy muzulmánok elfoglalnák a templomokat, gyülekezeti helyeket, és téged valahol idegen földön gúnyolnának nap, mint nap Krisztus-hited miatt? Azt tennéd amit Kórah fiai? A legjobbat? Ők a legjobbat tették: kiöntötték szívüket az Úr előtt, bíztak Isten szabadításában, vágyódtak a Templomban /templomi közösségben/ megjelenő Isten után. Ezért imádkoznak. Ez nem Istentől távolító csüggedés, hanem a hitnek "szép és nemes harca"

Károli Gáspár ezt a címet adta a 42. Zsoltárnak: "A szent hely után való óhajtozás idegen földön"

 

42. Zsoltár

1) [A karmesternek: Kórah fiainak tanítása.]

2) Amint a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy vágyik utánad a lelkem, Istenem!

3) Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után. Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt?

4) Éjjel és nappal könnyhullatásom volt a kenyerem, mikor mindennap azt mondták nekem: Hol van a te Istened?

5) Amikor kiöntöm lelkemet, ezekről emlékezem: milyen nagy csoportban vonultam azelőtt, és milyen hangos ujjongással és hálaadással vezettem az ünneplő sokaságot Isten házáig.

6) Miért csüggedsz el, lelkem, miért nyugtalankodsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!

7) Istenem, elcsügged bennem a lelkem, azért megemlékezem rólad a Jordán földjéről és a Hermónról, a Micár hegyéről.

8) Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára, minden vízáradásod és hullámod átcsapott fölöttem.

9) Nappal kegyelmét küldte hozzám az ÚR, éjjel éneke volt velem, imádság életem Istenéhez.

10) Hadd mondjam Istennek, kőszálamnak: Miért feledkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom az ellenség háborgatása miatt?

11) Olyan, mintha csontjaimat zúznák össze, amikor szorongatóim gyaláznak engem, és naponként azt mondják nekem: Hol van a te Istened?

12) Miért csüggedsz el, lelkem, és miért nyugtalankodsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, az én szabadítómnak és Istenemnek!

 

Szólj hozzá!

"Legyetek hát tökéletesek ..."

2020.09.22. 21:59 :: Lázár Attila

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51,12)

Dávidnak, a zsoltárosnak Istenhez intézett imádságos kérése talán a legfontosabb kérés, amit csak az az ember megfogalmazhat meg, aki Istennek tetsző módon szeretné életét megélni. Nem kegyes frázisról van itt szó, hiszen abból a mélyen hívő tudatból sarjad ez a mondat, amelyik tudja: Isten nélkül az ember képtelen belső világát megjobbítani. Egy ilyen imádság akkor tör magának utat, amikor az emberben tudatosodik: nem tiszta a szívem, nem erős a lelkem. A kérdés most már csak az, hogy miként ismerheti fel az ember ezt a szomorú valóságot.

Az érett keresztyén ember figyel szíve reakciójára. Arra az első reflexre, ahogyan belső világa reagál a körülötte levő világra, történésekre. Ebben a kezdeti fázisban lehetősége nyílik arra, hogy leleplezze önmagát: miért ébred irigység a szívemben, amikor nálam sikeresebb emberrel kerülök kapcsolatba? Miért van bennem rivalizálási szándék? Miért skatulyázok be embereket? Miért hallom belülről: „a kutyából nem lesz szalonna”? Miért stigmatizálok embereket? Miért ébred indulat bennem, ha másnak az enyémtől eltérő véleménye van egy számomra fontos kérdésben? Miért esik jól, ha egy szememben unszimpatikus emberről rossz híreket hallok? Miért esik jól az ilyen híreket továbbadni? Miért örülök a vélt ellenfelem romlásának? Miért van az, hogy elmémben olyan gondolatok támadnak és nyernek teret, amelyeket szégyellek megosztani másokkal. Miért van az, hogy külső megnyilvánulásaim eltérnek attól, mint amit belül gondolok? Miért akarok akkor is megfelelni valaki(k) elvárásainak, ha egyébként nem értek vele egyet? Miért vagyok ilyenkor gyáva? Miért élek álarcot viselve? Miért akarok többnek, jobbnak látszani, mint amilyen ténylegesen vagyok? Miből erednek ezek a képmutató (farizeusi) hajlamok? Ha ilyen és hasonló kérdéseket őszintén fel mer tenni az ember Isten jelenlétében, ha kész szembe szállni önmagával, akkor már elindult szíve tisztulása és a Szentlélek győztessé teszi a rossz felett.

Ebben az életben azt nem tudjuk elérni, hogy meg se jelenjenek a rossz reflexek. El kell ismernünk, hogy a még teljesen meg nem ölt „óemberi természet” jelenléte miatt van ez. A jó hír az, hogy létezik egy hely, ahol teljesen azok lehetünk, akik valójában vagyunk. Ahol nem kell és nem is lehet szerepet játszani: Ez az Isten jelenléte. Ez az a hely, ahol összetörhetnek álarcaink. Megtisztulhat a szívünk minden hamisságtól. Itt újulhat meg, sőt tovább is erősödhet lelkünk a magunk elleni nemes harcra. Lehetünk éberebbek, lehetünk gyorsabban reagálók, lehetünk kitartóbbak, mint korábban. És lehetünk szabadabbak, mert ahol Isten Lelke van, ott van a szabadság. Az igazi probléma tehát nem az, hogy megjelennek ezek a rossz reflexek, hanem az, hogy nem jól kezeljük, hogy személyiségünk természetes és megváltoztathatatlan részének definiálva jól megvagyunk vele. Az Isten ilyenkor szomorú.

Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus a külsőleg is láthatóan rikító bűnökben élő emberekhez szelíd hangon szólt, szavaiban vádló vagy kárhoztató akcentus nincs. Empatikus lelkülettel és segítőkész hozzáállással tudatta az illetővel, hogy változásra van szüksége. Ezzel szemben azokkal, akik külsőleg tökéleteseknek látszottak, ám szívük nem volt tiszta, azokkal erélyes hangnemet használ: „Jajj nektek …”. Vajon mi az oka e különbségtételnek? Az okot abban láthatjuk, hogy a képmutató életgyakorlat nem pusztán álszenteskedés, nem is csupán erkölcsi hiba, hanem lényege szerint sátáni. Az ilyen ember valójában a saját törvényei szerint él, de azt akarja elhitetni, hogy az Isten törvényeit követi. Az első emberpárral történt édeni tragédia lényege is ez: ők akarták deklarálni, hogy mi (legyen) a jó és mi a rossz, azaz saját törvényük szerint akartak élni, nem az Isten törvényei szerint. A meztelenségüket pedig eltakarták fügefalevéllel, ami voltaképpen egy álcázási kísérlet. Sátán is hasonló mentalitású: a maga törvényei szerint él és működik, nem pedig az Isten törvényei szerint, de a külvilág számára – megtévesztésül - úgy mutatkozik, mint „világosság angyala”.

Szólj hozzá!

Szellemek és szólamok

2020.09.15. 20:31 :: Lázár Attila

A korszellem megítélése szubjektív, hiszen az ember élete mind időben, mind térben behatárolt. A közvélemény-kutatás sem adhat megbízható választ, mivel sokfélék vagyunk; igaz a mondás: „a megtett út tesz egyedivé”. Ugyanazt a dolgot szinte annyiféleképpen éljük meg, ahányan vagyunk.

A keresztyéneknek megkönnyíti a dolgát az, hogy az Isten Kinyilatkoztatása perspektívát nyit az emberiség történetére és szellemtörténetére, feltárva ok-okozati összefüggéseket, indítékokat és mozgató rugókat. Érdemes tehát figyelmünket a szubjektív érzésektől a Biblia felé fordítanunk.

A Szentírás az emberi szellemtörténetet gyengülő, romló, dekadens folyamatnak láttatja. Ez összefügg azzal, hogy a bűn az Édentől kezdve, mint egyre dagadó lavina gördül át az emberi történelmen. Tegyünk egy rövid áttekintést:

Dániel próféta megfejtette Nabukodonozor álmát, amelyben az egyes birodalmak (korok) egyre értéktelenebb sorrendben, - arany, ezüst, bronz és vas - követik egymást. A végidőt pedig úgy éri meg az emberiség, mint vas-cserép keveréke. Nabukodonozor álombeli szobrát egy kis kő ledönti vas-cserép lábáról. (Dán 2. fejezet)

János apostol, a patmoszi látnok pedig már csak a negyedik, a „vas-birodalom” idői keretében írja le, hogy az emberiség miként értéktelenedik tovább, s érik meg az ítéletre, ill. a történelem lezárására, hogy átvegye annak helyét az Isten Országa.

Jézus így beszél az utolsó időkről tanítványainak:

„Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 24,9-13)

Pál apostol ezt írja Timótheusnak, szeretett tanítványának:

„() az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket. Mert közülük valók azok, akik betolakodnak a házakba, és megnyernek maguknak olyan nőket, akiket bűnök terhelnek s mindenféle vágyak hajtanak, akik mindig csak tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak.” (2Tim 3:1-7)

Korunk embere próbálja fejlődésben láttatni az emberiség életét. A tudományt és a technika vívmányait véli olyan pozitív fejlődésnek, ami majd mindent megold. A keresztyén embernek látnia kell, hogy ezt a XXI. század embere csupán álcaként tartja maga elé, hogy belső üressége, erkölcsi lecsúszása, érzelmi szegénysége, mentális kisiklása, identitásának válsága, vagyis személyiségének "mezítelensége" ne legyen látható.

Mi tudjuk, hogy az ember életminőségét az határozza meg, ami a szívében van, és nem az, amit külsőleg birtokol.

Szólj hozzá!

Jézus hét szava a kereszten

2020.09.15. 11:22 :: Lázár Attila

Az evangéliumok a Keresztrefeszített 7 szaváról tudósítanak. Egyet találunk Márknál, ugyanezt Máténál, három másikat Lukácsnál, és ismét három másikat Jánosnál. A korabeli bizonyságok szerint a megfeszítettet a vesztőhelyen gyakran körülvették hozzátartozói, barátai és ellenségei, és a fájdalommal teljes órákban halálukig még mondtak néhány mondatot. Jézus is mindazokat a szavakat elmondta, amelyeket a keresztre feszítésről szóló négy tudósítás tőle nekünk átad. Feltehetően még sokkal többet is mondott. Figyelő tanúkban, - akik a szavakat hallhatták és továbbadhatták - nem volt hiány. Az evangélisták azonban nem törekedtek teljességre, hanem azokat a mondatokat őrizték meg, amelyek számukra különösen fontosak voltak, és ezeket a mondatokat is kulcsszószerű rövidítéssel. Ezt különösen figyelembe kell vennünk ott, ahol ótestamentumi vagy liturgikus szövegekről van szó, mert az ózsidó szerzők szokása, hogy ezeket a szövegeket a kezdő szavakkal idézik, és az avatott olvasóra bízzák a szöveg reintegrációját ott is, ahol a hangsúly a szöveg későbbi szavain van.

Jézus 1. szava

"Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." (Lk 23:34)

Ez egy közbenjáró imádság Mt 5:44 szellemében. István és Igazságos Jakab utolsó közbenjáró mondataiként is elhangzik. De különbözik azokétól a megszólításban: "Atyám". Jézus teljesen személyes megszólítással fordul az "ő" Atyjához, és mások bűnéért, a népért imádkozik, amely felett még az imént az apokaliptikus jajkiáltást hirdette (Lk 23:29); Kajafásért, aki őt keresztre vitte, aki most előtte áll, hogy bűnvallását meghallgassa és őt végül Isten kegyelmébe ajánlja.

Jézus 2. szava

A nép hangos gúnyolódással válaszol a klérussal az élén (Lk 23:29kk). Csak a lator fog fel valamit annak az elrejtett nagyságából, aki megosztja vele a rablóvégzetet: "Jézus emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodban" (Lk 23:42). Ha ez a mondás az ősgyülekezet dogmatikájának produktuma volna, akkor itt messiási megszólítás lenne. Azonban egyszerűen "Jézus" megszólítás áll. Ugyanakkor a lator úgy szólítja meg Jézust, mint ahogy a liturgikus formanyelvben magát Istent szólítják meg: "Emlékezz meg rólam". És Jézus megígéri a rablógyilkosnak a helyet a paradicsomban, feltétel nélkül, mint ahogyan csak Isten tudja megígérni: "még ma".

„Bizony mondom neked ma, velem leszel a paradicsomban” (Lk23:43)

Jézus 3. szava

Nemcsak gúnyolódók álltak a kereszt alatt, hanem János apostol és Jézus néhány női követője is Galileából, közöttük Jézus édesanyja (Mk 15:40; Jn 19:25). Máriának megjelenése a Golgotán hitvalló cselekedet volt. Megvallotta ezzel az "átkozott" gyülekezetéhez való tartozását. Ez elszakadást jelentett Jakabtól és testvéreitől, akik még távol tartották magukat Jézustól. Egy asszonynak Palesztinában otthontalanságot és védtelenséget jelentett, ha férje után azt a fiát is elveszítette, akivel különösen össze volt kötve. Jézus tudta ezt. Egy megfeszítettet megilletett az a jog, hogy a keresztről még végrendeleti akaratát elmondja. Jézus él ezzel a joggal, és a zsidó családjog hivatalos formanyelvén János apostol védelme alá helyezi édesanyját:

"Asszony, imhol a te fiad. Imhol a te anyád" (Jn 19:26k).

Minden evangéliumban valamiféle cezúrát találunk itt. Jézus szótlanul függ a kereszten, talán egy ideig öntudatlanul. A főpapok és a szenátorok eltűnnek, és a golgotai tudósításban többé nem említtetnek. Felzárkózva mennek az istentiszteletre.

A városfalon kívül a kivégzőhelyen 13 óra tájban elcsendesedtek. Csak a kivégzés elkerülhetetlen tanúi állnak a keresztek között, és a látványosságkereső zsidók egy csoportja, akiknek még van idejük a páskaevés kezdetéig, továbbá néhány asszony és barát. Az őrök kockáznak. A centurió hosszú estére számított. A keresztre feszítettek haldoklása hosszú órákig eltart.

13.30 órakor megkezdődik a templomban a naponkénti esti liturgia, ma korábban, mint egyébként, mert ezen a napon a páska előkészületi napja a szombat előkészületi napjával egybeesik (Mk 15:42; Jn 19:14), és a szombati nyugalom (l8 óra) kezdetéig hosszú rituális programnak kell lezajlania:

Először a naponkénti esti áldozati báránynak kell megöletnie a templomban. Azután megkezdődik a páska előkészületi napjának engesztelő-rituáléja. Összegyülekezik a papi rendek 24 legidősebbje, akik a három nagy zarándokünnepre jelennek meg a szent városban. Számtalan páskabárányt vágnak le, és a papok ráhintik az engesztelő páskavért az oltárra. Eközben a templomi harsonák jelzik az imádság idejét, és az egész várost az esti imádságra hívják. A páskavágás folytatódik. A léviták pengetik a hárfát és éneklik a Halélt: "Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úr tetteit" (Zsolt 118:17); "A kő, amelyet az építők elvetettek, szegeletkővé lett" (Zsolt 118:22). Harsonazengések és kürtjelek hirdetik messzire hallhatóan a nagy eseményt, hogy Isten a vérrel hintett oltárnál engesztelést és békességet köt az ő népével.

Azután elhagyja az ünnepi tömeg a Templom-hegyet a levágott bárányokkal. A páskabárányokat a házakban megsütik és még 18 óra előtt megkezdik a családapák a páskalakomát, ma a szombatkiddussal, amely a teremtés 7. napjára emlékeztet.

Jézus 4. szava

"És 9 óra tájt [14-15 óra] Jézus így kiáltott:

„Elohi, elohi, lama sabaktani, azaz Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem." (Mt 27:46; Mk 15:34)

A Megfeszített a 22. zsoltárt imádkozza. Márk a zsidó idéző szokás szerint csak a zsoltár kezdő versét jegyzi fel. Jézus ahhoz az Istenhez szólt, akit senki sem ismert, csak ő (Mt 11:27). Ez az „én” Istenem, az az Isten, akiben „én” hiszek, az az Isten, aki titeket az „én” szavam által hív. Ezt az istenhitet és ezt az isteni igényt vallotta meg az ő népének legmagasabb szellemi törvényszéke előtt a legmerészebb módon (Mk 14:62). Ezért ítélték halálra (Mk 14:64). Vajon az Isten, akit Jézus hirdetett, ki fogja-e jelenteni magát Jézus bíráinak füle hallatára és szeme láttára? Vajon Jézus mellé áll-e? Semmi ilyen nem történik. Jézus Istene elhagyta az ő Fiát. Nyilvánosan cserben hagyta. Teljesen egyedül hagyta. Maga Jézus mondja ezt. Egyetlen ember sem volt olyan Istentől elhagyott, mint a Golgotán megfeszített eretnek.

De az Istentől való elhagyatottság állapotában sem hagyja el Jézus az istenhitét. Nem átkozza meg Istent. Erősen ragaszkodik az "ő" Istenéhez, hívja őt: "Én Istenem, én Istenem". Jézus Istene elhagyta az ő Fiát, de Jézus nem hagyja el az ő Istenét. Jézus hite panaszkodik, de nem ingadozik egy pillanatig sem.

A zsidó tanúk megrettennek. Ez nem a szakadár-prédikátor meghátráló kiáltása, amelyre vártak, nem is egy csődbe jutott ember kétségbeesett kiáltása. Szenvedő zsoltárt hallanak, amelynek a zsidóság Messiás-teológiájában és messiás-váradalmában Jézus napjaiban döntő szerepe van. Az írástudó dogmatika előtt nem egyéb, mint a legborzalmasabb istenkáromlás, ha egy elkárhozott az átok fáján a szenvedő zsoltárt imádkozza. De senki sem meri többé ruháját megszaggatni az istenkáromló elleni tüntetésként. Egyszerűen nem akarják igaznak elfogadni, és érvényesnek venni, amit hallanak. Már az első szavakat is elcsavarják: „Illést hívja” (Mk 15:35). Sportot űznek az ő szomjúságával, és a Megfeszítettet ecettel itatják (Mk 15:36; Jn 19:29). Valójában azonban Jézus zsidó ellenségei pontosan megértették, mit mondott Jézus és mi volt a szándéka. Ez abban lepleződik le, hogy a következő időkben a 22. zsoltárt, nemzeti hősnőjüknek, Eszternek a szájába adják.

Eszter könyvében egy háromnapos böjtről van szó, amelyet a zsidók szorultságukban tartanak (Eszt 4:16). Ezt a három böjti napot a rabbinus hagyományban nisán 14-15-16-ra datálták, azaz a páskavágás napjára és az azt követő két napra. A páskavágás napja azonban Jézus megfeszítésének a napja. Ezen a napon is imádkozta Eszter a 22. zsoltárt. Amikor a királyi palota termein keresztülment, halálos félelmében így kiáltott: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem" (Zsolt 22:2). De Hámán fiai kigúnyolták (Zsolt 22:8) és így szóltak: "Holnap keresztre feszítik őket, a zsidókat". Eszter azonban szükségében az Úrnak panaszkodott: "Nyelvem az ínyemhez tapadt és a halál porába fektetsz engem. Átlyukasztották kezeimet és lábaimat" (Zsolt 22:16k). Zsolt 22:19 is eszerint teljesedett be, mert Hámán gyermekei Esztert már elveszettnek tartották, szétosztották ruháit és ékszereit egymás között, és bíborköntösére sorsot vetettek. Eszter azonban Istenhez kiáltott: "De te Uram, ne légy messze tőlem; erősségem, siess segítségemre!" (Zsolt 22:20). És az imádsága nem szégyenült meg: "Amikor Eszter hangosan kiáltott (!): Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem - azonnal meghallgattatott." Kegyelmet talált a király szemében és népének megmentőjévé lett. Izrael ellenségeit pedig keresztre verték.

Itt Jézus elleni polémia munkálkodik. A rabbik Eszter képét egy felemelő passióképpé, a golgotai Crucifixus képének konkurens képévé formálják. Eszter ugyanazon a napon szenved, mint Jézus, ugyanazt a szenvedő zsoltárt imádkozza. De anélkül szenved, hogy meghalna, nem a kereszten imádkozik, hanem csak a kereszt „árnyékában”. Mert Isten meghallgatja az ő imádságát, és kimenti őt és népét minden szükségéből.

Jézus 5. szava

Jézus feltehetőleg a 22. zsoltár egészét imádkozza, mindenesetre eljut a szomjúságról szóló panaszig:

„Szomjazom!” (Jn 19:28)

Jézus 6. szava

Jézus a szombat-kiddust imádkozza: "Eképpen végeztetett el az ég és a föld és minden seregük. Amikor elvégezte Isten a hetedik napon a maga munkáját, amelyet alkotott, a hetedik napon megszűnt minden munkájától, amelyet Logosa által teremtett."

Úgy imádkozza, ahogyan egy félholt imádkozik, szaggatottan, félhangosan. János evangélista ebből az imádságból csak egy szót ragadott meg, talán csak egy szót hallott világosan, a döntő szót:

„Elvégeztetett" (Jn 19:30)

Ez Krisztus teljes művének foglalata és végszava: Amit Isten a Logos által kezdett el a teremtés napjaiban (Jn 1:3), azt Isten a Logos által végezte el a megváltás napjaiban (Jn 19:28). Nem a Sionon ment végbe ezekben a páskaórákban az engesztelés műve, hanem a Golgotán! Jézus visszanéz életének művére: "Elvégeztetett".

Jézus 7. szava

15 órakor végigzendül a városon a templomi harsonák hangja. A Crucifixus is hallja ezt. Elérkezett az esti imádság órája. Egész Izrael imádkozik ebben az órában:

"A te kezedben van az élőknek és a holtaknak lelke. A te kezedbe teszem lelkemet, te váltasz meg engem Uram, te a hűség Istene... Az Úr, az Izrael Istenének nevében: az én jobbomon Michaél, a balomon Gabriél, előttem Uriél, mögöttem Raphael és fejem fölött Isten jelenléte."

Jézus azonban az esti imádságot abban a formában mondja, ahogyan azt gyermekkorában megtanulta:

"Abba kezedbe ajánlom lelkemet." (Lk 23:46)

Hangosan kiáltja ezt, ahogyan a szokás ezt megkívánja. Édesanyja, aki így tanította meg egykor imádkozni, nem messzire áll, és hallja ezt. Jézus e szavak után meghalt.

----------------------------------------------------------

Felhasznált irodalom: Ethelbert Stauffer: Jesus-Geschicte und Gestalt

 

Szólj hozzá!

Címkék: kereszt lator Jézus keresztrefeszített

Jézus külső megjelenése

2020.09.14. 14:10 :: Lázár Attila

Az Újszövetség Jézusról nem ad személyleírást. Keresztelő Jánosról igen. A zsidó polemika is hallgat e vonatkozásban. Valószínűleg azért, mert Jézus külső megjelenésében nem különbözött lényegesen kortársaitól és megfelelt a rabbik normáinak.

A rabbik meggyőződése, hogy Isten jelenléte csak magas, erős emberen tükröződhetett vissza. Lukács említi Jézus örvendetes növekedését, János pedig gyakori és gyors ünnepi útjait. Jn 8: 57 szerint Jézus negyvenes korúnak látszott. Ez azt jelenti, hogy a munkától erősen barázdált arca lehetett. A korabeli palesztin zsidó világosbarna bőrű, barna szemű (ritkábban kék), haja fekete. Vállig érő középen elválasztott hajat hordtak, olajjal megkenve. Az elhanyagolt hajat elítélték. Jézus sem szerette, még böjt idején sem (Lk 7:46; Mt 6:17). Szakállat (többnyire teljes szakállat) és bajuszt viseltek. A szakálltalan zsidót honfitársai megvetették. (A hellenisztikus keleten Nagy Sándor óta, nyugaton ante 200 és post 117 között nem viseltek szakállat. Ezt érmeleletek is bizonyítják.)

Jézus mindennapi nyelve az arám, galileai akcentussal. Pilátussal görögül beszélt és bizonyára a sepporisi légionáriusokkal ifjú korában meg tudta értetni magát latinul. Tudta olvasni a héber Bibliát és döntő pillanatokban idézte azt. Bizonyára a liturgiát is héberül mondta. Hangjának sajátságos csengése lehetett (Lk 4:22; Jn 7:37; 11:43; 20:16).

Ruházata nem feltűnő, sem puha, sem szegényes (Lk 7:25; Jn 19:23). Ujjatlan alsóruha övvel (Mk 6:8; Jn 19:23), a szokásos felső köntös (Lk 8:44), saru (Mk 1:7; 6:9), és vándorlásai közben bot. Egyetlen különlegesség, hogy alsóruhája varratlan volt, végig szövött, mint a főpap chitonja. Talán viselt a fején fehér kendőt egy zsinórral megerősítve, hátul vállmagasságig leengedve. Akkoriban sok galileai viselt az övében kardot (útszéli rablók és ragadozó állatok ellen), Jézus azonban nem. Szokástól eltérően erszényt sem hordott övében, a közös erszényt Júdás viselte.

 

Szólj hozzá!

Keresztyén viszonyulás a fölöttes hatalomhoz

2020.09.13. 18:03 :: Lázár Attila

Mindig elcsodálkozom azon, hogy önmagukat keresztyéneknek valló neves vagy nem ismert emberek egyaránt, milyen gyilkos gyűlölettel képesek beszélni és írni - nyilván gondolkodni is - a jelenleg regnáló kormányról, s különösen a miniszterelnökről. Itt én nem a politikai álláspontjukat kívánom értékelni vagy minősíteni, hanem arról az identitás zavarról, arról a belső ellentmondásról szeretnék szólni, amiről az ilyen viselkedés rikítóan árulkodik.

Az egyház társadalmi tanításának egy kicsi szeletét érintem, azt a szegmenset, amely a keresztyén embernek a felsőbb hatalmakhoz való viszonyulásáról szól. Néhány bibliai idézettel tudom a legplasztikusabban kifejezni, megértetni az ellentmondás lényegét. Az alábbi igei gondolatok félre nem érthetően leplezik le azt, hogy az ilyen gyűlölködő személyeknél beteges mértékű hipokratikus (képmutató, álszenteskedő) személyiségzavar áll fenn.

Pál apostol szavai:

„Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől, ami van, azt Isten rendelte. Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet. A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: Mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse. Alá kell tehát magadat vetned neki, nemcsak a megtorlás miatt, hanem a lelkiismeret szerint is.” (Róm 13,1-5)

Péter apostol szavai:

„Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfőbbnek, mind a helytartóknak, akiket ő küldött, hogy a gonoszokat megbüntessék, a jókat pedig kitüntessék. Mert az az Isten akarata, hogy tetteitekkel némítsátok el az ostoba emberek tudatlanságát.” (1Pét 2,13-15)

"Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt." (1Pét 2,17)

Szólj hozzá!

A kegyelmi ajándékokról és a szentlélek-keresztségről

2020.09.11. 23:16 :: Lázár Attila

Külön-külön kell beszélnünk a kegyelmi ajándékok kérdéséről, és az un. szentlélekkeresztség kérdéséről, mert a kettő nem kapcsolódik úgy egymáshoz, ahogyan a karizmatikus gyülekezetek erről beszélnek.

1) A kegyelmi ajándékokról.

A kegyelmi ajándék fogalma mögött - a héber chén szó alapján - ez a kép jelenik meg: egy magasabb és erősebb lehajol az alacsonyabbhoz, a gyengébbhez abból a célból, hogy (életét) meggazdagítsa. Az Újszövetség kijelentése alapján: Aki "lehajlik" az Krisztus; akihez lehajlik az az egyház (gyülekezet).

Tehát kegyelmi ajándékok nélkül nincs igazi egyház. A kegyelmi ajándékok minden hívő (megtért és újjászületett) emberekből álló közösségben adatnak. Jézus Krisztus (mint "fej”) így építi és irányítja népét ("testét") a Szentlélek által. A kegyelmi ajándékokról való ismeret és annak gyakorlata, nélkülözhetetlen az egyházban. De a karizmákat a gyülekezet (egyház) tulajdonaként kell értelmeznünk, mert annak adatott, s nem az egyes embernek. Az az ember, aki által megnyilvánul, csak "eszköz" és nem tulajdonos.

A fogalom (kharisma – a chén görög megfelelője) az Újszövetség szóhasználatában - egyetlen kivételtől (1Pt 4,11) eltekintve - kifejezetten páli fogalom. Találkozunk vele: Rm; 1-2Kor; Ef.; Fil. levelekben*. 1) A korinthusi gyülekezet felé korrekciós szándékkal fogalmazta és részletezte Pál, mert a korinthusiak félreértették azt, s ezáltal torz gyakorlatot követtek (nyelveken szólás „orrvérzésig”, prófétálás pedig sehol!). 2) A Filippi levél egyetlen mondatban hivatkozik a kegyelmi ajándékra, kijelentve azt, hogy a Krisztusért való szenvedés és halál (mártíromság) is kegyelmi ajándékként adatik. 3) A másik két helyen (Rm.; Ef,) pedig fel van sorolva néhány - a közösség élete szempontjából nélkülözhetetlen - kegyelmi ajándék, nem korrekciós céllal, hanem emlékeztetésül. Mindezekből arra következtethetünk, hogy az 1. sz-i egyház (ősegyház) alapvetően ismerte, helyesen értelmezte és gyakorolta a karizmákat. A sorból csak a korinthusi gyülekezet lógott ki. A karizmatikus gyülekezetek a korinthusi gyakorlatot normaként értelmezik. (pld. minden karizmatikus gyülekezetben szinte kötelező nyelveken szólni., és a karizmák számát konkrét számban /gyakran kilencben/ határozzák meg.)

Az Újszövetségben található kegyelmi ajándék listákat nem helyes leltárként értelmezni, aminél se több, se kevesebb nem lehet. Ezt igazolja az a tény is, hogy nincs két egyforma lista. Az, hogy melyik korban, melyik kultúrában, melyik földrajzi helyen éppen mi az adott gyülekezetnek szükséges kegyelmi ajándék struktúra, azt egyedül Isten (Krisztus) határozza meg, a Lélek pedig közvetíti azt. A karizmatikus gyülekezetek és mozgalmak sémába zárják a karizmákat, s ezzel gyakorlatilag az Isten szuverenitását tagadják. Mert Isten az, aki úgy ad, és azt adja, amit jónak lát a gyülekezet számára, akár az Újszövetségben említettekhez képest többet is.

A kegyelmi ajándékok általában nem csodaként hirtelen adatnak az ember számára (pld kézrátétellel), hanem abból hitből sarjadnak, hogy az illető használni, szolgálni akar a gyülekezet épülésére. Általában a képességek nemesednek karizmává, ha az ember a felismert képességeit az Isten céljára ajánlja fel. (pld. ha valakinek szónoki képessége van, és azt Isten szolgálatába adja, megkaphatja az evangélista karizmáját) Ha ez a vágy megerősödik a tiszta szívű emberben, akkor meg is kapja azt az ajándékot, amelyet Isten jónak tart, akár rátette valaki a fejére a kezét, akár nem. A kézrátétel elsősorban hitelesítést, szolgálatra ordinálást jelent, nem valamiféle csodás erőmegnyilvánulás csatornáját. A karizmatikus gyülekezetekben és mozgalmakban valamiféle extrémitás kötődik a kegyelmi ajándékok gyakorlatához, aminek motivációja gyakran az emberi nagyot akarás.

Kívánatos tehát a karizmatikus kegyesség, de nem az eltorzult formájában. Arra kellene törekedni a gyülekezeteknek, hogy minden tag eljusson a felismerésre, a felajánlásra és az elköteleződésre, arra nézve, hogy általa milyen módon akarja isten a közösséget gazdagítani. Akkor élő gyülekezetek lesznek. És akkor valóban erőteljes szolgálatokra épülhet a gyülekezet élete. A sablonokat, mintákat, utánzásokat, divatokat, a számítgatásokat pedig el kellene felejteni.

 2) A szentlélek-keresztségről

A Biblia határozottan állítja, hogy minden ember, aki az életét Krisztusnak adta (megtért és újjászületett), kapta Isten Lelkét, hiszen „egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg” (1Kor 12,13). A keresztyén keresztség tehát szükségszerűen Lélek-keresztség.

Az Újszövetség a "vízkeresztség" kifejezést nem a keresztyén keresztségre használja, hanem Keresztelő János féle keresztségre (mandeus keresztség). Ezért tehát a legsúlyosabb félreértés azt állítani, hogy az keresztyén keresztségnek van egy alsóbb szintű formája (vízkeresztség) és van egy felsőbb szintű formája (szentlélek-keresztség). Azért súlyos, mert az egyházat két részre szakítja: egy alsóbbrendű és egy felsőbbrendű részre. Ha ez igaz lenne, akkor azt is ki kellene mondani, hogy Krisztus Teste is két részből tevődik össze: egy alsóbbrendű és egy felsőbbrendű részből. Az a tény, hogy Jézus a nagy misszióparancsban utasítást ad tanítványainak a keresztelési gyakorlatra (a Szentháromság nevében!), nem tévesztendő össze azzal a keresztséggel, amiben ő is részesült a Jordánban. Az a jánosi keresztség volt. Hogy a keresztyénség a ceremóniában vizet használ, az azért van, mert magát a Lélek általi keresztséget (ami láthatatlan valóság) a bemerítés látható formájában lehet a legbeszédesebb módon, hitvallásként (bizonyságtételként) kifejezni, illusztrálni: A vízbemerítés olyan, mint a házasságban a jegy-gyűrű. Próbál láthatóan utalni arra, ami láthatatlanul már megtörtént.

Ef 4,5 egyértelműen kimondja: Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség (nem két Úr; nem két hit; nem két keresztség!)

A 381-ben készült egyetemes keresztyén hitvallás, a Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás így fogalmaz: "Hiszem az egyszeri keresztséget ()".

3) Szentlélekkel betöltekezés

Az ősegyház gyakorlatából azt látjuk, hogy a keresztyén ember életében sokszor megtörténhet, sőt így kell, hogy legyen. A Lélekkel való betöltekezés nem más, mint imádságos odaadó rákészülés, mintegy erővétel a soron következő szolgálatra. Hogy ez megvalósul-e vagy sem, az csak az Istennek való kitárulkozás és odaadás kérdése.

 

Összefoglalva:

-A karizmákra épülő kegyességi gyakorlatra törekedni jó dolog. Kár, hogy a téves értelmezések miatt  általában eltorzulva jelentkezik.

-A kettős keresztség gondolata viszont kifejezetten eretnek!

Megjegyzés: A karizmatikus közösségek és mozgalmak gyakorlata sem egységes. A bejegyzéseim az általam konkrétan tapasztalt gyakorlatról szólnak. Nem kívánom általánosítani a teljes karizmatikus világra.

* Igehelyek:

Rm 12,6-8; 1Kor 7,7; 1Kor 12,8-10; 1Kor 12,28-30; 1Kor 13,1-3;

1Kor 13,8-9; 1Kor 14,26; Ef 4,11; Fil 1,29; 1Pt 4,11

Szólj hozzá!

Címkék: karizma lelki ajándékok Keresztyén szolgálat

HITVALLÁSOM

2020.09.06. 11:14 :: Lázár Attila

Hitvallásomat kizárólag a Szentírásra alapozom (Sola Scriptura). Szentírásként az Ószövetség 39, és az Újszövetség 27 könyvéből álló kánonját fogadom el. Hiszem, hogy a Szentírás Isten ihletésén alapuló, tévedhetetlen, és eredeti formájában hibátlan mű. 

Hitvallásomat nem tekintem lezártnak. Amennyiben az igazság megismerésében mélyebb megértésre jutok, változtatok rajta. Igemagyarázatom során figyelembe veszem a tudományos igényű keresztyén bibliakutatás bizonyított eredményeit. Szentírás-értelmezésemet jellemzi egyrészt a Kijelentés történeti jellegének érvényesítése, másfelől a Krisztus-központú szemlélet.

Keresztyén örökségként fogadom el és vallom magaménak is a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallást, mint a bibliai kinyilatkoztatás lényegének ősi, egyetemes, helyes, tömör és rendszerező megfogalmazását, amihez egyértelmesítő szándékkal néhány kiegészítő megjegyzést teszek:

1) Hiszek az egy Istenben, a mindenható Atyában, a menny és föld, minden látható és láthatatlan Teremtőjében;

2) és az egy Úr Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, Isten az Istenből, világosság a világosságból, valóságos Isten a valóságos Istenből; született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával, s általa lett minden; aki értünk emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből, s a Szentlélektől Szűz Máriában testet öltött és emberré lett; értünk keresztre is feszíttetett Poncius Pilátus alatt, szenvedett és eltemettetett; harmadnapon feltámadt az írások szerint és fölment a mennybe; ott ül az Atya jobbján; és ismét eljön dicsőségben, hogy megítélje az élőket és a holtakat, s uralkodásának nem lesz vége; 

3) és a Szentlélekben, aki Úr és megelevenít, aki az Atyától és a Fiútól jön, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk, aki a próféták. által szólt. 

4) Hiszem az egy, szent, egyetemes-keresztyén és apostoli egyházat. 

5) Vallom az egyszeri keresztséget a bűnök bocsánatára, várom a halottak feltámadását és az életet az eljövendő világban. Ámen.

 

Kiegészítő megjegyzések

ad1. „egy Istenben” - egy háromszemélyes Istenben – a Szentháromság Istenben. A három Isten-személy tökéletes akarati egységet és szeretetközösséget alkot; egymással mellérendelt viszonyban állnak, azonos jellemmel és képességekkel.

Vallom, hogy az ószövetségi kijelentés szintjén a szentháromsági gondolat még nincs kibontva. Jézus nyilatkoztatta ki azt, és az ősegyház megértve, továbbadta.

ad2.üdvösségünkért” – Hiszem, hogy az ember – Istennek való engedetlensége miatt - a bűn hatalmába került, Istentől elidegenedett, és fogantatásakor a bűn által legyengített emberi természetet veszi fel; élete során kiszolgáltatva a bűn hatalmának, sokféle nyomorúságnak és a halálnak. Ebből az elveszett (kárhozatos) állapotából egyedül Isten (ingyen) kegyelméből (Sola gratia), egyedül Jézus Krisztus megváltó műve által (Solus Christus), kizárólag hit által (Sola fide) szabadulhat meg.

ad3. „Szentlélekben” - Aki az egyházat Krisztus Testeként egységbe foglalja és kegyelmi ajándékokkal gazdagítja, építi; és az egyes embert az üdvösség útján, annak rendje szerint megtartja és vezeti. 

ad4. „egyházat” – Hiszem, hogy van Istennek minden időn és téren átívelően elhívott népe, amelyet egyetlen ember sem láthat, amelyre a négy attribútum (egy-ség és egység, szentség, egyetemesség, apostoliság) maradéktalanul jellemző. Minden empirikus keresztyén egyház (gyülekezet) küldetésének és szolgálatának olyannak kell lenni, hogy jelet adjon az egy „láthatatlan egyházról”.

ad5a.keresztséget” – amely által az ember a Krisztusban nyert új életéről, és a Vele való közösségéről tesz vizuális hitvalló bizonyságot. Csak hitbeli felelősséget vállalni képes egyén részesíthető a keresztség szentségében.

ad5b. „halottak feltámadását”...”életet az eljövendő világban” - Vallom, hogy a keresztyén reménység (váradalom) tartalma a holtak feltámasztása; és az élet az eljövendő világban. A reménység alapja: Jézus Krisztus feltámadása. Hiszem, hogy reménységünk Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelével teljesedik be. A paruzia időpontjának ismerete csak Istennél van meg, embernek nem lehet birtokában.

Az emberi lény 

Vallom, hogy Isten az embert - a természet részeként - különös bánásmóddal teremtette meg azzal a céllal, hogy felelős gazdája legyen a földi világnak. Azzal a képességgel alkotta meg, hogy nemcsak embertársával, de a Teremtőjével is közösséget alkothasson (istenképűség). Az ember testi-, lelki-, szellemi funkciókkal rendelkező lény, aki szubsztanciális értelemben szétválaszthatatlan egységet képez. Állapota hármas: 1) élő, - ez azt jelenti, hogy Isten éltető lehelete által fizikai-, lelki-, szellemi aktivitással rendelkezik; 2. halott, - ez azt jelenti, hogy Isten éltető lehelete nélkül teljesen (fizikailag, lelkileg, szellemileg) passzív (metaforikusan: „alszik”). 3) Feltámasztott, - ez azt jelenti, hogy a halott ember - Isten hatalma által - önazonos tudattal életre kel (metaforikusan: „ébred”).

Az úrvacsora

Hiszem, hogy Jézus Krisztus parancsa szerint hittel gyakorolt úrvacsora a keresztyén élet nélkülözhetetlen eleme, Isten áldásának különös eszköze. Hiszem, hogy több mint emlékezés; vizuális hirdetése is Jézus helyettes kiengesztelő halálának és az erre alapuló új szövetségnek, mind a látható mind a láthatatlan világ előtt. A sokat vitatott "ez az…" az ótestamentumi páska-teológia formanyelvéből származik. "Érvényes" valóságról van szó: a kenyér és a bor, Jézus teste és véreként "érvényesek Isten előtt". Nem ragadhatók meg sem materialisztikus, sem spiritualisztikus kategóriákkal.

----------------------------------------------------------------------

Egyedül Istené a dicsőség! Soli Deo gloria!

Szólj hozzá!

Isten pedagógiája és az isteni nevelés 6+3 pontban

2020.09.04. 20:49 :: Lázár Attila

Az én hitves feleségem pedagógus. Így hát érthető, hogy sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, mi a helyes és eredményes pedagógia kulcsa, titka. A kérdés társadalmilag is érdekfeszítő, mert tapasztalható valamiféle bizonytalanság a neveléstudományban, s a kérdés ma sem megoldott. Szöges ellentétekként feszülnek egymásnak a vélemények. Ideológiai, sőt politikai síkra is kiterebélyesedett az a vita, amit pedig szigorúan szakmai síkon kellene megharcolni. Porosz-nevelés? Vagy Don Bosco iskola? Montessori iskola? Vagy Rudolf Steiner alapította Waldorf iskola? Netán Makarenko követendő? Vagy csak úgy simán: liberális nevelés? Hitves feleségem e vita eseményeit gyakran megosztja velem is, engem is bevon, és én élvezem is ezt. Neki alsó tagozatos osztály-tapasztalata van, és mindketten szülői és nagyszülői státusszal rendelkezünk.

Felfigyeltem egy bibliai szakaszra: Pál apostol Tituszhoz írott levele 2. fejezete 11-14. verseiben ezt olvassuk:

„Isten üdvözítő kegyelme megjelent minden embernek, ez arra tanít* (nevel) minket, hogy megtagadva az istentelenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazságosan és istenfélőn éljünk a jelenvaló világon, várva áldott reménységünket és a mi nagy Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és hogy önmaga számára megtisztítsa saját népét, hogy jó cselekedetekre igyekezzen.”

a görög eredeti szövegben paideuousza szerepel, ami a pedagógia szó megfelelője

A fenti Ige üzenetének hat elemét emelem ki:

1) Isten üdvözítő (gazdagító) kegyelemmel nevel minket, s nevelne minden embert. Az általa gyakorolt kegyelem a következő jelenséggel illusztrálható: egy magasabb és erősebb lehajol a kisebbhez, a gyengéhez abból a célból, hogy meggazdagítsa őt (chén-héb.).

2) Isten nevelésének, gazdagító kegyelmének lényege abban van, hogy elfordít rossztól és odafordít a jó felé. Ez az „elfordítás” három dimenzióban történik: 1. Istentelenségből - istenfélelemre /Isten-ember kapcsolat/; 2. önző életmódból – önzetlen, emberszerető életmódba /ember – ember kapcsolat/; 3. mértéktelen életmódból – mértékletes életmódba /az ember kapcsolata önmagával/.

3) Isten a jelenvaló világra nevel, azaz korszerűen. Felhívja a figyelmet a jelenkor sajátos csapdáira, ugyanakkor ösztönzi nebulóit a jelenkor hasznos vívmányainak, pld. a modern technikai és kommunikáció eszközeinek használatára is.

4) Isten nevelése bizalmat épít a jövő felé, távlatot nyit meg, hiszen mindannyian, akik az osztályába járunk „várjuk áldott reménységünket”. E cél érdekében Ő folyamatosan tudatosítja az elérendő célt, és bátorítással motiválja tanítványait a jelen kínálta lehetőségeinek azonnali megragadására.

5) Isten nevelése beérik: megtisztított, jó cselekedetekre igyekvő néppé formál.

6) Isten nevelő szándéka nem mindenki számára elfogadott: akik elfogadják, azokat sajátjának (népének) tekinti. Isten a megátalkodott ellenlábasainak nevelését nem vállalja, azaz szegregál.

A fentieken túl még három olyan fontos tényt kell fontolóra vennünk, amelyek nem az idézett igeszakaszból, hanem a teljes Szentírás hátteréből nyerhetők ki.

Isten szuverén

Ez azt jelenti, hogy Ő elégséges önmagának, azaz nem szorul rá senkire. Ő magában is tökéletesen megvan. Az embert nem azért teremtette, hogy legyen udvartartása, legyenek cselédjei és szolgái, hanem azért, mert túláradó szeretetének „tárgyat” (célpontot) keresett. Ha az ember vétkezik, vagy elfordul tőle, az nem az Ő önérzetét sérti. Fájdalmat az okoz neki, hogy látnia kell, szeretetre szánt teremtménye „maga alatt vágja a fát”. Istennek nincsenek egzisztenciális gondjai. Nevelő munkája során semmiféle kényszerítő érdek (pld. bizonyítási kényszer, állásféltés) nem lép fel.

Szövetség (szerződés) 

Isten és az ember kapcsolatát a „szövetség” szó fejezi ki a legpontosabban. Isten pedagógiai munkája az emberrel a szövetség keretében válik érthetővé. Ebben a szóban benne foglaltatik mindkét félre nézve: az önállóság elve; a szabadság elve; a felelősségvállalás elve, valamint a kölcsönös haszon elve. Ha ezek közül bármelyik elv hiányozna, már nem szövetségről (szerződésről) beszélnénk, hanem diktátumról. Ha Isten nem tartaná tiszteletben a szabadság (de nem szabadosság!) elvét, akkor a tanuló nem motiválható. Ha az egyik fél (az ember) szerződést szeg, akkor az alapvető morális probléma nem az, hogy esetleg kárt okoz a másik félnek, hanem az, hogy nem tartotta be vállalását. (A bírósági vád: így hangzik: „Az alperes a szerződés ezen és ezen a pontjait nem teljesítette”. Csak ezután kerül megtárgyalásra az, hogy milyen, és értékben (pénzben) kifejezve mekkora kárt okozott ezzel a felperesnek.) Amikor az Isten-ember közti szövetségben törés következik be a bűn miatt, akkor a bűnbánat kiinduló és nélkülözhetetlen eleme: „nem tartottam meg vállalásomat”. Figyelem! Az ember nem azt vállalja és garantálja a szerződésben, hogy bűntelen és hibátlan életet fog élni – Isten is tudja, hogy ez nem megy -, hanem azt, - és ez teljesíthető - hogy nevelőjének Őt választja, mert világosságban akar járni, nem pedig sötétségben.

Motiválás

Isten pedagógiájának kulcsa a motiválás. Ő az élet nagy törvényeit az ember szívébe akarja írni. Ezért adta lehetőségként mindenki számara az Ő Szent Lelkét is. Az a célja, hogy az ember ne külső követelményként, kényszerből kövesse tanácsait, hanem azzal belsőképpen azonosulva, a szabadság megélése mellett tudjon együttműködni nevelőjével. A motiválás elűzi a félelmet, és bizalmat épít. Minél erősebb a motiválás, annál kevesebb fegyelmezésre van szükség. Ha nincs motiválás, akkor a nevelés idomitássá süllyed. Ez azonban az emberi méltóság semmibevétele. Isten nem tart egyik kezében ostort, a másikban meg kockacukrot. Isten nem idomár.

Kedves Olvasó!

Én is szeretném érvényesíteni a szabadság elvét, ezért nem kívánom leírni, milyen az ideális pedagógus személyiség. Arról itt nem is tettem említést, hogy mennyire szükséges az a flexibilitás, amelyet a fejlődéslélektani törvényszerűségek kényszerítenek ki a különböző korcsoportok nevelése során. Mégis bátorítok mindenkit, szánjon egy kis időt arra, hogy - Isten pedagógiájára alapozva – ki-ki próbálja magának megrajzolni az ideális nevelő személyiségét. Ebből minden pedagógus, minden szülő és nagyszülő csak nyerhet. És azok is, akik csak ezután válnak azokká. Jó elmélkedést kívánok.

Szólj hozzá!

Címkék: megszentelődés keresztyén engedelmesség

"ha meg is halt, élni fog" - "nem halt meg örökre"

2020.08.30. 19:45 :: Lázár Attila

Jn. 11,25-26  helyen olvasható jézusi ígéretet a protestáns fordítások hibásan közlik.  Viszont a katolikus fordítás (SZIT) pontos.

Grammatikai megjegyzések

1             apothané (aoristos):       meghalt

2             dzészetai (futurum):        élni fog

3             ou mé - tagadás nyomatékosítása:         semmiképpen nem

4             apothané – (aoristos):   meghalt

               eisz ton - tárgyesettel járó elöljárószó:     ra, - re

5             eisz ton aióna:      örökre  

 

Saját fordítás:     "() aki hisz bennem, ha meg is halt (1),  (de később) élni fog  (2);

                          és valamennyi bennem élő és hívő semmiképpen nem (3) halt meg (4) örökre (5). ()"

 

Katolikus fordítás (SZIT):    "() Aki hisz bennem, még ha meghalt is, élni fog.

                                         Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. ()"

 

Károli fordítás és az új protestáns fordítás:    "() aki hisz énbennem, ha meghal is, él;

                                                                  és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. ()"

 

A protestáns fordítások kritikája:

  • Nem érzékeltetik az igék idői viszonylatait (aoristos után futurum)
  • A tagadás nyomatékosítása (ou mé- semmiképpen) helyett időhatározói partikulát (soha) használ
  • (eisz ton aióna) helytelen fordítása miatt nem érzékelteti, hogy Jézus megváltó műve nem a biológiai haláltól való mentességet, hanem a kárhozati haláltól (örök halál; ill. második halál) való mentességet garantálja.

Konklúzió:

  • A katolikus fordítások a szöveg értelmét helyesen adják vissza.
  • A protestáns fordítások letértek az apostoli tanítás talajáról. Olyan hatást keltenek, mintha az „élet” és a „halál” összebékíthető lenne, a kettő megférne együtt. Ezt az egész Szentírás tagadja, a kettőt egymás negációjának tartja. A protestáns fordítások nem tudtak elszakadni a neoplatonista hatástól!

Szólj hozzá!

Címkék: élet halál keresztyén reménység keresztyén váradalom

"velem leszel a paradicsomban"

2020.08.30. 17:47 :: Lázár Attila

Lukács evangéliuma passiótörténetében olvasunk arról a beszélgetésről, amely a három keresztre feszített között folyt. Az egyik gonosztevő bizalmába fogadja Jézust, hit ébred benne; Jézusra úgy tekint, mint félreértett és igazságtalanul elítélt Messiásra, aki - a szomorú látszat ellenére - egyszer fel fogja állítani messiási királyságát. 

A lator kérése Jézushoz:  „Jézus emlékezzél meg rólam amikor eljössz királyságodba.”

Jézus válasza vita tárgyát képezi

A neoplatonizmus hatása alatt álló keresztény tradíció Jézus válaszát helytelenül így adja vissza: „Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”  Teszi ezt annak ellenére, hogy sem nyelvi filológiai tények, sem a kommunikációs helyzet, sem a Szentírás koherens tanítása ezt az értelmezést nem támogatja.

A forráskritikailag legmegbízhatóbb görög nyelvű források, a nagybetűs kódexek* nem tartalmaznak betűközöket, szóközöket, mondatközöket, írásjeleket (vesszőt sem), ezért a mondat értelmi tagolása a görög szövegek alapján nem dönthető el. A mondattagolás jelzése (vessző) nem az autentikus görög szöveg tartozéka, hanem későbbi korok szöveg-értelmezése. Ez tény, amely ellenőrizhető a forrásokat őrző múzeumokban*, illetve a faximile kiadásokban.

A szöveg helyes értelmezéséhez az nyújt támpontot, hogy a korai fordítások hogyan fordítják a maguk nyelvére Jézus válaszát. Az ószír fordítás** a mondattagolást egyértelműsítette. Ebben Jézus válasza: „Bizony ma mondom néked, velem leszel a paradicsomban.” Pontos artikuláció: én már ma ígérem neked, velem leszel a paradicsomban. Azaz nem kell bizonytalanságban meghalnod. ***

Vegyük figyelembe:       A Bibliában a paradicsom (éden) kifejezetten a földi világ része:

  • 1Móz. 1-3. fejezetében: az őrző és művelő munkálkodással megbízott ember földi élettere.
  • Jel 22. fejezetben: Az újjáteremtett föld része, az üdvözült emberiség élettere.

---------------------------------------------------------------------------

 

           *(01) Codex Sinaiticus                   IV. sz.                   London, Brit. Múz.

            (02) Codex Alexandrinus               V. sz.                   London, Brit. Múz.

            (03) Codex Vaticanus                    IV. sz.                  Róma, Vatic. Múz.

            (04) Codex Ephraemi                     V. sz.                   Párizs, Bibl. Nat.

            (05) Codex Bezae Cantabrigiensis   V. sz.                   Cambridge, Univ. Libr.

          ** (syrᶜ)  Cod. Syrus Curetonianus     IV. vagy V. sz.       London, Brit. Múzeum 

     ***   Bruce M. Metzger: Textual commentary on the greek New Testament, 181. old.)

 

Szólj hozzá!

Címkék: Jézus 2. szava a kereszten

Mártírok lelkei az oltár alatt

2020.08.30. 16:30 :: Lázár Attila

(9) „És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. (10) És hatalmas hangon kiáltották: „Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?” (11) Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiknek meg kell öletniük, amint ők is megölettek.” 

Jelenések könyve 6. fejezetének 9. versét gyakran hozzák indoklásként a lélek halhatatlanságának igazolására. Ez azonban nem állja meg a helyét. Teljes félreértés ezt a szakaszt annak alátámasztására használni, hogy a holtak lelkei a feltámadás előtt tudatos létben élveznék a mennyei világot.

Néhány érv:

1) A kép (vízió) nem azonos a valósággal, de segít megragadni a spirituális igazságokat. (Pld. János apostol lát egy képet a halálos sebeit hordozó bárányról (Jel 5,6), de a valóság az, hogy Jézus nem négylábú állatként van jelen a mennyben, hanem Ő olyan valaki, aki az áldozati bárány szerepkörét töltötte be értünk emberekért.)

2) A János által látott kép (vízió) azt hangsúlyozza, hogy Isten számontart minden olyan embert, aki keresztyén hite miatt vállal szenvedéseket, akár mártírhalált is. Az is lényeges, hogy a mártírium Isten tervében szerepel nemcsak a múltra nézve, de a jövőre nézve is, és ezt a folyamatot Ő a kezében tartja.

3) A mártírok ábrázolása a vízióban testhez kötött, hiszen „fehér ruha adatott nekik” és láthatóak.

4) János a mártírok pszüchéjét látja. A pszühé ezen az íráshelyen is - mint annyi sok más helyen - az egész embert, az emberi életet jelenti.

5) Úgy jut el a mártírok életének, sorsának „beszéde” Istenhez, ahogyan Ábel vére (sorsa) is az égre kiált. (A mi magyar kultúránkban is szoktuk mondani: „égbe kiáltó bűn”)

Szólj hozzá!

Címkék: keresztyén vértanúk

Az utolsó nap

2020.08.21. 17:26 :: Lázár Attila

Jób 19,25-26 szerint Jób arról a reménységéről tett hitvallást, hogy Megváltója végül (az emberi történeti idő lezárásaként) /acharón, achar/ őt is fel fogja támasztani.

Jn 6,39-44 szerint Jézus a zsidókkal folytatott vitabeszédében nyomatékosítja (3-szor mondja), hogy az övéit feltámasztja, mégpedig az utolsó napon (eszkhaté hémera)

Jn 11,24 szerint Márta így vall Lázár sorsáról: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon (eszkhaté hémera).” 

Konklúzió: 

Az a nap, amelyen feltámadnak a Krisztusban elhunytak és elváltoznak a Krisztusban hívő élők, és amelyen a két csoport együtt elragadtatik Krisztussal, az az utolsó nap lesz! Nem lesz több „nap” az emberiség számára. Ez azt jelenti, hogy az akkor élő gonoszok meghalnak, és a földön nem lesz emberi élet, emberi történelem.

Ha tehát Jézus Krisztus visszajövetelét követően - a még nem újjáteremtett földön - történelmi folyamatokat képzel el valaki, az Jézus kijelentésével ellentétesen gondolkodik. Az ilyen próbálkozás a próféciák és az apokaliptikus képek spekulatív értelmezésének és összemosásának tekintendő, és mögötte nagyrészt a zsidóknak (Izraelnek) az egyháztól /Krisztus Testétől/ független, „különutas” üdvözítésének gondolata áll. Ez szintén nem egyeztethető össze az Újszövetség tanításával.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele halottak feltámadása

"Szálla alá poklokra" avagy a "tömlöcben lévő lelkek"

2020.08.21. 17:06 :: Lázár Attila

Az 1Pt 3,18-20 nem könnyen érthető bibliai szakasz. Tárgyalása kapcsán találkoztam olyan érveléssel, amely Jézusnak egy mitológiai színezetű utazását (lásd. Orpheusz) próbálta alátámasztani. Az érvelés valahogy így hangzott:

Mivel a Krisztus előtt élő emberiségnek nem volt módja a keresztről szóló evangéliumot hallani, ezért nem volt módjuk életükben dönteni Jézus mellett, ezért ebből a hátrányos helyzetükből csak úgy jöhettek ki, és csak úgy üdvözülhetnek, hogy Jézus elment közéjük és prédikációjával bepótolja azt, amiben nem részesülhettek, s ezáltal számukra is megnyílt az út az üdvösségre.

1) Miért hibás a fenti érvelés?   

Isten nem igazságtalan. Jézus Krisztus műve olyan értelemben is univerzális, hogy időben előre és visszahatóan is érvényes. Az Ószövetség „szentjei” is éppen úgy üdvözülnek Krisztus érdeme által, mint a Krisztus után élő hívők. „miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása (Rm 5,18).

Kiindulópontnak azt érdemes megemlíteni, hogy minden isteni tett, a Szentháromság Isten tette. Nem úgy kell elképzelni, hogy amikor az egyik személy aktív, a másik kettő passzív, hanem hogy mindenben tökéletes összhangban együtt cselekednek.

Krisztus is aktív a teremtés művénél: „Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, () mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek” (Kol 1,16); ott van a pusztai vándorlásnál, mint „pneumatikus szikla”, aki követte a népet (1Kor 10,4); jelen van az emberi történelem minden szakaszában (megtestesülése előtt is, földi élete idején is, és mennybemenetele után is), mint „Világosság”. János evangéliumának prológusa elmondja az Igének (Jézus Krisztusnak) a munkálkodását kronológikus rendben: 1) „örök Ige”; 2) „teremtő Ige”; 3) embervilágot „megvilágosító Ige”; 4) „testté lett Ige” (Jn 1,1-18).*

Az üdvösség feltétele minden korban ugyanaz: befogadni az életet jelentő megvilágosító Igét (világosságot). Ábrahám, Dávid, Mózes, és a többiek befogadták azt. „Akik pedig befogadták, azok felhatalmazást kaptak arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek”, függetlenül attól, hogy időszámítás előtt, vagy időszámítás után éltek. Az Ószövetség hitbeli nagyjai és keresztyén hívők együtt és egyenrangúan alkotják az üdvözültek seregét.

A megvilágosító Ige megjelenési módja azonban korszakonként különböző: Az édenben: közvetlen Isteni parancs (1Móz 2,15-17); Noénál: Isten megértett akaratának való demonstratív (hirdető) engedelmesség, mint prófétai cselekedet; a pátriarkáknál: istentapasztalatok; Mózes korában: a törvény elfogadásában és az áldozati rendtartás spirituális megértésében megnyilvánuló szövetségi hűség; a Királyság korában: (az előbbi érvénye mellett) az elhangzó prófétai szó. Ez mind a Szentháromság munkája, így Krisztus munkája is.

Az Újszövetség népe, a keresztyének az emberré lett Krisztusban teljes világosságot kaptak, mert az Úr, tanításával, cselekedeteivel és áldozati halálával az Isten szívét tökéletesen kinyilatkoztatta. A testté lett Ige, az emberré lett Krisztus így vall: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ nem járhat sötétségben”

Látjuk, hogy a mai ember mélyebb kinyilatkoztatással rendelkezik, mint a régiek. De a felelősség most is és akkor is ez: hogyan viszonyulunk a kijelentett világossághoz. Noé generációja rosszul viszonyult: gúnyolódva továbbment a megvilágosító Ige mellett, amit Noé - Krisztus Lelke által - demonstratívan hirdetett meg. Mi keresztyének az emberré lett Krisztus által több világosságot kaptunk a régieknél, ám ez nagyobb a felelősséggel is jár, mert aki többet kapott, attól több követeltetik meg.

Figyelemre érdemes e témában egy gyakran félreértett példázat. Ebben egy ószövetségi személy, az üdvözült Ábrahám mondja ki (a gazdagnak): "Van Mózesük és prófétáik, hallgassák azokat. () Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad” (Lk 16,29.31).

* 1)     Jn 1,1    Kezdetben már megvolt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige.

   2)     Jn 1,3    Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.

   3)     Jn 1,4    Ő benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága;

   4)     Jn 1,14  És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét ().

 

2)  Az 1Pt 3,18-20 magyarázata 

(18) Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. (19) Így ment el a börtönben levő lelkekhez (en fulaké pneumaszin) is, és prédikált azoknak, (20) akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban a bárka készítésekor. ()

Nyelvi-filológiai meggondolások:

fulaké (börtön) az Újszövetségben:

Ált. jelentés: - börtön, -őrzés, -őrizet;  -őrség(váltás), mint időmeghatározás konkrét földi értelemben.

3 kivétel:      -Jel. 18,2  - a nagy Babilon, ördögök, tisztátalan lelkek, utálatosság lakhelye

                   -Jel. 20,7  - a Sátán helye és állapota 1000 esztendeig

                   -1Pt. 3,19 - Noé generációja, akik a vízözön előtt éltek

Megállapítható:

  • az Újszövetség nem használjaa fulaké-t halott emberek általános „hely”- megjelölésére.
  • „en fulaké pneumaszin” kifejezetten a vízözön előtti korra utaló mitologikus terminológia. A kifejezés olyan kereszténység előtti apokrif apokaliptikus tradícióból származik, amely 1Pt. keletkezési idején befolyást gyakorolt a zsidóság gondolkodására, s azon keresztül a kereszténységet is veszélyeztette.
  • Ez a tradíció az ie. 200 körül keletkezett Énok nevének tekintélye alatt írt apokrif iratra épül. Befolyását mutatja, hogy Júdás könyve hivatkozik rá (Júd.14.), sőt magyarázatot is ad: „bukott” angyalok, akik örökkévaló bilincsekben, sötétségben vannak fogva tartva (Júd 6).

Konklúzió:

  • 1Pét. 3,18-19 üzenetét csak Énok könyve ismeretében érthetjük jól!**
  • Péter apostol úgy száll szembe Énok könyve hamis tanításával, hogy használja közismert terminológiájukat (en fulaké pneumaszin)

Énok könyve szerint: 

  • A vízözön előtti generáció idején 200 angyal megkívánja az emberek lányait, összeszervezkednek és elhagyják mennyei őrhelyeiket, bemocskolják magukat és az emberek lányait, s a szexuális kapcsolatból utódok születnek, ezek az óriások, akiken át a további leszármazottakra is átöröklődik a bűn. Az angyalok mennyei titkot árulnak el az embereknek, és megtanítják őket minden gonoszságra. A gonoszság előhívja Isten kettős ítéletét: - (1) vízözön - Noé családját kivéve - elpusztítja az emberiséget, - (2) a gonosz erőket különböző tömlöcökbe (fulaké) zárja.
  • A bűn eredete és elterjedésének oka a mennyei őrhelyüket elhagyó angyalok. (fővezérük Szemjasza; egyik vezetőjük a megtévesztő Azázel). A vízözön előtti generációnak nincs módja arra, hogy ellenálljon a bukott angyaloknak, mert ebben a korban nem volt eligazító szellemi világosság, ezért felelősség sem terheli. Pál apostol azt írja: „egy ember által jött be a világba a bűn”; Énok könyve azt mondja: A „bukott angyalok” által jött be a világba a bűn.

Péter apostol apologetikát folytat az Énok-tradícióval szemben! Határozottan állítja, hogy a teremtés kezdetétől fogva, minden korra kiterjedt Istennek figyelmeztető és mentő útmutatása, minden kor számára küldött „világosságot”. Isten a teremtés előtti örök tanácsvégzésében a teljes emberi nemre figyelemmel hozta meg döntését a megváltás útját illetően. Ez a világosság, nem más, mint Jézus Krisztus (Jn. 1,4-5), aki „szellem szerinti” létformájában (inkarnáció előtti, és a mennybemenetel utáni létforma) a vízözön előtti korban is jelen volt és „prédikált”, Noé bizonyságtevő életén keresztül is. (Az ószövetségi próféták Krisztus Lelke által prófétáltak (1Pt 1,10-11); a pusztában vándorló népet követte Krisztus, mint „pneumatikus szikla” (1Kor 10,4)).

Fontos látni:

  1. A 18/b szövege nem azt mondja, hogy Jézusnak a teste meghalt, a lelke (pneuma) pedig tovább élve missziózik. (A szövegben nincs birtokviszony!) A pneuma vonatkozásában nem továbbéléséről van szó (platoni értelemben), hanem életre kelésről (dzóopoieó).
  2. Ez a vers Jézus Krisztus kétféle létformájáról beszél: a test szerinti, azaz a testi világban való létforma, ill. a szellem szerinti, azaz a szellemi világban való létforma. Az elsőben teljes lénye meghalt, a másodikra nézve pedig a teljes lénye életre kelt. Ennek semmi köze a lélek lényegi halhatatlanságának platoni képzetéhez.
  3. Jézus Krisztus szellem szerinti létformában nem a tömlöcökbe ment el, hanem ahhoz a generációhoz, amelyet Énok könyve „tömlöcbe zártaknak” képzel.
  4. Valamennyi evangélium és az apostoli bizonyságtételek is Jézus Krisztus „útját” egyértelműen a következő „állomásokkal” rajzolja meg: (1) testtélétel; -(2) szenvedés-halál; -(3) eltemetés; -(4) feltámadás; -(5) megjelenések; -(6) mennybemenetel; - (7) uralkodás az Atya jobbján; -(8) parúzia /második eljövetel/.

Az Újszövetség tagadja, hogy Jézus Krisztus egy „mitológikus természetű utazást tett volna az alvilágba”

--------------------------------------------

** Énok könyve megtalálható: Ókeresztény írók sorozat (szerkesztette Vanyó László); II. kötet (Apokrifek), 38-60 old.; fordította Baán  István. Kiadó: Szent István Társulat 1980

Szólj hozzá!

Címkék: pokol purgatórium

A koronavírus járvány és a végidők (A)

2020.05.03. 16:14 :: Lázár Attila

Érthető a kérdés felvetése: tekinthetjük-e ezt az egész világra kiterjedő katasztrófát a végidők jelének, azaz Jézus Krisztus visszajövetele előjelének? E kérdés megválaszolásához biblikus józanságra van szükség. Érdemes megfontolni néhány fontos tényt.

1) Mivel a vég nem történeti erők vagy fejlemények eredménye, ezért Krisztus jövetelének ideje kiszámíthatatlan. Csak annyit tudunk: „hirtelen” jön (Mk 13,36), ezért ébren kell várni, teljes készenlétben, imádkozással és vigyázással. Mindenféle számítgatás éppoly tévedés, mint a reménység feladása.

2) A „jelekkel” ne spekuláljunk. Háborúk, ínség, nyomorúság, járványok, katasztrófák az egyház üldözése stb.: mindezek általában jellemzik az emberiség történetét. Jellemzik nagyrészt még az egyház életét is a feltámadás és a paruzia közötti időben. Szinte törvényszerű a bűnös világ ellenállása az Isten által felkínált élettel szemben. Mondhatjuk tehát: a végidő mindenkor egyformán közel van. „itt az utolsó óra” (1Jn 2,18), már most aktuális.

3) Krisztus eljövetele előjeleként említi a Biblia az antikrisztust. A Bibliának azonban nincs egységes képe róla. Az antikrisztust hol egyénnek, hol kollektív jelenségnek tünteti fel; hol a tévtanító, hol tobzódó politikai hatalom képében jeleníti meg. Ennek tudatában óvakodjunk az antikrisztus nevet akár egyes történeti személyekre, akár történeti jelenségekre alkalmazni, noha tudhatjuk, az antikrisztus már most tevékeny. Antikrisztus lehet egyszerűen a Krisztus-ellenes erők történelmi tömörülése, summázódása, mely igen különböző módon és igen különböző helyeken mutatkozhat. A politikai, gazdasági élet démonizálódásában éppúgy, mint a vallásos életben. Tehát az antikrisztussal kapcsolatban is józanság kívántatik meg.

4) A Bibliában található történelmi vázlatok, melyek egyben próféciák is, az apokaliptika sajátos műfaji nyelvén közölnek olyan információkat, amelyek a történelem tendenciáját segítik megérteni és felismerni. Ezekkel azonban szintén óvatosan és szakszerűen kell bánni, sokan félremagyarázták már ezeket.

5) Érdemes arra felfigyelni, hogy korunkban egy különös változás megy végbe: a világ olyan értékeket tagad meg, amelyek a történelem folyamán keresztyén és nem keresztyén kultúrákban egyaránt egyértelműen értékek voltak. Ilyenek: nemzeti-kulturális keret, a család, az élet továbbadásának vállalása, a nemi identitás, az erkölcsi normák szükségessége, a közösségi érdek prioritása az egyéni érdekkel szemben. Ez tagadáshalmaz így együtt - történelmi léptékben mérve - előzmény nélküli új jelenség, amelynek következménye: az emberélet „gyökértelenedése”, az élet stabilitásának elvesztése. Bibliai képi megjelenítése: „vas és cserép keverékével ábrázolt lábszár” Nabukodonozor álombeli szobrán (Dán 2,31kk).

Én ezt a jelenséget látom a mi „időnk jelének”, ami a fenti prófécia összefüggésében a végidőt jellemzi! Inkább, mint a koronavírus járvány.

Szólj hozzá!

A koronavírus járvány és a végidők (B)

2020.05.03. 16:01 :: Lázár Attila

 

Számos keresztyén a koronavírus világjárványt Jézus Krisztus visszajövetele biztos előjelének tekinti. Kapcsolódva korábbi írásaimhoz, hadd hozzak ezzel kapcsolatban ide még néhány gondolatot.

1) A hivatkozási alapnak leggyakrabban Jézus un. nagy apokaliptikus beszédét (Mt. 24. és párh.) szokták említeni. Ez a beszéd a tanítványok feltett kérdései válaszaként hangzik el, és jórészt a templom és a zsidó nép sorsával kapcsolatos. A próféciának ez vonatkozása beteljesedett a Titusz vezette római seregek pusztítása által iu. 70-ben, s a zsidó nép nemzeti önállósága megszűnt. Nem könnyű azonban „szétszálazni” a próféciát, azaz elkülöníteni az azóta már beteljesedett történeti eseményre vonatkozó kijelentéseket, a végidőkre vonatkozó kijelentésektől. Ez a tanítványoknak ill. az ősegyháznak sem sikerült, mert Jézus visszajövetelét saját életükre várták. (később Pál igazítja helyre a thesszalonikaiakat e kérdésben, s Jézus visszajövetelének előjeleként spirituális tényezőket sorol fel ( 2,1-12)). Annyi bizonyos, hogy Jézus említést tesz a fizikai katasztrófákról is, de alapjában véve az utolsó idők jellemzésében nem a fizikai tragédiák (természeti katasztrófa, éhínség, járvány) adják a hangsúlyt, hanem a szellemi-morális vonatkozások: Hamis próféták, hamis krisztusok fellépése, hamis megváltás-tanok, istentelenség elterjedése, démoni erők megnyilvánulása; valamint mindezeknek következménye, a megromlott erkölcsiség (pld. gyűlölet). 2Tim. 3,1-5 -ben is spirituális-morális listát olvasunk az utolsó idők jellemzéseként.

2) Rm 8,20-22 szakaszban Pál apostol arról tanít, hogy az emberi bűn hatása a teremtett világra, a természetre is, - mint következmény - kihat. Az istentelenség a bűnt, a bűn pedig fizikai katasztrófákat is előhívja. Pusztít és elvadít. Ok-okozati összefüggésről van szó. Az istentelenség és a bűn miatt szenved a teremtett világ, és várja a megszabadulást. Reménysége, hogy Krisztusban megoldást nyert a bűn-kérdés, így egy új (megújult) emberiség lesz a föld (a teremtett világ) immár felelős gazdája, ezért maga is felszabadul, maga is megújul. Reménykedik: gyötrődései elmúlnak, úgy, amint ahogyan a vajúdó asszony fájdalmai is. A hatásláncot ismerve, én úgy gondolom a keresztyén ember figyelmének nem a fizikai jelenségeken kell meg- és fennakadnia, hanem elsősorban a mögöttes spirituális-morális jeleket kell időben észlelnie.

3) Jézus egyszer (Mt. 16,3) expressis verbis (szószerint) beszél az idők jeleiről. Mit ért Ő az „Idők jelei” alatt? Ezt mondja: „Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?” A szövegösszefüggés alapján állíthatjuk, hogy Jézus itt spirituális jelekre utal. Nevezetesen: a farizeusok nem ismerték fel Jézusban a messiást, az Isten Fiát, az Ő eljövetelével beálló új üdvtörténeti korszakot.

Konklúzió:

Bennünk, keresztyénekben erősen kell élnie a vágyakozó reménységnek Jézus Krisztus eljövetelét illetően. A megígért új világban gyönyörűséges az élet. Ám azt is látnunk kell, ha a történelem fizikai tragédiáira mindig „világvégét” kiáltunk, s az nem valósul meg, - mint már oly sokszor megtörtént -, nos ez csalódást, szkepszist vált ki, a hitben gyengébbekben a reménységet tompítja, s a világ pedig jót mulat rajtunk. Ezért hát mi fókuszáljunk - a fizikai jelenségek helyett -, a biztosabb tájékoztatást jelentő szellemi-morális jelenségekre!

Szólj hozzá!

Hogyan értelmezzük a koronavírus járványt?

2020.04.22. 14:41 :: Lázár Attila

Minden életellenes jelenség mögött, így a koronavírus járvány mögött is, valamiképpen a bűn húzódik meg. Vajon mi lehet az a bűn, amely kiváltotta e tragédiát? Mit kell megtanulnunk nekünk embereknek ebből a katasztrófából? Ilyen, és hasonló kérdésekre keressük a választ.

Isten úgy alkotta meg (ember)világunkat, hogy az ember döntése, választása harmóniát vagy káoszt, életet vagy halált hívhat elő. Isten elmondja azt is az embernek, hogy a bűn magában hordozza a büntetést. A katasztrófák végül is nem Isten ítéleteként jelennek meg, hanem a bűn törvényének következményeként. Istennek nem azért fáj az ember bűne, mert ez sérti Őt, az Ő szentségét. Hanem azért fáj neki, mert azt látja, hogy sokra hivatott teremtménye a bűn miatt „önmaga alatt fűrészeli a fát”, s végül jön a zuhanás. A bűn tehát az emberben lévő önellentmondás, hogy önmaga ellen dolgozik. A bűn zsoldja (fizetsége), nem pedig az Isten bosszúja, a nyomorúság és a halál. A katasztrófákat úgy értelmezem, hogy a bűn felhalmozódás elér egy szintet (betelik a pohár) és akkor mindenki szeme láttára nyilvánvalóvá lesz a következmény, a nyomorúság. Hasonlóan a mérleghez: a betöltés folyamatában egy ideig nem mozdul a mérleg karja, de egy kritikus mennyiség megindítja a karok mozgását és a serpenyők pozíciója ellentétessé válik.

Ebben a vírus-katasztrófában én egy ellentétet ragadok meg. A hatalmasra nőt ember(iség), aki már virtuális világot tud teremteni, aki a mesterséges intelligenciát kezdi legyártani, akinek úgy tűnik, hogy számára semmi sem lehetetlen, már-már „istennek” képzeli magát. Nos ezt az óriást, ezt az erős harcost, ezt a Góliátot, (mint a kicsi Dávid) egy szabad szemmel nem látható ellenfél is ledönt(he)ti és lenyakazhatja. Azt hitte a dölyfös homo, hogy már abszolút védett, s lám, van a „testén” védtelen pont, a sisakon egy rés, amolyan achilles-sarok. Régóta folyik a töltés a serpenyőbe. Most betelt a pohár. Elindult a mérleg serpenyője, most tudható távolról is, hogy sok van benne.

Talán furcsa lehet, hogy Isten szerepét kihagytam a gondolatmenetből. Idézzük fel most Jézus egyik gyönyörű példázatát. Mit tett az atya, amikor a kisebbik fia konokul faképnél akarta hagyni? Utána megy? Elkíséri a disznók vályúig, hogy legalább a végpontról hazakényszerítse? Nem! Ő egyet tesz: naponként szemléli a határt, hátha feltűnik ez a haszontalan kölyök. Reménykedik abban, hogy a fia belátásra jut. A mi helyzetünkben sem tesz mást Isten: Nem kényszerít, nem bosszul, nem büntet, nem ítél! De remél!

Isten ítélete nem megtorlásként jelenik meg, hanem olyan szétválasztásként, ami valamikor végérvényessé lesz, rögzül. A konkolyt elválasztja a búzától, az okos szüzeket a balgától, a kecskéket a juhoktól.

Igyekezzünk, hogy a jó oldalon legyünk! Hit által, Krisztusban!

Szólj hozzá!

Kemény beszéd karanténról

2020.04.21. 17:28 :: Lázár Attila

„Jaj nektek … , mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt; mert ti nem mentek be, s azokat sem hagyjátok bejutni, akik bemennének!” (Mt. 23,13). 

Máté evangéliumának 23. fejezete Jézusnak a farizeusokhoz intézett feddő beszédét tartalmazza. Mi ad okot Jézusnak arra, hogy ezt a kemény beszédet elmondja? Mi a probléma a farizeusokkal? A farizeusok (vallási) mentalitásukkal, magatartásukkal, lelkületükkel elzárják az Isten felé vezető utat az egyszerű tömeg előtt, bezárják a kaput. „Útonállókról”, „eltorlaszolókról”, „kapubezárókról” van tehát szó. Sokakat tisztátalanoknak tartottak, olyan fertőző betegnek ítéltek spirituális értelemben, akiktől el kell határolódni, akiket életfogytiglan karanténba kell zárni. Meggyőződésük volt, hogy ezzel "istentiszteletet" végeznek. Istent - mivel Ő szent - az "elhatárolódás Istenének" képzelték el.

Jézus földi szolgálatát jórészt abban lehet összegezni, hogy az ilyen életfogytiglan tartó "karantén" kapuját kinyitotta, és kiszólította az embereket elzártságukból, a farizeusok által rájuk sütött hamis diagnózisból táplálkozó karantén-életérzésből. Egy szép képes beszéddel is erről a küldetéséről vall: Ő maga a "nyitott ajtó", aki megszakítja a zárt (beszegelt) karámot, hogy a bezártságra kárhoztatott nyáj rajta keresztül kijuthasson a természetes életterére, a legelőre. Jézus azért jött, hogy az "elhatárolódás Istene" hamis farizeusi képét leleplezze, és a "nyitott kapuk Istene" képét hirdesse meg. 

Alapigénk megszólít minket, keresztyéneket is. Felteszi a kérdést: megnyilvánulásaimmal - Jézussal összhangban - kaput nyitok, vagy - a farizeusokkal egyet értve - kaput zárok mások előtt? Mert a farizeusi kegyességtípus fellelhető az egyházban is. Ha egy keresztyén ember - legyen az akármilyen tekintélyes vezető is - azt gondolja vagy állítja magáról, hogy benne soha nincs és nem is lesz farizeusi késztetés, az hazudik. Igénk tehát a magunkban ébredő keresztyén képmutatás felismerésének és a késztetések legyőzésének fontosságára hív fel. 

A koronavírus járvány miatt előállt szükséghelyzet mindannyiunknak lélektani tapasztalatot nyújt. Mindannyian érezzük, rossz dolog karanténban elkülönítve lenni! Rossz dolog izoláltan élni. Mindannyiunknak ismerős tapasztalattá lett a „bezárt kapu”. A minket bezáró, másoktól elzáró kapukra gondolok. Most átérezhetjük, ha ez a szükséghelyzet véglegessé válna, mivé lenne az élet: sehova nem megyünk, és senki nem jön hozzánk. Helyzetünk tehát taníthat a közösségek, a személyes kapcsolatok megbecsülésére, a nyitott kapuk áldásaira, a kapunyitás szükségességére. Körülményeink segítenek abban, hogy mélyebben megértsük Jézus lelkületét és keresztyéni felelősségünket: Kinyithatunk kapukat kereső emberek előtt az Isten országa felé vezető útjukon, de karanténba is helyezhetünk embereket az Isten-kereső útról letérítve. 

A karantén izolálja az embereket, akadályt gördít a közösséggyakorlás elé. Ilyen természetű a "világ csalárd szellemének" törekvése is: az identitás megzavarásával felbontja a nemzeti kohéziót, a családi közösség összetartó erejét, a generációk kapcsolatát, a házassági kötelék szilárdságát, az egyén belső egyensúlyát (pld. nemi aberráció). Helyette egy hamis közösségtudatot erősít (Pld. Facebook). És mi keresztyének is kezdjük elhinni, hogy személyes jelenlét nélkül is lehet közösséget alkotni. El ne higgyük, hogy az emberi fejlődés útja: a bezárt ajtók mögé bezúduló feldolgozhatatlan információáradat és kommentdömping. 

Amikor közösségről teszek említést, nem kizárólag gyülekezeti keretre gondolok. Egyetlen keresztyén ember sincs ugyanis, aki kizárólag a gyülekezeti közösségen belül, ugyanakkor minden egyéb közösség keretein kívül tudna létezni ebben a földi életben. S hogy ez így van, az Isten teremtői akarata.

Nagyszerű ígéret, hogy a helyreállított teremtésben nem lesz elkülönítés, nem lesz izoláció, mert minden kapu mindig nyitva lesz. Mindenki ki-be járhat. „Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből, Istentől szállt alá. () Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig ott nem lesz” (Jel 21:10.25). Egy kapu azonban hiányozni fog: a templom kapuja. Mert "az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak temploma" (Jel 21,22). És az élet nem hasad szét szakrális és profán részre. Mert Isten a „nyitott kapuk Istene”! Higgyünk Benne, higgyünk Jézusnak!

2 komment

A "nyitott kapuk" Istene

2020.04.19. 13:25 :: Lázár Attila

Máté evangéliuménak 23. fejezete Jézusnak a farizeusokhoz intézett kemény beszédét tárja elénk. Magatartásuk és lelkületük jellemzője és következménye, hogy elállják azt az utat, bezárják azt a kaput, amelyen keresztül az emberek az Isten országába juthatnak. „Útonállókról”, „eltorlaszolókról”, „kapubezárókról” van tehát szó.  (13.v.)

Vajon a mostani karantén-körülményeink segíthetnek-e minket abban, hogy jobban megértsük Jézus szavait? Nagyon is! Mindannyiunknak ismerős tapasztalat a „bezárt kapu”. A minket bezáró, másoktól elzáró kapukra gondolok. Most átérezhetjük, ha ez a szükséghelyzet véglegessé válna mivé lenne az élet: sehova nem megyünk, és senki nem jön hozzánk. Helyzetünk tehát taníthat a közösségek, a személyes kapcsolatok megbecsülésére, a nyitott kapuk áldásaira, a kapunyitás szükségességére. 

Jézus szavai arra bátorítsanak minket, hogy vegyük észre és számoljunk le mindazzal, ami személyes életünkben az evangélium ill. az Isten országa útjába állnak mások számára. 

Ezzel szemben áll a világ csalárd szellemének törekvése. És mi keresztyének is kezdjük elhinni, hogy személyes jelenlét nélkül is lehet közösséget alkotni. Hogy az emberi fejlődés útja: a bezárt ajtók mögé bezúduló feldolgozhatatlan információáradat és kommentdömping. 

Higgyünk Istenben és Istennek! A „nyitott ajtók” Istenének!

„Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből, Istentől szállt alá. () Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig ott nem lesz,” (Jel 21:10.25)

Szólj hozzá!

A keresztyén váradalom

2020.04.16. 15:34 :: Lázár Attila

A keresztyénség nemcsak hátrafelé, hanem előre is tekint. A várt jövendő éppúgy meghatározza a jelent, akárcsak a múlt. Pláne, ha maga Krisztus a várt jövendő.

  1. Krisztus eljövetele (paruzia)

Mikor jön el? Mivel nem történeti erők vagy fejlemények eredménye a vég: Krisztus jövetelének ideje kiszámíthatatlan, annak óráját meg nem mondhatjuk. Csak annyit tudunk: „hirtelen” jön (Mk 13,36), ezért ébren kell várni, teljes készenlétben, imádkozással és vigyázással. Mindenféle számítgatás éppoly tévedés, mint a reménység feladása. (A feladás többnyire a számítási tévedések következménye szokott lenni.) 

Még a „jelekkel” se spekuláljunk. Háborúk, ínség, nyomorúság, az egyház üldözése stb.: mindezek általában jellemzik az életet. Jellemzik nagyrészt még az egyház életét is a feltámadás és a paruzia közötti időben. Szinte törvényszerű a bűnös világ ellenállása a felkínált élettel szemben. Mondhatjuk tehát: a végidő mindenkor egyformán közel van. „itt az utolsó óra” (1Jn 2,18), már most aktuális. (Ezért balga dolog a paruziára nézve „késést” emlegetni.)

Krisztus eljövetele előjeleként említi néhol a Biblia az Antikrisztust. A Bibliának azonban nincs egységes képe róla. Az Antikrisztust hol egyénnek, hol kollektív jelenségnek tünteti fel; hol a tévtanító, hol tobzódó politikai hatalom képében jeleníti meg. Ennek tudatában óvakodjunk az Antikrisztus nevet akár egyes történeti személyekre, akár történeti jelenségekre alkalmazni, noha tudhatjuk, az Antikrisztus már most tevékeny. Antikrisztus lehet egyszerűen a Krisztus-ellenes erők történelmi tömörülése, summázódása, mely igen különböző módon és igen különböző helyeken mutatkozhat. A politikai, gazdasági élet démonizálódásában éppúgy, mint a vallásos életben. Tehát az Antikrisztussal kapcsolatban is józanság kívántatik meg. 

A Bibliában található történelmi vázlatpróféciák az apokaliptika sajátos műfaji nyelvén közölnek olyan információkat, amelyek a történelem tendenciáját segítik megérteni és felismerni. Ezekkel azonban óvatosan és szakszerűen kell bánni, sokan félremagyarázták már. A szűkös keretek miatt erre itt nem térhetek ki.

  1. Az ítélet

Krisztus visszajövetelével megy végbe az ítélet. A Biblia az ítéletet véglegessé váló szétválasztásként értelmezi, amelyre sok képet használ. (Pld.: Konkoly és búza; Kecskék és juhok, okos szüzek és balga szüzek) Előképül maga Jézus a vízözönt jelöli meg (Mt. 24).

Isten az ember számára a választás lehetőségét kínálta és kínálja fel. A választás tárgya a Bibliában következetesen: élet vagy halál (helytelen az a közfelfogás, amely a választás lehetőségét az „örök boldogság” ill. „örök szenvedés” között határozza meg). Végső sorsunkról így végül is mi emberek döntünk. Senki sem megy megkérdezetlenül örök sorsába, ami tehát: vagy az élet teljessége (örök élet) vagy az élet hiánya, (örök /második/ halál). 

A Krisztusban hitre jutottak - a holtak feltámadva, az éppen élők pedig elváltozva - elragadtatnak és Krisztus vezetése alatt a számukra elkészített mennyei világba távoznak, mint az örök élet részesei. Jézus úgy beszél az övéi feltámasztásáról, mint olyan eseményről, amely az utolsó napon történik. Ez azt jelenti, hogy az eklézsia elragadtatása az emberi történelem lezáródása is egyben. Jézus eljövetelével a kegyelmi idő tehát véget ér. 

A felkínált örök életet tudatosan visszautasítóknak kárhozatos haláluk előtt szembesülniük kell azzal, hogy milyen lehetőséget (az üdvösséget) utasítottak el. Ez a szembesülés szenvedéssel jár. A szenvedésre a Biblia képeket használ: tűz, jajgatás, fogcsikorgatás, sötétség, a „szemétté” nyilvánítás fájdalma. Az Írás féltő szeretettel óv az Isten elleni lázadástól és az Ő Krisztusban felkínált ajándékának visszautasításától. A szembesülés kínjai után jön el számukra az ítélet bevégzése: a végleges (örök) /második/ halál

Isten nemcsak a megátalkodottan ellene harcoló embervilággal szemben végzi be ítéletét, hanem megsemmisíti a szellemvilág istenellenes erőit, Sátánt és démonjait is. Így végzi el Isten a bűn által megromlott teremtett világ megtisztítását (újjáteremtését). 

  1. A mérték

A Bibliában az Isten ítéletének lényege nem egyszerűen a cselekedetek morális mérlegelése, amint a köztudat tartja, hanem a Krisztushoz való viszony. Ő a „rejtett emberünk”, a szív törekvései szerint ítél (Rm 2,16; 1Kor 4,5) – ítélete ezért másképp végződik, mint ahogy azt pusztán a cselekedetek morális mérlegelése alapján gondolnánk. (Jn 6,28; Mt 7,21-27; Mt 25,31-46)

  1. A feltámasztás (feltámadás)

A Biblia a holtak feltámadásáról beszél. Ez azt jelenti, hogy a halott embert Isten - teremtő hatalma által - életre hívja úgy, hogy az újra személyiséggé lesz és önazonosságát visszakapja. A halál teljes (testi-lelki-szellemi) passzivitásából az élet teljes (testi-lelki-szellemi) aktivitásával „ébred”. Az Újszövetség a halál jelölésére, mint szimbólumot az „alvás” fogalmát használja. Amikor a Biblia a test feltámadásáról beszél, akkor ezzel azt hangsúlyozza, hogy a feltámadott ugyanúgy emberi kategóriákkal (pszicho-szomatikus egység) rendelkezik, mint halála előtt. Tehát a feltámadás testi-képpen történik. A Biblia feltámadásról szóló kijelentései tagadják a „lélek halhatatlanságának” platonikus elképzelését, amely mindmáig köztudatban élő hamis gondolat. Ebből következik, hogy az Írás ugyancsak tagadja, hogy a feltámadás inkarnációs és reinkarnációs értelmezését.

Az üdvözülő feltámasztottak természete és képességei felülmúlják minden tapasztalatunkat. Tapasztalati világunkban csak a bűn által legyengített és megromlott emberi természetet ismerjük; ismeretlen előttünk a bűneset előtti ádámi természet.

  1. A mennyország

A Biblia egyrészt színes képekkel illusztrálja, másfelől tapasztalati világunkból ismert fogalmak negációjával (hiányával) vagy éppen ellentétével fejezi ki a mennyei világ tökéletességét, gazdagságát, dicsőségét. Minden, ami jelenleg a bűn következménye, ott nem lesz. (Jel 21,4)

A megtisztított föld az új emberiség lakóhelyévé lesz. Jelenések könyve a mennyei Jeruzsálem alászállásáról szól, és arról, hogy Isten sátra az emberek közt van, Ő velük lakozik (Jel 21,2-3). A menny és a megújított föld valamiképpen „összekapcsolódik”.

 

 

 * Néhány gondolat megfogalmazását Dr. Török István Dogmatika c. művéből (kiadó: Free Universiti Press, Amsterdam 1985) vettem át.

Szólj hozzá!

Az "ezer éves királyság"-ról

2020.04.16. 15:08 :: Lázár Attila

 

A Jelenések könyvének 20. fejezetében négy helyzetleírást (tudósítást) látunk, amelyek logikailag szorosan összefüggenek. Mintha négy „kameraállásból” szemlélnénk az egymással szemben álló erők állapotát a küzdelem záró szakaszában. 

1) /1-3.v./ a lefegyverzett erők külső állapotát mutatja. Vezetőjüknek, Sátánnak semmilyen szabadsága, cselekvési lehetősége nincs. Ő a mélységben láncra van verve, serege holtan fekszik, temetetlenül. Nincs kit lázítson és félrevezessen, így létének értelmét vesztette. Szembesülnie kell a totális vereséggel. A szembesítés alaposságát mutatja a hosszú „időtartam” (ezer év) említése. 

Jézusnak a kereszten aratott győzelme döntő jelentőségű, de a sátán teljes lefegyverzésről még nem beszélhetünk a jelen üdvtörténeti korszakban, hiszen „az ördög, mint ordító oroszlán még szerte járhat”, és romboló hatással van a világra. 

2) /4-6.v./ A győztes táborról, a mennybe elragadtatott eklézsiáról tudósít. Jellemző rájuk a rendíthetetlen hűség Istenhez. Ők az első feltámadás részesei, akik a mennybe ragadtattak el, ők a boldogok, akiknek nem lesz részük a második halálban. Nekik uralkodói státusz adatott ítélkezési joggal. Mondhatjuk így is: úri (azaz nem szolgai) közösségben vannak. Ezt úgy érthetjük, hogy Jézus Krisztus a maga dicsőségéből részesíti őket.

A jelenet helyszíne a menny. Az un. „ezer éves királyságnem földi szerveződés. A hatalmat az eklézsiával kiegészült mennyei világ gyakorolja, de hatásköre kiterjed földre. A szélesebb szövegösszefüggés alapján egy totális győzelmet aratott „vezérkari” közösségnek képzelhető el, amelyben egyrészt a történelem mozgatórugói, a Krisztus és Sátán közötti küzdelem teljes spektruma, a győzelmi stratégia részletei kerülnek terítékre olyan szempontok alapján és olyan mélyrehatóan, amelyek a földi ember szemei elől nagyrészt rejtve vannak. Másfelől pedig ez a mennyei testület dönt a lefegyverzett ellenséges erők sorsáról.

3) /7-9.v./ A bukott erők belső világába, lelkületébe, gondolkodásmódjába, jellemébe és szándékába kapunk betekintést. A feltárulkozó képek azt hivatottak illusztrálni, hogy Sátán semmit nem okult a Krisztustól elszenvedett vereségéből, lefegyverzéséből, a „hadifogsága” alatt. Beismerésre és elismerésre képtelen. A maga „igazságában”, a gonoszságban, az Isten és Isten népe elleni gyűlöletben a végsőkig megátalkodottan kitart. Ha csak egy rövid időre szabad kezet kapna, ha újra rendelkezne emberi eszközökkel (feltámasztott gonoszok), ugyanazt tenné, mint korábban. Jogosan születik meg mennyei testületben az ítélet: Sátánnak és táborának kiiktatása az új világ életéből vitathatatlanul szükséges és igazságos.

4) /10-15.v./ A képsorok azt jelentik ki, hogy a helyes döntést tett követi, az ítélet végrehajtásra kerül. Az istenellenes erők (szellemi és emberi erők egyaránt) megsemmisíttetnek a mennyei „testület” döntése, mintegy a „hadbíróság” ítélete nyomán. Ez a második halál.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

„..Jöjjön el a Te országod ..!”

2019.12.04. 17:57 :: Lázár Attila

Az alábbi hírt olvasva végtelenül elszomorodtam. Vívódtam azon, hogy megosszam-e gondolataimat vagy sem, mert hát szívem szerint nem akarnék én másokat is szomorúságba rántani. Nem is tettem volna fel a blogomra, ha az egyházak vezetői Isten kinyilatkoztatott igazsága szerint tanítanák, vezetnék és eligazítanák a rájuk bízott nyájakat. /Nem tévedés részemről a többes szám használata, hiszen a szervezett keresztyénség Jézus Krisztus legnagyobb szomorúságára fájdalmasan széttöredezett (lásd Jn 17,11.21)./ Valamiféle elhatárolódás kinyilvánításának érzem szükségességét. Ha némaságba burkolóznak a püspökök és atyák, nagytiszteletesek és tisztelendők, próféták, pásztorok és tanítók, akkor hallgatásukkal cinkosaivá válnak az antikrisztusi szellemi erőknek; szétszélesztik a híveket, amikor az idők jeleiben halványan már apokaliptikus sémák ismerhetők fel.

Elhatárolódásom tárgya nem az „LMBTQ” panelszóval fémjelzett populáció, hiszen azt egy nyomorult, kiszolgáltatott, bűnben elmerült tömegnek tekintem, amelyre illik: „nem tudják, mit tesznek”. Az én tiltakozásom az ellen szól, hogy Helena Myrstener, - egy hivatalos egyház által felszentelt személy – tudatosan, demonstratív módon meghamisít(hat)ja a Szentírás (Genezis) egzakt üzenetét.

A hír:

Advent kezdetére időzítették a svédországi Malmőben az ország – és vélhetően az egész világ – első homoszexuális témájú oltárképének felszentelését. Az eseményről maga a képnek helyet adó Szent Pál templom lelkésze, Helena Myrstener számolt be Twitter-bejegyzésében.

„Vasárnap történelmet írunk. Svédország egyetlen LMBTQ oltárképét adjuk át a malmői Szent Pál templomban. Természetesen a kép a kórus és a régi oltárkép mellett kap helyet. Nagyon boldogok és büszkék vagyunk.", fogalmazott a lelkész.

A Paradicsom című festményt 2012-ben készítette a saját magát kultúr-marxistaként jellemző fotóművész, Elisabeth Ohlsson Wallins, akit a XV-XVI század fordulóján élt német festőművésznek, a szász festőiskola alapítójának, Lucas Cranachnak az „Ádám és Éva" című festménye ihletett meg. Csakhogy Ohlsson Wallins nem egy férfit és egy nőt ábrázol az édenkertben, hanem egy homoszexuális férfi- és egy leszbikus női párt, valamint egy transznemű férfit ábrázol.

Szólj hozzá!

Szent Lélek vagy Szent Szellem?

2019.10.29. 11:47 :: Lázár Attila

Bevezetés

Mintegy fél évszázada a magyar keresztyén szóhasználatban beszivárgott, megjelent a Szent Szellem megnevezés. Ideje van már, hogy reagáljunk erre a jelenségre!

Az eltelt idő tapasztalataiból a következő megállapításokat tehetjük:

a) Az új szóhasználat nem hozott átütő változást a magyar keresztyén palettán. A történeti múlttal rendelkező felekezetek továbbra is ragaszkodnak a hagyományos „Lélek” megnevezéshez.

b) Az új szóhasználat főként a nemzetközi „ernyőszervezetek” alá strukturált pünkösdi jellegű karizmatikus közösségekben tört utat magának.

c) Az új terminológiát a Magyarországi Pünkösdi Egyház nem vette át. A hivatalosan elérhető hitelveikben következetesen a Szentlélek kifejezést használják.

d) A Szent Szellem esetében olyan kifejezésről van szó, amit Jehova Tanúi már régebb óta (a szekta alapításától) használnak szent szellem formában.

e) A tudományos igényű teológiai kutatás nem tűzte napirendre a címben megfogalmazott dilemma tisztázását. Nem ismert egyetlen olyan – a teológia tudományban jelentős publikációval rendelkező - magyar teológus sem, aki az Isten 3. személyének megjelölésénél a „Szellem” szót részesítené előnyben.

f) Az az állítás, hogy a magyar nyelvű Bibliákban a „Lélek” fordítási hiba, nem vehető komolyan! E nézet képviselői nem képesek meggyőző indoklást adni arra a kérdésre, hogy miért. Ugyanakkor nem életszerű, hogy különböző korokban élő és különböző felekezeti háttérrel rendelkező számottevő fordítók és fordítói csoportok mind tévedtek volna. *

A fentiek miatt érdemes újra meggondolás tárgyává tenni a címben felvetett dilemmát, mégpedig nyelvi és teológiai nézőpontból.

I. Nyelvi – filológiai alapvetés

Az emberi beszéd célja - leírt és kimondott formájában egyaránt - a gondolatok átadása. A hallgatónak, olvasónak meg kell értenie a közlő személy gondolatait. A gondolat megértése mélyebb intellektust igényel, mint a beszélő ajkát elhagyó szavak jelentésének ismerete. Fontos ezt hangsúlyozni ma, amikor nő az un. funkcionális analfabéták száma. Az ilyen ember tud olvasni, ismer minden betűt és szót, de mégsem érti pontosan azt, amit olvas vagy hall, nem érti meg a gondolatot.

A fordításoknál a kihívás még nagyobb: más nyelvi és kulturális közegben kell átadni az eredeti gondolatot. Nézzünk egy példát: 1Móz. 2,18b versben szó szerint ezt olvassuk a héberben: „szerzek neki segítőt, vele szemben állót”. A „szemben állni” kifejezés a héberben azt jelenti, hogy két ember viszonyát az határozza meg, hogy mindkettő a látószögében tartja a másikat, és egymást azonos méltóságúnak tekintik. A kifejezés a héberben a felelősség és hűség megfogalmazása. Nem így a görög nyelvi kultúrában, ahol éppen az ellentétét(!), azaz ellenségeskedést jelent. Ezért helyes magyarul a „hozzáillő segítőtárs” kifejezés, amint azt a magyar bibliafordításokban olvassuk.

További nehézséget jelent a fordító számára az az eset, amikor nincs azonos jelentéstartalommal bíró szókészlet a két nyelvi kultúrában. A fordítónak mégis meg kell találnia azt a kifejezési formát, amely az eredeti tartalmat a legjobban megközelíti. Minél emelkedettebb szövegről van szó, annál nehezebb a tartalom átadása. A közbeszédhez képest ugyanis kevesebb a pontosan fordítható (ekvivalens) szó, és több a tartalmilag csupán közelítő, jelölő szókép (ideogramm). Nézzünk erre néhány példát:

1) A héber seol-nak a görög hadész nem egyenértékű megfelelője (ekvivalense), hanem csak ideogrammja, mivel egészen más gondolati képet jelenít meg a sémita emberben a seol, mint a görög emberben a hadész. A héber ember számára a seol a halált, mint abszolút passzivitást, vagyis az élet ellentétét jeleníti meg. A görög ember ezzel szemben a hadész-en a holtak aktív öntudatos és tudatos túlvilági létének helyét érti. (pld. a mitológiai Orpheus leszáll a hades-be, ott kalandos utazást tesz Eurüdiké kiszabadításáért). Ezért az Úsz-ben a hadész csak jelölő szóképe a héber seol-nak, mivel nincsen azzal azonos jelentéssel bíró görög szó.

2) Az akkád eredetű éden a sémita ember számára mást jelent, mint a görögök számára az óperzsa eredetű paradicsom. Az éden képében domináns a víz (mint éltető elem) jelenléte és a dús vegetáció; a paradicsom képében pedig az uralkodói díszkert, mint esztétikum jelenik meg. A két fogalom nem ekvivalens, hanem egymás ideogrammjai csupán.

3) Az ebed a héberben cselédet jelent, akit megillet a sabbat nyugalma, míg a doulos a görög-római világban a bármikor agyonüthető rabszolgát. Tehát a két szó nem ekvivalens, csupán egymás ideogrammja.

4) Az elohim a héber ember számára az egyetlen Istent jelenti, aki szavával teremtette meg a mindenséget, a theos a görög ember számára az isten-pantheon valamely tagját, az istenek között leginkább a főistent, Zeuszt jelenti. Vagyis a görög theos nem ekvivalense az elohim-nek, hanem csak ideogrammja.

Közelebb lépve témánkhoz, ugyanezt mondhatjuk el a héber ruach és a görög pneuma viszonyáról is.

A ruach kifejezetten Istenhez (Jahvéhoz) kötött fogalom, mivel egyedül Ő a teremtő, az életnek forrása, fenntartója és lezárója. Az embernek nincs ruach-ja, mert az ember teremtmény. Csupán arról lehet szó, hogy az ember az isteni ruach hatása alá kerülhet, Istennek való engedelmessége folytán. Ilyenkor prófétai szóval közölheti Isten szavát és akaratát, vagy nagy tetteket vihet végbe az Ószövetség tanulsága szerint.

A hellenista görögség Szókratész és Platón nyomán (Kr.e. V-IV. sz.) a pneuma alatt mást ért: olyan isteni lényeget, amely ugyanakkor az ember egyik szubsztanciája (alkotórésze) is, amely a halál után – kiszabadulva a test „börtönéből” - tovább él. A görög ember a testetlen állapotban, az anyagtalan létben véli a maga beteljesült üdvösséges állapotát, szemben a Biblia tanításával, ahol az üdvösség a testi mivoltban történő feltámadás által teljesedik be.

Leszögezhetjük tehát, hogy a pneuma nem ekvivalense a ruach-nak, csupán annak ideogrammja.

Pál apostol, aki sémita kultúrában nőtt fel, maga is zsidó lévén, különös figyelmet szentelt a fogalmak tisztázásának, mivel az evangéliumot pogányok felé is vitte. A héber kultúrában megszólaló isteni kijelentések hiteles átmentése az általánossá váló hellén kultúrába igencsak erőt próbáló feladat volt. Ez a törekvése olykor komoly nehézségekbe is ütközött. Az Apcs 17,15-33 szakaszban elénk tárt athéni fellépése a bizonyíték erre.

II. Teológiai meggondolás

Jézus nemcsak az üdvösségtörténetben, de a kijelentés-történetben is fordulatot hozott. A régiekhez (atyákhoz) szóló prófétai üzenetnél a Fiú többet mond el Istenről és az igazságról. Ő minden elmondhatót közöl. A keresztyénségnek az Ő szava ad végérvényes mértéket (Zsid. 1,1). Ő áttöri és új tartalommal tölti meg a ruah-ról szóló ószövetségi narratívát (értelmezést).

Jézus narratívája:

A ruach több mint isteni hatás, a ruach isteni személy! Mégpedig az Atyától és a Fiútól megkülönböztetendő, de az Atyával és a Fiúval lényegi egységben lévő isteni személy.

- Jézus a ruach-ról úgy beszél, mint „aki”, és nem úgy, mint „ami” (Jn. 14. és 16. fejezet).

- Jézusnál a ruah az a „valaki (személy), aki” vigasztal, pártfogol, meggyőz, megfedd, újjászül.

- Jézus missziói parancsa szerint az új tanítványokat az Atya és a Fiú mellett a ruach (pneuma) nevében is kell   keresztelni, mert a ruach éppen úgy isteni személy, mint az Atya és a Fiú.

Az apostoli tanítás - Jézus nyomán - további személyi jellemzőket említ a ruach-al (pneumával) kapcsolatban: Ő vezet, leleplez, szabadít, megszentel, hitelesít, képesít, felhatalmaz, ajándékoz.

Az Újszövetség arról is szól, hogy az ember - akár pozitívan, akár negatív módon, akár tudatosan, akár nem tudatosan - úgy viszonyul a ruach-hoz (pneumához), ahogyan csak személyhez lehet viszonyulni: az ember befogadja, tanúságot tesz mellette, ellenáll neki, elutasítja, megszomorítja, elhallgattatja, sőt káromolja.

A kérdés ez: Jézus ajkán megszólaló kijelentést, amely a ruach (pneuma) isteni személy voltának kinyilatkoztatásában ölt testet, melyik magyar szó ragadja meg jobban: a „lélek” vagy a „szellem”?

III. A magyar nyelvi kultúra mire használja a szellem és mire a lélek szót?

A szellem szó a magyar nyelvhasználatban (eltekintve a spiritiszta terminológiától) mentalitást, intellektust, intellektuális hagyatékot, kisugárzást, vagyis HATÁST jelent. Néhány példa:

- „Ellenségeinkkel jézusi szellemben cselekszünk” = Ellenségeinkhez Jézus mentalitásával viszonyulunk (nem átkozzuk, hanem áldjuk az ellenségeinket).

- „A zeneoktatás Kodály szellemében folyik”. Kodály Zoltán természetesen már nem él, személyesen nincs jelen, de intellektuális hagyatékát, hatását, örökségként, megbecsüljük;

- „Petőfi szellemében …” Petőfi nem él, de intellektuális hatása (forradalmisága) tovább hat;

- „Lajos szellemi foglalkozást űz” = Lajos nem kétkezi, hanem intellektuális tevékenységet igénylő munkával tartja el magát.

- A „szellemi fogyatékos” „értelmi fogyatékost” jelent.

A lélek szó a magyar nyelvi kultúrában alkalmas a SZEMÉLY kifejezésére. Nézzünk néhány példát:

- „Ez az imaház 120 lélek befogadására alkalmas” = Ez egy 120 személyes imaterem /de értelmetlen így: „Ez az imaház 120 szellem befogadására alkalmas”/.

- „Pista egy drága lélek” = ”Pista egy értékes személy” /de értelmetlen így: „Pista egy drága szellem”/.

- „Mondja lelkem …” = Kérem, mondja meg …” /így értelmetlen: „Mondja szellemem..”/

- A „lélekvesztő” = könnyű, labilis evezős vízi jármű. A benne ülők vihar esetén életveszélyes helyzetbe kerülhetnek, elpusztulhatnak /értelmetlen így: „szellemvesztő”/.

- A „lelkipásztor” = olyan ember, aki egy keresztyén közösség tagjait (személyeit) a hit erőforrásait felhasználva gondozza /de értelmetlen így: „szellemi pásztor”/.

Konklúzió:      

A „szellem” szó alkalmazása Isten vonatkozásában visszalépés az Újszövetségből Ószövetség keretébe, s ez elhomályosítja a Szentháromság-tudatot.

IV. Tehát: Szent Szellem vagy Szentlélek? Ne kerüljük ki a választ!

Az Isten harmadik személye örökkévaló Isten, akinek személyes valósága a jelenben is dinamikus realitás. Neki nincs „hagyatéka”, ő mérhetetlenül több mint intellektus és hatás, Ő élő személy; „Aki” és nem „ami”! A magyar nyelv a személy fogalmát a lélek szóval tudja kifejezni.

Az elmondottak alapján a „Szent Lélek”, a „Szentlélek”, a „Lélek”, az „Isten Lelke” és az „Úrnak Lelke” kifejezéseket kell előnyben részesíteni. Ezeket a formulákat a közös keresztyén hitkincsként kell megőrizni és ezután is ragaszkodni hozzá.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megjegyzés:

*Az alábbi magyar nyelvű bibliafordításokat egyesek(!) - tárgyunkat illetően - hibásnak minősítenek

  • Károli Gáspár bibliafordítása
  • Protestáns Média Alapítvány: Revidiált Károli Biblia (2011)
  • Magyar Bibliatanács Bibliafordító Szakbizottsága által készített bibliafordítás
  • Szent István Társulat által kiadott bibliafordítás
  • Káldi György bibliafordítása
  • Dr Budai Gergely újszövetségi fordítása (1967)
  • Békés Gellért, Dalos Patrik: újszövetségi fordítása (1951)
  • Misztótfalusi Kis Miklós bibliafordítása (Aranyos Biblia)
  • Czeglédy Sándor újszövetségi fordítása (1924)
  • Dr Masznyik Endre újszövetségi fordítása (1925)

 

 

2 komment

süti beállítások módosítása